Koncert

Hiromi

Zene

Hiromi, a filigrán alkatú, nagy kockás ruhájában és cicanadrágjában, feltűzött hajcsokrával a szokásosnál is kislányosabbnak ható japán zongorista Spark című triólemezének bemutató turnéja során jutott el először Magyarországra. Elvarázsolta a Müpa nagytermét, ahogy a világon egy bő évtizede szinte mindenkit. Alkatát meghazudtolóan erőteljes zongorista, rengett a ház a kétkezes prímjeinél. Csukott szemmel hallgatva nem sokan mondanák meg, hogy női zongorista ült le a Yamahához. Elképesztő technikája túlmutat Oscar Petersonon is; Chick Coreával duózott, Stanley Clarke, Dave Fiuczynski, újabban pedig Anthony Jackson az állandó partnerei. Jackson juttatta eszembe, hogy Michel Petrucciani tudott még ilyen technikásan, eget-földet megmozgató vehemenciával játszani, de ő élete végéig a mainstreamnél maradt. Hiromi a klasszikusokon képződött és a popzenébe belenőtt előadó, akinek a dzsessz másképp az anyanyelve, mint az üvegcsontú francia óriásnak volt. Témái mind hatásosak, de a formákat, például a bluest felveszi, illegeti magát benne, és már jöhet is a következő. Van benne valami a csodagyerek frivolitásából, ahogy kinéz a közönségre: ezt is tudom, mi kell még?

Kompozíciói is mintha egy-egy karakter reprodukálására születtek volna, nem pedig belső késztetések kihangosítására. Pedig testbeszéde ennek ellenkezőjét mondja, állva, előredőlve nyomja: egy test a hangszerrel. A Müpában Hiromi a szólók legalább felénél túltengett, a figurát, témát, ötletet, formai elemet ugyan végigvitte a skálán vagy a strófán (szem nem maradt szárazon), de egy váltás már jobban esett volna. Néhány visszafogottabb témában, főleg a lassabb tempókban viszont makulátlan volt, az élvezet pedig maradéktalan. Hiány­érzetem másik oka, hogy a trió dobosa, Simon Phillips (The Who, Toto) nem tudta az egysíkúvá formálódó tobzódást színesíteni, inkább csak a kontúrokat vastagította.

Café Budapest, Müpa, október 21.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.