Voltaképpen dicséretes, hogy alig három évvel az előző után itt az újabb Tiga-album - lustább embernek ismertük mi a léha neo-elektropop kanadai császárát. Amúgy Tiga sosem tartozott az otthoni magányban bütykölő szociopata zsenik közé: lehetőség szerint minden számát más-más zenebrigáddal rögzíti lemezre, hogy még véletlenül se váljék a dolog unalmassá.
Ajánlom
Voltaképpen dicséretes, hogy alig három évvel az elõzõ után itt az újabb Tiga-album - lustább embernek ismertük mi a léha neo-elektropop kanadai császárát. Amúgy Tiga sosem tartozott az otthoni magányban bütykölõ szociopata zsenik közé: lehetõség szerint minden számát más-más zenebrigáddal rögzíti lemezre, hogy még véletlenül se váljék a dolog unalmassá. Az új albumnál adott volt a Soulwax-duó kreatív asszisztenciája, s az sem volt meglepõ, hogy régi cimborái, Jesper Dählbeck és Jori Hulkkonen is odatették a magukét - s aligha okozott problémát az elképzelések összecsiszolása mondjuk James Murphyvel (DFA-kollektíva, LCD Soundsystem), vagy a szintén honfitárs (de azért többnyire Berlinben élõ) Jason "Gonzalez" Beckkel. És lõn: a Ciao!-n kedvünkre turkálhatunk, mert akad ott minden: kicsit James Bond-betétdalra emlékeztetõ beteg tech-popdal (Luxury) éppúgy, mint döngölõs tánczene (Beep, Beep, Beep), vagy éppen savazós, röfögõs elektro-partibomba (Mind Dimension, What You Need). Amúgy a gondosan és többnyire jó ízléssel összerakott Tiga-szerzemények magjában rendre egy-egy dalkezdeményt találunk, melyeket persze hõsünk emblematikus énekbeszédjén élvezhetünk - külön köszönettel tartozunk a jelentõs adag iróniával felvértezett alkotónak azért, hogy mellékelte a dalok szövegét, melyek tobzódnak a szándékolt banalitásban. Azért ez a sok melankolikus érzemény valahol félig-meddig komoly is: erre utalhat például a balladisztikusan kezdõdõ, majd neo/space diszkóba forduló zárószám (Love Don't Dance Here Anymore) is - de azért a végén mégiscsak az ellenállhatatlan szintigrúvok gyõznek.
A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?
Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépéseit viszi színre.
Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.
Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.
A kormányfő edzői utasítása értelmében az ellenféllel szemben, a nagy cél érdekében minden megengedett. A nagy cél természetesen nem más, mint hogy folytassák „a megkezdett munkát”, ami köznyelvi magyarra fordítva annyit tesz: 2026 után is nekem, Orbán Viktornak kell miniszterelnöknek lennem.
A legfrissebb hírek szerint elmaradhat, vagy legalábbis csúszhat a budapesti Trump-Putyin-találkozó. Kirill Haratyjan orosz újságíró ugyanakkor felvázolta, milyen taktikával készülhetett erre az orosz elnök, és miért borítékolható egy ilyen megbeszélés eredménytelensége.
Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.
Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.
A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. A bécsi Albertina Modern nagyszabású retrospektív tárlata nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.