Film: árnyak a havon (Can Togay: Egy tél az Isten háta mögött)

szerző
- turcsányi -
publikálva
2000/2. (01. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A szokás hatalom. Meg a filmszemle is hatalom. Ezért aztán az a szokás, hogy a magyar filmek számottevő többsége a filmszemlére készül el. Lássa először a szakma, mérettessék elsőbb speciális mércékkel, s csak aztán engedjük az oroszlánok elé. A nyertesek aztán ránk dőlnek rögtön a nevezetes alkalom után, hogy vinné el (adná el) őket a fesztiválon szerzett publicitás. A többiek meg kivárnak, hátha év közben beesik néhány nemzetközi fesztiváldíj, hátha a várakozás felcsigázza az érdeklődést, miegymás.

A szokás hatalom. Meg a filmszemle is hatalom. Ezért aztán az a szokás, hogy a magyar filmek számottevő többsége a filmszemlére készül el. Lássa először a szakma, mérettessék elsőbb speciális mércékkel, s csak aztán engedjük az oroszlánok elé. A nyertesek aztán ránk dőlnek rögtön a nevezetes alkalom után, hogy vinné el (adná el) őket a fesztiválon szerzett publicitás. A többiek meg kivárnak, hátha év közben beesik néhány nemzetközi fesztiváldíj, hátha a várakozás felcsigázza az érdeklődést, miegymás.

Immár nyakunkon az új szemle, de még maradt egy darab a tavalyiról. Persze, hogy erre ilyen hosszan kellett várni, az sokkal inkább meteorológiai okokra vezethető vissza, mint a megszokottakra. Egy tél az Isten háta mögött strandidényben hogyan is venné ki magát? Ellenben januárban jól mutat. Bemegy a kém a hidegről a moziba, és ha nem tudná, megbizonyosodhatik felőle, nem az a koszos, mérges, fáradt az igazi, amit az ajtón kívül hagyott, hanem ami az Isten háta mögött van. Ott tiszta a hó, friss a levegő, és nem a nagyvárosi farkasok ordítanak. Az igazi történetek is ott vannak, ahol hólepte kocsmákban vetítik a filmeket. Ahová a néző csak csizmáján a havat hordja be, nem az előítéleteit. Ám Can Togay filmjét most Pesten kezdik vetíteni, ilyetén a betérőnek lehetnek bizonyos előzetes elképzelései.

Van annak már tíz esztendeje is, hogy előző s egyben első nagyjátékfilmjét láthattunk. A nyaraló ősszel játszódott, és magán viselte az őszi Pilis összes dekadens szépségét éppúgy, mint a tipikus első filmes nehézségek számos örömét és bánatát. Már azon az őszön is tisztán látszott, hogy a tél, ami rá következik, milyen szép és milyen csendes lesz, csak az nem, hogy ennyit kell majd várni rá. De mit beszélek, a dörgést jól ismerők azt is sejthették. Magyarországon nem a halk szavú szépészek után szokás szívlapáttal szórni a filmcsinálásra szánt forintokat.

Az elvárásunk szerinti, tehát briliáns hangulatfestés mellett Can Togay eszköze ezúttal a gyengéd erőszak, ilyesmivel általában családon belül szokás operálni.

Most a szépség nála kettős lepel, ám még az is aláláthat, aki dehogy akar, csak bámészkodni jött. Elébb a hótakaró ugye, a kötelező gyakorlat, az elvárt isten háta megetti bukolika, aztán a rövid program, a szintén szép sztori. Ez azért már váratlanabb. Mert gondolta volna a csuda. Nincs az a prekoncepció, mely azt súgta volna, hogy egy amerikai "csak el ebből a porfészekből"-mozi járja el násztáncát a Cinema Paradisóval a hólepte kelet-európai falu talaján. Pedig valami eléggé ehhez hasonlatos esik a vásznon.

Van két gyerek, a mozi, a filmek kipirult arcú szerelmesei, azon törik magukat, hogy kilássanak a nagyvilágba a vetített képeken át, ugyanúgy, mint a falut decensen elkerülő másodrendű útvonal gyér forgalmát tekintetükkel követve. A végén egyikük elmegy filmet csinálni a nagyvilágba, a másik még marad, bár gyaníthatóan csak egy kicsit, hisz ő meséli a történetüket, és ezt az isten háta mögül aligha tehetné. Ha csak ennyi lenne, főhetne a fejünk.

De ezek alatt fut a szabadon választott gyakorlat, mely szerint a nagy dolgok épp ott, a takarásban esnek, persze csupa kis dolog. A világban rendszerváltás zajlik, ám a mi falunkban attól semmi se más, és nem is lesz. Szép (még itt is), szomorú, kétségtelenül emberi történetek sejlenek elő a takarók alól, az sem árt nekik, hogy ugyanarról szólnak. Miről is szólhatnának másról az istenhez képest ismert helyzetű faluban, mint az elvágyódásról. Az eltakart világ annyiban különbözik takaróitól, hogy ott bizony nem sikerülnek a dolgok, hajtsa őket bárminő kicsinyrevágyás is.

És amikor Can Togay kimondja ezt, túllépi saját árnyékát. Túljut minden nosztalgián, anélkül hogy szabadulna tőlük. Az elveszett operaénekesnő, a nyaka szegett asszonyrabló láttán nyilvánvaló, a nosztalgia e tájon csak mint rendezői eszköz vihet valahová. Elvágyni csak a gyerekeknek szabad, és csak azért, hogy ahova jutnak, onnan is elkívánkozzanak. Hátha egyszer egyikük túljut minden határon, bár ez nem túl valószínű.

Az Egy tél az Isten háta mögött szomorú, de tiszta beszéd.

Áttetsző és karcsú.

- turcsányi -

Egy tél az Isten háta mögött, színes, magyar, 1999, 110 perc; írta és rendezte: Can Togay; fényképezte: Balogh Gábor és Kardos Sándor; zene: Másik János; szereplők: Matej Matejka, Eperjes Károly, Kovács Lajos, Básti Juli, Florence Pernel; bemutatja a Magic Media a Budapest Film közreműködésével

szerző
- turcsányi -
publikálva
2000/2. (01. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...