Lemez

Nicolas Jaar: Sirens

  • - minek -
  • 2016. december 10.

Zene

Öt évet kellett várni rá, de a chilei/amerikai Jaar végül csak kijött egy újabb albummal a 2011-es, jelentős kritikai ovációban részesített Space Is Only Noise után. A hatások és hangulatok kavalkádjától megihletett művész korántsem pihent az utóbbi öt évben: 2013-ban összerakott egy progrockos albumot Dave Harrington gitárossal Darkside néven (Psychic), tavaly pedig sorra jöttek az EP-k (Nymphs II, III, Fight), s még a filmklubok örök kedvencéhez, Paradzsanov A gránátalma színe című filmjéhez is írt atmoszferikus kísérőzenét (Pomegranates).

Nehéz megfogalmazni, hogy a címében kettős értelmű (rápillantva szirénre és szirénákra egyaránt gondolhatunk) friss album mennyiben több és más, mint a számos projektben kifejeződött jaarizmusok, a nevével összefonódott kifejezési formák méltó folytatása. A különbség talán ott ragadható meg, hogy a Sirens bevallottan politikus lemez, amely még a chilei közelmúltra is reflektál: a No című spanyol nyelvű, szinte reggeaton lüktetésű számban például az 1988-as népszavazásra is, ahol a nem igent jelentett – és fordítva. Zárásként pedig még egy sokáig szinte éterien fülbemászó, később szándékoltan szétcsavart és dobolt röpke, bár nem túl mély értelműen poétikus történetfilozófiai értekezést (History Lesson) is illesztett a végére. Persze, a Sirens nem ily egyértelmű konceptlemez: a maga nemében megkapó, lassú, zongorakalimpálásra és Jaar androgün vokáljára felhúzott Killing Time-ot például nem sok minden cementálja össze a rá következő, lendületes posztpunk/jazzcore szerzeménnyel (The Governor). Szerencsére ez az életerős döngölés később is visszatér – a Three Sides Of Nazareth a másik rockolós energiabomba, amely szinte a hátán viszi az albumot. Mert azért e minden finomsága dacára kissé töredékesre sikerült lemez is jól példázza, hogy Jaar milyen ügyesen varázsol el átlátszónak tűnő, mégis szívbe markoló trükkökkel.

Other People/Deep Distribution, 2016

alá

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.