Lemez

Nicolas Jaar: Sirens

  • - minek -
  • 2016. december 10.

Zene

Öt évet kellett várni rá, de a chilei/amerikai Jaar végül csak kijött egy újabb albummal a 2011-es, jelentős kritikai ovációban részesített Space Is Only Noise után. A hatások és hangulatok kavalkádjától megihletett művész korántsem pihent az utóbbi öt évben: 2013-ban összerakott egy progrockos albumot Dave Harrington gitárossal Darkside néven (Psychic), tavaly pedig sorra jöttek az EP-k (Nymphs II, III, Fight), s még a filmklubok örök kedvencéhez, Paradzsanov A gránátalma színe című filmjéhez is írt atmoszferikus kísérőzenét (Pomegranates).

Nehéz megfogalmazni, hogy a címében kettős értelmű (rápillantva szirénre és szirénákra egyaránt gondolhatunk) friss album mennyiben több és más, mint a számos projektben kifejeződött jaarizmusok, a nevével összefonódott kifejezési formák méltó folytatása. A különbség talán ott ragadható meg, hogy a Sirens bevallottan politikus lemez, amely még a chilei közelmúltra is reflektál: a No című spanyol nyelvű, szinte reggeaton lüktetésű számban például az 1988-as népszavazásra is, ahol a nem igent jelentett – és fordítva. Zárásként pedig még egy sokáig szinte éterien fülbemászó, később szándékoltan szétcsavart és dobolt röpke, bár nem túl mély értelműen poétikus történetfilozófiai értekezést (History Lesson) is illesztett a végére. Persze, a Sirens nem ily egyértelmű konceptlemez: a maga nemében megkapó, lassú, zongorakalimpálásra és Jaar androgün vokáljára felhúzott Killing Time-ot például nem sok minden cementálja össze a rá következő, lendületes posztpunk/jazzcore szerzeménnyel (The Governor). Szerencsére ez az életerős döngölés később is visszatér – a Three Sides Of Nazareth a másik rockolós energiabomba, amely szinte a hátán viszi az albumot. Mert azért e minden finomsága dacára kissé töredékesre sikerült lemez is jól példázza, hogy Jaar milyen ügyesen varázsol el átlátszónak tűnő, mégis szívbe markoló trükkökkel.

Other People/Deep Distribution, 2016

alá

Neked ajánljuk