DVD - Let's get a taco! - James Cotten: Határvonal

  • - ts -
  • 2009. szeptember 17.

Zene

Persze mindennek van határa, de a moziban legtöbbször az USA-nak és Mexikónak. Most is Tijuanában járunk, a B mozik hőseinek hazájában. Mondhatom, kellemes a társaság, a kábítószerkartell omnipotens, ám megviseltnek látszó főnöke (ah, a drogbáró) Andy Garcia, a ki mással, mint önnön démonaival hadakozó gringó bérgyilkos (ah 2.) Ray Liotta és a sunyi pap, Armand Assante. 'k és a túlzásba vitt fizikai erőszakra mindig könnyen kapható Danny Trejo osztja itt a lapokat. Közelebb gurítva a valósághoz a szót: teszik a dolgukat - járják elődeik kitaposott, jelzőtáblákkal precízen kitűzött útját. Korunk igényeihez, hovatovább sorskérdéseihez (sefteljünk-e arab terroristákkal?) igazított hangulatjelentést kapunk a környék (úgy játékfilmes, mint tv-híradós) húzóágazatából, a kábítószerpiacról - ugyancsak illedelmesen: idézetekkel finoman meghintve.

Persze mindennek van határa, de a moziban legtöbbször az USA-nak és Mexikónak. Most is Tijuanában járunk, a B mozik hőseinek hazájában. Mondhatom, kellemes a társaság, a kábítószerkartell omnipotens, ám megviseltnek látszó főnöke (ah, a drogbáró) Andy Garcia, a ki mással, mint önnön démonaival hadakozó gringó bérgyilkos (ah 2.) Ray Liotta és a sunyi pap, Armand Assante. 'k és a túlzásba vitt fizikai erőszakra mindig könnyen kapható Danny Trejo osztja itt a lapokat. Közelebb gurítva a valósághoz a szót: teszik a dolgukat - járják elődeik kitaposott, jelzőtáblákkal precízen kitűzött útját. Korunk igényeihez, hovatovább sorskérdéseihez (sefteljünk-e arab terroristákkal?) igazított hangulatjelentést kapunk a környék (úgy játékfilmes, mint tv-híradós) húzóágazatából, a kábítószerpiacról - ugyancsak illedelmesen: idézetekkel finoman meghintve.

Milyen is lenne a hangulat, amikor összejönnek a veterán művészek egy voltaképpen fiatal, kétségkívül pályája elején járó rendező hívására? Kedélyesen álszerény, csendesen gátlástalan - legalábbis ami a színészi játékot illeti. Ott van a levegőben, hogy mi azért jobban tudjuk, hogy kell ezt csinálni, de régi híres tulajdonságunk a fegyelmezett munka, s voltaképpen az sem lenne nagy baj, ha visszakerülnénk a fősodorban, bár sejtjük, hogy nem ez a film adja meg hozzá a döntő lökést. Amúgy meleg van, a tenger felől sós fuvallatok hozzák a sirályok és a parti föveny panaszát, a sivatag felől pedig kaktuszok üvöltése keveredik a szálló homokkal. És persze por lep mindent, fehér por. A férfiak kemények, az asszonyok odavetettek, de mindenki érti a dolgát - a tét a túlélés vagy egy jelentősebb összeg.

Nyilván senki nem innen akarja megtudni, hogy ezúttal éppen mit kavarnak az amerikai titkos ügynökök, feltörekvő és szakmájukba belefásult bűnözők, s tényleg jó-e a rossz vagy viszont, ezért szorítkozzunk inkább a hamburger (üsse kő: taco) receptjére - nem, dehogy az elkészítési útmutatóra, a fogyasztási tudnivalókra, hisz az mindenkinek a kisujjában van. Ám aki mégsem tudná, ne hagyja magát megtéveszteni: hiába mexikói a műsor, az ilyen dévédés estékre mindig pizzát kell rendelni, tacót soha. Mert Pest az nem Tijuana.

Forgalmazza a Cinetel

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.