Zene

Manapság már ott tart a technika, hogy ha a lónak zeneórát van kedve venni, mert tetszik neki a zenetanárnő (szintén paci), akkor nem az idomárokat hívják, hanem a rendszergazdát. Olyan élethű lovat, amilyet a gép tud, tán még a természetnek is nehezére esne összehozni, egy másik animációs iskola viszont kifejezetten a régi vágású lovakra hajt; nekik az a paci szép, aminek anilin a lelke, kócból a bokrétája, s hogy ne csak a falat támassza, lelkes bábosok tologatják a stop-motion technika mind nagyobb dicsőségére.

Voltaképpen dicséretes, hogy alig három évvel az előző után itt az újabb Tiga-album - lustább embernek ismertük mi a léha neo-elektropop kanadai császárát. Amúgy Tiga sosem tartozott az otthoni magányban bütykölő szociopata zsenik közé: lehetőség szerint minden számát más-más zenebrigáddal rögzíti lemezre, hogy még véletlenül se váljék a dolog unalmassá.

Na, most figyelj! Itt van ez a Wolf, osztrák pasi, a Haasék fia, meg az ő Brenner nyomozós történetei. Hogy kicsoda ez a Brenner? Tudnod kell, hogy nemrég még a rendőrség kötelékeiben szolgált, de az már a múlté, a zelli síliftes ügyet is már magánzóként oldotta meg, gyakorlatilag.

A nógrádi és hevesi szlovákoknak Vanyarc a regionális kulturális központjuk, és ez (meg a rendezők szemmel látható lelkesedése) bőséges ok arra, hogy itt rendezzék meg minden év második szeptemberi szombatján a Haluskafesztivált. A haluska az, amit a szlovák dolgokban járatlan ember sztrapacskának gondol, aztán hülyén néz, ha brindza helyett párolt káposztát kevernek az enyhén szürkés színű krumplis nokedlijéhez a selmecbányai Matejban.

Példátlan az a tisztelet, ami az amerikai Masters of Realityt, illetve a zenekar vezérét, Chris Gosst körülveszi. Teljesen megérdemelten egyébként, hiszen a saját életmű összegitározása mellett Goss olyan, ma már meghatározó zenekarok indulásánál bábáskodott, mint például a stoner rock atyaúristene, a Kyuss, valamint az abból kinőtt Queens of the Stone Age.

Kabos Gyula vagy Jávor Pál amerikai balsikerei jobban ismertek, mint Gaál Franciska rövid hollywoodi virágzása. Három filmre elegendő kint tartózkodása során úgy hordozták körbe Hollywoodban a mi Francinkat, a húszas-harmincas évek pesti (és berlini) üdvöskéjét, mint akivel komoly tervei vannak a sztáriparnak.

Megint szándékosan rosszul adott vissza a csapos a kocsmában, aztán megpróbálta ránk húzni azt is, hogy hamis ötezressel fizettünk; a tapló pénztáros a közértben nemhogy nem köszön, de még belénk is köt. A mindennapi töprengés azon, hogy ki keseríti meg jobban a városban közlekedők életét: az idegbeteg autósok, a szabálytalan bringások, a legjobb esetben is közönyös gyalogosok, akik szemrebbenés nélkül lépik át a földre kerülteket, vagy őket mind simán kenterbe verik a BKV-ellenőrök.

Persze mindennek van határa, de a moziban legtöbbször az USA-nak és Mexikónak. Most is Tijuanában járunk, a B mozik hőseinek hazájában. Mondhatom, kellemes a társaság, a kábítószerkartell omnipotens, ám megviseltnek látszó főnöke (ah, a drogbáró) Andy Garcia, a ki mással, mint önnön démonaival hadakozó gringó bérgyilkos (ah 2.) Ray Liotta és a sunyi pap, Armand Assante. 'k és a túlzásba vitt fizikai erőszakra mindig könnyen kapható Danny Trejo osztja itt a lapokat. Közelebb gurítva a valósághoz a szót: teszik a dolgukat - járják elődeik kitaposott, jelzőtáblákkal precízen kitűzött útját. Korunk igényeihez, hovatovább sorskérdéseihez (sefteljünk-e arab terroristákkal?) igazított hangulatjelentést kapunk a környék (úgy játékfilmes, mint tv-híradós) húzóágazatából, a kábítószerpiacról - ugyancsak illedelmesen: idézetekkel finoman meghintve.

Az volt ám szép világ, amikor Miskolcon még a munkavédelmi filmek fesztiválját rendezték... Belegondolni is hátborzongató, mi lenne akkor, ha felújítanák ezt a szép régi hagyományt, hiszen napjaink munka világába kalauzoló mozgóképei immár két - homlokegyenest szemben álló - iskolába sorolhatók. Az első a hiányszakmák népszerűsítésére (és veszélyes voltának hű bemutatására) tesz folyvást kísérleteket, szebben fogalmazva a tűzoltók (rendőrök, biztonsági őrök stb.) minden vásznak és ekránok meghódítása után már a pornópiacra is betörtek (értelemszerűen egy kisbaltával).

Visszatérő program Zsámbékon a Vidnyánszky Attila rendezte A három nővér a beregszásziak előadásában. Itt mutatták be 2003-ban, időről időre újra felbukkant a zsámbéki nyári programban, most pedig a nagy hangárban játszották az eredetileg szabadtéri produkciót, a róla készült fölvétellel együtt. Jó nagy a rendetlenség a hosszúkás játéktérben: pókhálószerű kötelek húzódnak széltében-hosszában, deszkadobogók itt meg ott, vödrök és farönkök szanaszét. A felfordulás indokolt: a dráma harmadik felvonásával, a tűzvésszel kezdődik az előadás. Miért is ne?

A 2010-es pécsi kulturális év egyik valószínűsíthető értelme az a kiállítás lesz, amely a Bauhausban működő magyar művészek tevékenységét mutatja be. Nem feltétlenül hangsúlyozza az irodalom (kivéve talán az utóbbi egy-két évben megjelent, erre a tényre alapozott monográfiasorozatot), de Weimarban fokozatosan bővülő kis pécsi kolónia működött, amely csak az iskola 1933-as bezárása után hullott szét végérvényesen.

Mutogatni nem szép dolog, fityiszt aztán végképp nem, de néha annyira jólesik. A kéztartás pontos kivitelezése és a megfelelő orr alá dugása felett érzett öröm járhatta át a két Jensent, Tomas Villumot és Anders Thomast is, amikor bő három évvel ezelőtt elkészítették Kiságyúk című filmjüket.

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület időről időre történelmi sétákat szervez - most például (nem először) a Kerepesi temető hátsó sarkából elkülönített sírkert volt a célpont. A temető lényegében már az előző századfordulóra megtelt, de csak az 1950-es években zárták be.