Az volt ám szép világ, amikor Miskolcon még a munkavédelmi filmek fesztiválját rendezték... Belegondolni is hátborzongató, mi lenne akkor, ha felújítanák ezt a szép régi hagyományt, hiszen napjaink munka világába kalauzoló mozgóképei immár két - homlokegyenest szemben álló - iskolába sorolhatók. Az első a hiányszakmák népszerűsítésére (és veszélyes voltának hű bemutatására) tesz folyvást kísérleteket, szebben fogalmazva a tűzoltók (rendőrök, biztonsági őrök stb.) minden vásznak és ekránok meghódítása után már a pornópiacra is betörtek (értelemszerűen egy kisbaltával).
A másik - s e lapon minket épp jobban érdeklő - irányzat a láthatatlan szakmák képviselőinek lankadatlan fáradozásait bemutatandó száll síkra: isten hozott a bérgyilkosok (űrhajósofőrök, KGB-ellenőrök stb.) birodalmában! Japán tudósok egy csoportjának nemrégiben publikált kutatása szerint ha annyi bérgyilkos működne földgolyószerte, ahányról eddig játékfilm készült, nem kellene tartanunk a bolygó túlnépesedésétől.
Hogy a japán tudósok ritkán tévednek, azt híres filmszínészből lett első filmes (Sundance-bemutatós) rendező, Michael Keaton is igazolja, jelen (tavalyi) művében entestére osztván a mondott szerepet, s még ráadásul egy - kezdetben súlyosnak látszó, majd alábbhagyó - tüdőgyulladást. Chicago városában járunk - A csendes bérgyilkos kétségkívül nem a fantázia fékevesztett szárnyalásáért szerethető. Ha valamiért mégis, akkor inkább halk szomorúságáért, boldog beletörődöttségéért, dramaturgiai fegyelméért, egy-két szebb beállításáért. Amúgy mozgóképészeti nóvumot nem tartalmaz, miként szarvashibát sem találtunk benne, hisz az, hogy mindent - legalább - kétszer elmond, elmond, minden poénra, fordulatra gondosan ráerősít, manapság elengedhetetlen (nem is csupán hollywoodi) követelménynek számít (szerintünk: sajnos).
Keaton már az elején jelzi, hogy ismeri ő is a (bevezetőnkbe foglalt) dörgést, amiért is arra ösztönöz, hogy vegyük ki sztorijából a bérgyilkosságot mint kalandos kenyérkeresetet, legyen a hős akár úri szabó, a helyzet az, hogy valaki túl az ötvenen már aligha kezdhet úgy új kapcsolatot, hogy azt ne árnyékolná a magával cipelt múltja. Amitől vagy óvni próbálja új választottját, vagy rázúdítja az egészet - sok jóra egyik sem vezet. A Keaton játszta Frank Logan az első módszerrel kísérletezik.
A döntő kérdés, mint mindannyiunknál, hogy túléli-e. Aki pedig ezt a lemezt választja szombat esti - lassúcska, butácska, kényelmes, mindazonáltal távolról sem kellemetlen - szórakozásnak, szomorkodásnak, nos, egészen biztosan túléli, sőt, el is múlik neki. Úgy másnapra.
Forgalmazza a Cinetel
