Mutogatni nem szép dolog, fityiszt aztán végképp nem, de néha annyira jólesik. A kéztartás pontos kivitelezése és a megfelelõ orr alá dugása felett érzett öröm járhatta át a két Jensent, Tomas Villumot és Anders Thomast is, amikor bõ három évvel ezelõtt elkészítették Kiságyúk címû filmjüket. A mozit forgatókönyvíróként, illetve rendezõként jegyzõ - egymással a látszat ellenére rokoni kapcsolatban nem álló - jóemberek dolgozatában minden másképp van: a pozitív hõs egy zavaros tekintettel, õt közeli hozzátartozóitól eltiltó végzéssel és nem utolsósorban egy tekintélyes harcsabajusszal megáldott hulladékszortírozó szakmunkás, míg a negatív egy mûvészfilmeket futószalagon gyártó, széplelkû direktor. Elõbbi a dühkitöréseivel, utóbbi a papírmasé bálnájával küszködik, míg a sors hangyányit erõltetett fintora úgy nem hozza, hogy közösen kell összebarkácsolniuk egy filmet. És innen már megy minden a maga útján, a hozzá nem értõ kisember folyamatosan osztja az ars poeticától dagadó nagyot, nevetségessé téve a kézikamerázástól kezdve a súlyos dialógokon át egészen a brechti tanításig mindent, mi oly közel áll(hat) a szerzõi filmesek szívéhez. A Jensenek a témában rejtezõ összes labdát leütik, a "nézhetõ filmek" ideggyengeségében is szeretetreméltó szószólójává emelve faragatlan hõsüket. Annyira leköthette õket azonban e "film a filmben" fityisz valóban mesteri és humoros kivitelezése, hogy a körítésre kevesebb idejük jutott. Így eshetett, hogy a mûvészfilmeken csattanó poén köré szõtt történet egy gyengébb romantikus drámát idéz.
A Grant Film bemutatója
***
