Színház - Fortissimo - A három nővér Zsámbékon

  • Csáki Judit
  • 2009. szeptember 17.

Zene

Visszatérő program Zsámbékon a Vidnyánszky Attila rendezte A három nővér a beregszásziak előadásában. Itt mutatták be 2003-ban, időről időre újra felbukkant a zsámbéki nyári programban, most pedig a nagy hangárban játszották az eredetileg szabadtéri produkciót, a róla készült fölvétellel együtt. Jó nagy a rendetlenség a hosszúkás játéktérben: pókhálószerű kötelek húzódnak széltében-hosszában, deszkadobogók itt meg ott, vödrök és farönkök szanaszét. A felfordulás indokolt: a dráma harmadik felvonásával, a tűzvésszel kezdődik az előadás. Miért is ne?

Visszatérő program Zsámbékon a Vidnyánszky Attila rendezte A három nővér a beregszásziak előadásában. Itt mutatták be 2003-ban, időről időre újra felbukkant a zsámbéki nyári programban, most pedig a nagy hangárban játszották az eredetileg szabadtéri produkciót, a róla készült fölvétellel együtt.

Jó nagy a rendetlenség a hosszúkás játéktérben: pókhálószerű kötelek húzódnak széltében-hosszában, deszkadobogók itt meg ott, vödrök és farönkök szanaszét. A felfordulás indokolt: a dráma harmadik felvonásával, a tűzvésszel kezdődik az előadás. Miért is ne?

Szerintem nem ült egyetlen olyan ember sem a zsámbéki hangár nézőterén, aki nem ismerte a darabot (nem őrültem meg: tudom, hogy A három nővért többen nem ismerik, mint ahányan igen, csak azok nem járnak Zsámbékra színházba), vagyis Vidnyánszky nyugodtan indíthatta az előadást a darab kellős közepéről, erősen és hangosan, nagy "tuttival", az egyetlen térből több teret csinálva: szimultán zajlanak a jelenetek, aki épp nem beszél, az is játszik. Emitt Andrej vonul át a terepen, a vállán kisszék, a kezében kis hegedű (máris tudjuk, ki és mi ő), amott Olga vezényel katonakabátban, Natasa vonul be, lezajlik a "nagy szóváltás" a dadáról és a házban betöltött pozíciókról. A figurák domináns vonása gyorsan megmutatkozik, jellemző kellékek, jellemző gesztusok segítik az értelmezést, "vékonyabbak" lettek, de erősebbek, dőlnek át a nem létező rivaldán - Vidnyánszky nem árnyalatokban, hanem lendületben és élénk színekben utazik.

És lehet így is. Ez a tabló nem csöndes és részletező, hanem akciódús és zajos; a rendszerint csúcspontnak tartott harmadik felvonásban mindenki pőre önmagát mutatja - Csehovnál hosszú az út idáig, itt ezzel kezdik, felhangosítva, eltúlozva. Kuligin például diót tör a tűzvész okozta felfordulás kellős közepén, Tuzenbach szónoklata alatt a tér egy másik pontján Versinyin és Mása ölelkezik hevesen. Közben a fal egy kis darabkáján pereg az egykori előadás felvétele, egy elegáns férfi és egy elegáns nő (fekete kabátjukon csipketerítő-darabkák fűszerezik az eleganciájukat) sétál-mászkál a vetítő körül és a játszók között, nemigen vesznek tudomást egymásról - ők alighanem a teatralitás jegyében kerültek ide, de nem zavaróak. Hatás van, rengeteg és intenzív: a zene maga is szinte beszél, expresszív a mozgás, a térhasználat.

A harmadik felvonás után az első jön - mégsem flash-backről van szó, hiszen az emlékezés gesztusát nem erősíti semmi, egyszerűen a korábbi események peregnek le, nem mint a tűzvész fortélyának csöndes előzményei, hanem mert írva vannak. Vidnyánszkynál sok nézni- és hallgatnivaló akad, lehet idegesen kapkodni a fejünket, aggódva, hogy mégis-mégis lemaradunk valami fontosról, de ki lehet választani a tér egy kis darabkáját is, és nézni, ami ott zajlik, vagy következetesen figyelni egy szereplőt (én Natasát ajánlanám, leginkább azért, mert Szűcs Nelli alakítása erősebb, mint a nővéreket játszó színészeké, és ilyenformán nem le-, hanem eljátssza az ő sorsukat is).

Ebbe a hangos-intenzív Csehovba sok ötlet fér bele; jó például, hogy a "boldog vagyok" megsokszorozódik, járványosan végigvonul az egész csapaton, és erre csap le Mása "torkig vagyok"-ja. Jó, ahogy a névnapi asztal "átsétál" a játéktéren, a szereplők viszik a nagy abroszt, rajta a tányérok. Jó, ahogy a kötelek pókhálójából kiválik a hinta, és mindhárom nővér elfér rajta. A búgócsiga-jelenet is többszörös: többen nyomkodják a kis gyerekjátékot; a búgás alatti csönd sem baljós, inkább türelmetlen és ideges.

Olykor magnóról szól a szereplők hangja - nem zavaró, de nincs kristálytiszta logikája (vagy ha van, hát nem beszél magáért). A szimultán játékok időnként egy történésre fókuszálnak, például átvonszolnak több tucat összekötözött teáscsészét a színen - ez is erős kép, ennek a hatásával is elvagyunk egy darabig.

Van ugyan némi "moszkvázás", de ez az előadás leginkább arról szól, hogy a nővérek otthonában Natasa veszi át az uralmat: a könyvek helyett a művirág, a kifinomult rezignáltság helyett az átlátszó akarnokság. Semmi kétség: ebben a halmozódó-fokozódó rendetlenségben rend készülődik. Andrej kezébe szinte belenő a joghurtos üveg; Irina látványosan borul a depresszióba, Mása ugyancsak látványosan öleli Versinyint, ahol éri - és közben mintha senki nem látna semmit, csupa önáltató Kuligin jön-megy a színpadon.

Szoljonij súlyos alak, persze Trill Zsolt szenvedélyes játéka is nagyot lódít a figurán - és az a bizonyos erős jelenet Szoljonij és Irina közt, a második felvonás végén itt tényleg erős, meg is billenti a darabot a fölvetődő kérdés: mit akar itt a szegény Tuzenbach?

Aztán jó a párbaj is, ezt először látom a nyílt színen, eddig mindig be kellett érnem egy távoli lövés hangjával. Most állnak szemben két farönkön, Tuzenbach és Szoljonij, szegezik egymásra a pisztolyt, a többiek nézik, és látják is, a nővérek pillantása ritmusosan csúszkál köztük, aztán mindenki, de tényleg mindenki odaáll közéjük: lehet lőni.

A végén Natasa kiadja a parancsot a szolgálónak: takarítani kell. Vidnyánszky színháza nem hagyja hidegen a nézőt: magunk is állnánk be falat sikálni. Inkább Natasa lennénk, mint Olga.

Zsámbék, szeptember 5.

Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

  • Csabai Máté

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal. 

Kint is, bent is

Hogyan egyeztethető össze a szépség- és divatipar túlszexualizált világa a feminista, kapitalizmuskritikus megnyilvánulásokkal? Mennyiben mutathat fel hiteles elbeszélői pozíciókat annak a szerzőnek az első kötete, akinek írói tevékenysége eddig legfeljebb Instagram-posztokban nyilvánult meg? 

Palackposta a porból

Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.

Caligula lova

Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.

A didergő király

A létező orbánizmusban embernek, állatnak sem egyszerű az élete, de most a fák is rá fognak baszni. Meg mindenki más. Mondjuk fának sosem volt jó lenni a hazában, de most, hogy Orbán Viktor pánikba esett a fenyegető energiakrízis miatt, vagy legalábbis úgy tett, mintha abba esett volna, tényleg elkezdhetnek rettegni.