Lemez

Nicolas Jaar: Sirens

  • - minek -
  • 2016. december 10.

Zene

Öt évet kellett várni rá, de a chilei/amerikai Jaar végül csak kijött egy újabb albummal a 2011-es, jelentős kritikai ovációban részesített Space Is Only Noise után. A hatások és hangulatok kavalkádjától megihletett művész korántsem pihent az utóbbi öt évben: 2013-ban összerakott egy progrockos albumot Dave Harrington gitárossal Darkside néven (Psychic), tavaly pedig sorra jöttek az EP-k (Nymphs II, III, Fight), s még a filmklubok örök kedvencéhez, Paradzsanov A gránátalma színe című filmjéhez is írt atmoszferikus kísérőzenét (Pomegranates).

Nehéz megfogalmazni, hogy a címében kettős értelmű (rápillantva szirénre és szirénákra egyaránt gondolhatunk) friss album mennyiben több és más, mint a számos projektben kifejeződött jaarizmusok, a nevével összefonódott kifejezési formák méltó folytatása. A különbség talán ott ragadható meg, hogy a Sirens bevallottan politikus lemez, amely még a chilei közelmúltra is reflektál: a No című spanyol nyelvű, szinte reggeaton lüktetésű számban például az 1988-as népszavazásra is, ahol a nem igent jelentett – és fordítva. Zárásként pedig még egy sokáig szinte éterien fülbemászó, később szándékoltan szétcsavart és dobolt röpke, bár nem túl mély értelműen poétikus történetfilozófiai értekezést (History Lesson) is illesztett a végére. Persze, a Sirens nem ily egyértelmű konceptlemez: a maga nemében megkapó, lassú, zongorakalimpálásra és Jaar androgün vokáljára felhúzott Killing Time-ot például nem sok minden cementálja össze a rá következő, lendületes posztpunk/jazzcore szerzeménnyel (The Governor). Szerencsére ez az életerős döngölés később is visszatér – a Three Sides Of Nazareth a másik rockolós energiabomba, amely szinte a hátán viszi az albumot. Mert azért e minden finomsága dacára kissé töredékesre sikerült lemez is jól példázza, hogy Jaar milyen ügyesen varázsol el átlátszónak tűnő, mégis szívbe markoló trükkökkel.

Other People/Deep Distribution, 2016

alá

Figyelmébe ajánljuk

Emlékfénybetörés

Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjének nyitójelenetében a főszereplő azon gondolkodik, vajon feltűnne-e bárkinek is, ha egyszer csak összeesne és meghalna. Budapest különböző helyszíneire vizionálja a szituációt: kiterül a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, a Blahán, a villamoson, egy zebra közepén, az emberek pedig mennek tovább, mintha mi sem történt volna.

Bácsirománc

Mintha csak időgépben röppennénk vissza a 80-as, 90-es évekbe. Semleges, visszatérő díszletek, élesen bevilágított terek, minden epizód végén fontos leckéket tanuló, mégis ismerősen stagnáló figurák és élőben kacagó közönség.

Nők, tájban

Januško Klaudia (1998) csak tavaly végzett a Képzőművészeti Egyetem festőművész mesterszakán, mégis izmos bibliográfiával, számos egyéni kiállítással és külföldi ösztöndíjjal büszkélkedhet – köztük az éppen csak „csírázó” életmű és a mostani egyéni kiállítás szempontjából a legjelentősebbel, a 2024-es izlandival, ahol az „ökofeminizmus szempontjából vizsgálta a lokális éghajlatváltozás hatásának és az izlandi nők társadalmi helyzetének metszéspontjait”.

Mari a Covidban

A groteszkre vett darabban Kucsera Viktória (Kárpáti Barbara) magyar–történelem szakos tanár a Covid-járvány alatt a színjátszó csoportjával ír drámát a díva életéről.

Vörösök, proletárok

Annak a fényében, hogy 1990 előtt a párt történetével kizárólag az erre a feladatra delegált MSZMP Párttörténeti Intézet foglalkozott, talán nem meglepő, hogy a kiváló történésznek, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kutatójának most megjelent munkája az első nem „belülről” érkezett összefoglaló a kommunista eszme és gyakorlat sajátos magyarországi karrierjéről.

Itt a norma

Vannak alapvető bizonyosságai a szuverén magyar életnek, az egyik ilyen például az, hogy az anya nő, az apa férfi. A másik meg az, hogy az asszony nem ember. A harmadik, hogy a medve nem játék.

Járványkezelés 2.

Az Aphthovirus nemzetségbe tartozó FMDV vírus által terjesztett ragály, amely még március elején ütötte fel fejét egy kisbajcsi szarvasmarhatelepen, olyan országot talált telibe, amelyben nemcsak a beteg embernek, de a beteg állatnak sem könnyű a túlélés.

„Kiásni a dinoszauruszt”

Az Anya csak egy van című monodrámájáért Antistigma-díjat kapott, amelyet azoknak a művészeknek ítélnek oda, akik sokat tesznek azért, hogy egy-egy mentális problémát kevesebb előítélet övezzen. Ennek kapcsán a tabuk ledöntéséről, a problémák kimondásának fontosságáról és a színház erejéről beszélgettünk.

Apja lánya

Míg Jean-Marie Le Pent, a Nemzeti Front (NF) alapító atyját 1998-ban, nagyjából hasonló ügyben, mindössze egy évre tiltották el a közügyektől, lányát – igaz, egyelőre nem jogerősen, de azonnali hatállyal – rögtön ötre. Marine Le Pen hiába igyekszik középre pozicionálni pártját és önmagát, akárcsak apja, ő is törvénysértés és képmutatás között keresi a hatalomhoz vezető utat.

Gyávák legyünk vagy szabadok

Hivatalba lépése óta a Donald Trump-adminisztráció vámok sorát vezette be – hivatalosan az Egyesült Államok gazdasági és nemzetbiztonságának megerősítésére. Az efféle lépések sikere és megalapozottsága legalábbis kétséges.

Amerikai álom

Orbán Viktor nagy reményeket fűzött Donald Trump elnökségéhez, ám úgy tűnik, Trumpnak egyelőre elegendő annyi, hogy az EU-ban Magyarország tüske legyen a köröm alatt. Ezen a Danube Institute, a Mathias Corvinus Collegium, a CPAC Hungary kiterjedt, drága kapcsolati hálója sem változtat.