Tartalom

Narancs XX. évf. 51-52. szám (2008-12-18)

Olvasói levelek

Olvasói levelek

olvasói levelek

Magyar Narancs, 2008. november 27. Kedves Mancs! Õszintén örültem, hogy megemlékeztetek Mickey Mouse nyolcvanadaik születésnapjáról.

Publicisztika

Dessewffy Tibor

Publicisztika

Az eddig ismert világ vége

A progresszív politika és a válság

Egyvalamit nem állíthatunk: azt, hogy senki nem szólt. Kevin Garnett, az ismert amerikai gondolkodó például ez év júniusában, hónapokkal a Lehman Brothers összecsuklása előtt már megmondta.

Publicisztika

Nagykoalíció

Némi huzavona után a múlt héten eldőlt: Romániában a választásokon legjobban szereplő két párt, a szociáldemokrata (PSD) és demokrata-liberális (PD-L) fog kormányozni, míg az RMDSZ hosszú évek után ellenzékbe vonul (volt koalíciós partnerével, a nemzeti liberálisokkal). Bár a permanens romániai pártszakadások, át- és újraalakulások miatt olykor elveszítjük a fonalat, annyi világos, hogy ez a fordulat nem magától értetődő; körülbelül ahhoz hasonlítható, mint ha Fidesz-MSZP-kormány alakulna Orbán Viktor vezetésével és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-helyettességével.

László Csaba

Publicisztika

Keynes reloaded?

Gazdasági válság és politikai mozgástér

A XX. század egyik legnagyobb közgazdasági gondolkodójától származik a mondás, miszerint "az adóelkerülés az egyetlen olyan intellektuális tevékenység, amelynek megfogható haszna van". Manapság mégsem ezért emlegetik egyre gyakrabban Keynes nevét a jelenlegi válság kezeléséről folyó vitákban, amikor az adókról van szó.

Publicisztika

Viszlát jövőre, az apokalipszisben!

A nemzetközi business community egy megbecsült tagját a minap azért kapcsolták le Amerikában, mert eltűnt a kezén 50 milliárd dollár. De ennek semmi köze a világválsághoz: Bernard Madoff nem ingatlanokkal vagy subprime hitelekkel kereskedett; hedge fundokat meg bankokat, gazdag embereket vett le avval, hogy ha nála hagyják a pénzüket, fizet rá 13 százalékot. És fizetett is, amíg bírt - de nem a befektetések nyereségéből, hisz ilyeneket nem eszközölt, hanem a sorban következő palimadár pénzéből. De Madoff bőven a mostani krízis előtt kezdte, és akkor is lebukott volna, ha nincs válság, mert a piramisjátékoknak egyszer végük szakad.

Publicisztika

Maga is félti az egyházát - Még egy válasz Prőhle Gergelynek

Ha egy egyház felső vezetője kimondja, hogy az egyháznak az önmagára való reflektálásnál, küldetésének mindenkori felülvizsgálatánál fontosabb dolgai is vannak, ha a szervezett egyház politikai elkötelezettségét, teológiai tévedéseit elintézi annyival, hogy ezek stiláris kérdések, illetve elszórt és nem is fontos jelenségek - akkor nem is tudom, miért vitázunk. Prőhle Gergely többszörösen félreértette azt, amit mondani szerettem volna. Arról nem is beszélve, hogy teológusként mennyire kiábrándító, hogy egy önmagát vallástalannak mondó újságíróval vagyok kénytelen sok mindenben egyetérteni, nem pedig egy protestáns egyház világi vezetőjével. (A vita legutóbbi fordulatai: Mihancsik Zsófia: Testvérek és mások, illetve Prőhle Gergely: Hitviták helyett, Magyar Narancs, 2008. december 4.)

Publicisztika

Nem ég: rohad - A ferencvárosi időközi választásról - Válasz Unger Annának

Vegyes érzelmekkel olvastuk Unger Anna cikkét (Tűz lesz, babám!, Magyar Narancs, 2008. december 4.), amelyben a Political Capital választási rendszerrel kapcsolatos kezdeményezését bírálja. Egyfelől örültünk, hiszen a célunk az, hogy a parlamenti képviselőinket felrázandó közéleti vitát generáljunk a magyar választási rendszer problémáiról - ezek közül is elsősorban a választókerületi aránytalanságokról. Másfelől viszont elszomorítónak találtuk Unger néhol kioktatónak tetsző stílusát, amellyel mintha eleve lezárni igyekezne a diskurzust. Az alábbiakban csak azon állításaival vitatkozunk, amelyek tartalmi szempontból téves megközelítésről vagy tájékozatlanságról tanúskodnak.

Egotrip

Öt és feles

Egotrip

Belső utak 3.

Gáspár a Napkeleti pályaudvarra érkezett. Nem várta senki, nem őt várták. Mindenki a lépcsőnél tolongott, a tájékoztatótáblák előtt, és a Vonatok érkezését lesték. A Vonatok indulása senkit nem érdekelt, nem utazott senki. Csak álltak a tábla előtt, néztek föl a magasba, várták, mikor írják ki. Leülni nem tudtak, a padok bent voltak a kordonokkal elkerített peronokon, ahova csak jeggyel lehetett. De ők nem utaztak, vártak.

Csak semmi politika!

Egotrip

Kit utáljunk?

A költségvetés elfogadásának lázában, a világgazdaságot tépázó vihar közepette a magyar honatyák és -anyák időt szakítanak arra, hogy a T/6645 számon idén október 27-én benyújtott, az "egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról" szóló javaslattal foglalkozzanak. (Ennek a beceneve az egészségügyi salátatörvény.)

Komiszkenyér

Egotrip

Beavatási szertartásaink VI.

Az oktatást eredetileg szabad embereknek találták ki. Eredetileg - a homéroszi hőskorban - azonban kevés szabad ember létezett, így aztán az oktatás szükségszerűen elitoktatás volt. Egy végzős diáknak a világ uralkodó elitjét, a mitológia halhatatlan isteneit kellett mintáznia, vagyis olyan istenien kellett kinéznie és viselkednie (főként a csatatéren), amennyire ez egy halandó embertől kitelhet.

K. történetei

Egotrip

"...épp kapóra jött"

1970-ben, amikor Bence György kibérelte K. lakásának hajdani cselédszobáját, K. pedig összejött későbbi feleségével, Fekete Évával, K.-t egyik pillanatról a másikra forgatagos sokaság vette körül. Hirtelen megvalósult, amire mindig vágyott, amit hiába keresett éveken át, sok-sok délutánt eltöltve, elfecsegve a Hungária kávéházban: nemcsak ismerősei, kollégái voltak meg egy-egy barátja, hanem igazi társasága, kéttucatnyi ember, akikkel folyamatos kapcsolatban volt, akikkel rendszeresen találkozott.

Külpol

Külpol

Haramiák Kelet-Európában 1. Dohányon vett honvédelem

A szervezett bűnözés az egyik legdinamikusabban fejlődő szolgáltatás Kelet-Európában. Van, ahol egyenesen húzóágazata a nemzetgazdaságnak, s szálai a legmagasabb körökig vezetnek. Sorozatunk első része Horvátországról, Bosznia-Hercegovináról és Montenegróról szól - de sorra kerül mindenki a Balkántól a Kaukázusig és a Baltikumig bezárólag.

Külpol

"Nem vagyunk mindannyian nyertesek" - Philippe Marliére politológus az európai baloldalról

1994 óta a University College of London tanára; szakterülete az európai szociáldemokrata pártok, a brit Új Munkáspárt és a francia baloldal. A francia szocpárt balszárnyához tartozó Benoit Hamon think tankjének (La Forge) tagja; Háziasított szociáldemokrácia című könyve novemberben jelent meg. Arról kérdeztük, hogyan látja a francia és az európai szociáldemokrácia jelen helyzetét.

Külpol

Hellász lázad - Görög harag

December hatodikán Athén belvárosában, annak is egy zűrösebb részében néhány fiatal kövekkel és egyebekkel megdobált egy rendőrautót. Olyan, szélsőbalosnak mondott tüntetőkről van szó, akik máskor is kifejezésre szokták juttatni, hogy utálják egyrészt a jóléti társadalmat, másrészt azt, hogy ebben nincs feltétlenül hely a számukra. De mindenekfölött a rendőröket utálják, akik ezúttal visszalőttek - saját verziójuk szerint figyelmeztető lövéseket adtak le -, és emiatt meghalt egy tizenöt éves fiú.

Belpol

Belpol

Az év műtárgya - Ahogy a hurkatöltő is működik - Így épült a Megyeri híd

"Nem tudom, hogy kell egy ilyenről beszélni? Olyan számaink vannak, hogy csak a hídépítő stábban harminc mérnök dolgozott. Csupa fiatal. Szép munka volt, mondja mindenki. Érdekes, mert ez egy ferdekábeles híd, amilyen még nem épült Magyarországon, de a folyami híd önmagában is érdekes. Van ugyan egy terv, amit meg kell csinálni, de van egy folyó is. Olyat én még nem láttam, hogy egy folyónak jó lenne a vízállása. Hol alacsony, hol magas, de a Dunáé három éven keresztül soha nem volt jó. 2006-ban fölkészülten nekiestünk: csináljuk, nyomjuk. Április elején megjött az a százéves gyakoriságú árvíz, ami előtte két évvel volt utoljára. Két hónapig rá sem bírtunk menni. De túléltük, sőt be is hoztuk. 2006. január óta egészen tegnapig ezt a hidat építettem, ebben éltem. Matyi bácsi is, Kisbán Sanyi is." Aki beszél: Windisch László létesítményvezető (Hídépítő Zrt.), akikről beszél: Hunyadi Mátyás főtervező és Kisbán Sándor létesítményi főmérnök (Céh Zrt.). Egyiküknek sem ez az első hídja, Hunyadi Mátyás már az új Erzsébet híd megépítésénél is ott volt (és ez nem a "Reneszánsz év" poénja!), Windischt 1978 óta tudja a Hídépítő (akkor még Vállalat) az emberei között. Kisbán a ferdekábeles hidakból doktorált akkor, amikor nálunk még szó sem volt ilyen típusú híd építéséről.

Szürke- és feketegazdaság Magyarországon

Belpol

Se vele, se nélküle

A hazai gazdaságban a termelés közel negyede a fekete és a szürke zónában zajlik. Ha az állam teljesen birtokba vehetné ezt a területet, akár a 16. havi nyugdíjra is futná. Ám a sötét zugok kiseprése nem egyszerű feladat; a túl radikális és meggondolatlan fellépés ágazatokat dönthet romba, és az egekbe emelné az inflációt.

Belpol

Zsanett a bíróság előtt - 1. - Vigaszágon

Túlfűtött hangulat, egymásnak homlokegyenest ellentmondó szakértői vélemények, hiányos sértetti és vádlotti emlékezet jellemzik a novemberben megkezdett Zsanett-ügy tárgyalásait. Tavaly év végén az ügyészség azt állapította meg: a lányt nem erőszakolták meg a rendőrök, a vesztegetés pedig nem bizonyítható. A 22 éves E. Zsanett most pótmagánvádlóként próbálja bizonyítani az igazát.

Gazdaság

Interjú

Gazdaság

"Hiába van hitelünk, ha nincs bizalom"

Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke

Októberben majdnem bedőlt a forint, ami a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) kamatemelésre kényszerítette, vagyis az ellentétére annak, ami a világban a gazdasági recesszió miatt manapság a módi. A válság mélységéről kérdeztük a válság menedzserét.

Trafik

Trafik

chili & vanilia - Ünnepi croquembouche helyett ekler lett

Ha igazán megszáll az ünnepi hangulat, megleptem volna önöket egy gyönyörű, dekoratív croquembouche-sal. A franciák rendkívül mutatós édességét különleges alkalmakra, például esküvőkre, karácsonyra készítik.

Trafik

étel, hordó - PILINSZKY CAFÉ

"A piaristák központi épületében teremtettük újra Mikszáth és Krúdy megszokott környezetét. Itt vendégeink valóban millenniumi hangulatban ebédelhetnek, s költhetik el vacsorájukat." Az Erzsébet híd pesti hídfőjénél nemrégiben megnyílt új egység így köszönti a kedves vendéget, nekünk azonban - szokás szerint - a régi emlékeink törnek elő.

Trafik

tévésmaci - A sül barlangrajzokon tippel hittel

Ez aztán kiszállás! - csettintett Troché, mintha egy 70-es években datált Ország-Világ cikk hőse lenne (senki más nem csettint a mohácsi vész óta - olyan, mint sörrel koccintani). Valamelyest szemerkélt ugyan az eső, amikor lekászálódtak a buszról, de nem volt vészes: soha nem ismert, egészen friss levegő és hűvös permet - július közepén.

Trafik

mi a kotta? - Serkenj fel, kegyes nép

A testmozgás egészségmegőrző hatása ma már széles körben elismert tény, s különösen az évnek ebben a szakában, amikor a bejgli (másképp "bájgli" - a la Benedek Tibor), s az egyéb laktató ételneműk bekebelezése rendszerint a népesség tekintélyes hányadát taszítja a puffadásos kólika vigasztalan állapotába, fokozottan áldásos lehet némi gimnasztika. Így hát szándékainkkal éppen nem ellentétes, sőt e rovat - eddig jól titkolt - nemzetmentő programjával is összhangban áll, hogy olvasóink tornázásra való felhívásként értelmezzék a leggyakrabban anyák napján felcsendülő dalocska cím gyanánt felhozott kezdősorát.

Trafik

kulthírek

PICASSO SZÓFIÁBAN Picasso több mint 80 alkotásából nyílt kiállítás a bolgár fővárosban: a rajzokat, metszeteket, olaj- és vízfestményeket és vegyes technikájú alkotásokat malagai, madridi és barcelonai múzeumokból és gyűjteményekből kölcsönözték, s Lucien Clergue Picassóról készített fotói egészítik ki őket. A PLACEBO KAMBODZSÁBAN Első alkalommal tartottak rockkoncertet Kambodzsa leghíresebb műemlékegyüttese, Angkor Wat templománál: a Placebo főszereplésével rendezett szabadtéri eseményt az MTV égisze alatt működő emberkereskedelem-ellenes akciócsoport, az MTV Exit rendezte, a rabszolgamunka-ellenes kampány részeként. A Placebo előtt egy helyi hiphopduó, a Pou Khlaing, a szintén kambodzsai Duncan Sheik, az ausztrál Kate Miller-Heidke és az amerikai Click Five együttes lépett fel.

Zene

Zene

dvd - WAGNER PARSIFAL

című ünnepi szent színjátéka, színpadi beavatási misztériuma (két lehetőség a Bühnenweihfestspiel fordítási lehetőségei közül) az életpálya összefoglaló remekműve. A szerző szándéka szerint a szeretet megváltó hatalma által vallássá lett művészet megtestesülése.

Zene

könyv - APPIANOS: RÓMA TÖRTÉNETE

Appianos "igyekezett leásni a polgárháborúk anyagi alapjaiig" - ezzel a klasszikus marxiánus meglátással ajánlja immáron hosszú évtizedek óta a reménybeli történészek és reményvesztett történelemtanárok figyelmébe az alexandriai születésű görög történetíró művét az elnyűhetetlen Ókori Történeti Chrestomathia. S most, több mint negyven évvel Hahn István alig nyolcszáz példányban megjelentetett becses, s éppenséggel a római polgárháborúk korát tárgyaló részfordítása után végre elkészült az egy-két apróbb töredéket leszámítva teljes magyar Appianos-kiadás.

Zene

film - Amikor megállt a Föld

A földönkívüliek vitathatatlanul tenyérbemászó népség: már egy kisebb bolygórongálás is kiveri náluk a biztosítékot, máris jönnek túlerőstül, óriásrobotostul elpusztítani az egész planétát. Azaz annak természetes erőforrás-szipolyozó, ózonlyuk-tágító, más fajokat kiirtó egyedeit: az emberiséget.

Zene

Képregény - Hazudni kell - Frank Miller: Sin City - A sárga rohadék

Az egyébként is beszédes nevű Basin City egyszerűen csak Bűnvárossá változott Frank Miller alkotó képzeletében, ahol a körülmények valóban elengedhetetlenné teszik a címben szereplő imperatívusz betartását - itt minden megtörténhet és szükségszerűen meg is történik; persze, mindezt már jól tudjuk a Rodriguez-féle film bemutatása, illetve a korábbi három, magyarul megjelent kötet óta.

Zene

tánc - FRENÁK PÁL TÁRSULAT: INTIME

A darab premier előtti, zártkörű bemutatójával indult idén a Kortárs Drámafesztivál, ami oké, mert ezt érdemes mutogatni a nemzetközi zsűrinek. Nézzék csak, milyen az a végső giccs, a "pannon" szerelem, a "szittya" magány, a rongyos élet és a csipkés halál testekre festve.

Zene

lemez - GREG DULLI: LIVE AT TRIPLE DOOR

Noha világnagy karizmája alighanem alkalmassá tette volna rá, Greg Dulli mégsem vállalta, hogy 2007 októberében egyes-egyedül adjon koncerteket Seattle-ben a gyermekeket támogató The Vera Project meghívására. S mivel a Twilight Singers tagságát akkor már bizonytalan időre szélnek eresztette, a Gutter Twins turnéfelállása viszont még nem alakult ki teljesen, a Triple Door színpadát egy csakis erre a két estére mellészegődött, négytagú kísérőzenekarral foglalta el: Jeff Klein zongorázott és gitározott vele, Petra Haden hegedült és énekelt, Barb Antonio csellózott, Shawn Smith pedig vokálon segítette.

Zene

könyv - Huszár Tibor: Bibó estéje

Az életmű kiváló és értő ismerője, Huszár Tibor két időskori Bibó István-levelet elemez, míg a kötet csaknem négyötöde forrásközlés: a Magyar Közösség elleni 1947-es perben halálra ítélt és még abban az évben kivégzett Donáth György utolsó szó jogán elmondott beszéde, illetve kilenc országgyűlési felszólalása 1939-1941-ből. A tanulmányok alapjául szolgáló Bibó-szövegeket ugyanakkor nem tartalmazza a könyv, ami bár érthető (egyrészt terjedelmileg szétfeszítették volna jelen kiadvány kereteit, másrészt mind a Levél Borbándi Gyulához, mind a Bibó István levele Arany Bálinthoz a Magyar Közösség ügyéről korábbi gyűjteményes kiadásokban hozzáférhető), némi hiányérzetet mégis kelthet az olvasóban. A rendező elv, amely a két háború közötti népi mozgalom, valamint az 1947-es, a Kisgazdapárt szétverésére irányuló koncepciós eljárás együttes tárgyalását indokolja, a szerző azon szándéka, hogy Bibó István elvi következetességét illusztrálja.

Zene

film - Mexikói képeslap

Főhősünk esete némileg hajaz a Csokonai Vitéz Mihályéra. Csapért küldik Vitézt, de egész napos trip lesz belőle, csapot-papot, s mindent felejt nevezett.

Zene

Az év videojátéka - Aljas utcákon - GTA IV

Állok az Aston Martinommal a Times Square-en, a Broadway és a Seventh Avenue között, a kora délutáni dugóban, a rádióban hardcore szól. Hirtelen elvesztem a fejem: megelégelve a várakozást, a dugóban várakozók közé hajtok padlógázzal, majd fel a járdára, néhány járókelőt a szélvédőmre kenve. Négy rendőrautó ered a nyomomba, de addig bolyongok, míg el nem tűnik a kétcsillagos körözés. Ha olyanom van, kicsit kiszállok még az autómból, ökölharcba keveredem néhány várospolgárral, vagy szimplán üldözőbe veszek néhány titkárnőt a baseballütőmmel. Levezetem a stresszt.

Zene

könyv - VÁRNAI LÁSZLÓ: LÁTOGATÁS A FÖLD NEVÛ BOLYGÓN

A szerző afféle reneszánsz ember: fotóriporter, hírlapíró, grafikus, legutóbb egy civil szervezet jelöltjeként szerzett tizenvalahány százalékot egy időközi önkormányzati képviselőválasztáson szülőföldjén, Zuglóban. Ezek után nem lennénk meglepve, ha Várnairól kiderülne, hogy zenekarával egy garázs mélyén próbál, de amit most jelentetett meg, szólóalbum.

Képzőművészet

Képzőművészet

Film - Te is zsaru, én is zsaru - A törvény gyilkosa és a körítés

Balra De Niro, jobbra Pacino. Miként a filmtörténetben, annál a kempingasztalnál is közel ülnek egymáshoz, mely kerti alkalmatosság körül A törvény gyilkosa (találóan semmitmondó cím, akárcsak az angol eredeti Righteous Kill) sebtében összeszervezett kerekasztal-beszélgetése folyik. 2007 októberében járunk, a New Yorktól rövid vonatozásra lévő Bridgeportban: a film még forog, az aznapi adagot a város főterén álló banképületben kellett volna leforgatni, de a filmben diszkóként megjelenő helyszínen tűz ütött ki; gyors csere az ütemtervben, a stáb a városszéli parkban forgat, és itt fogadja a munkaidő leteltével a nemzetközi sajtó képviselőit.

Könyv

Könyv

Egyedül nem megy

Gyurgyák János (szerk.): Magyarország története képekben I-III.

A szerkesztő egyfajta kísérletnek tekintette a gyűjteményt, hogy a képeket kiszabadítsa a minden történész számára "szentnek tekintett" textus fogságából. Nos, egy Batman-sorozatnál ez nyilván megy, a történelem rekonstrukciójakor viszont egyáltalán nem megy.

Könyv

Vízjelek - Tandori Dezső hetvenéves

"Rilke-verseket olvasott fel nekünk Nemes Nagy Ágnes, és... és... és. Láttam a tulipáncsokrot, ha nem is 'azt'. A fákat a Vérmezőn. A több emeletnyi árnyakat este. [...] Mindent, ami kellett, hogy elinduljak" - írja Tandori Dezső a 2000-ben megjelent Költészetregényben. Vajon milyen volt az a Kékgolyó utcai költőiskola, amelynek ilyenforma létét és szükségességét Nemes Nagy Ágnes kétségbe vonta ugyan, de ahova mégis lankadatlanul eljártak az íróbarátok: Ottlik Géza, Mészöly Miklós, Kálnoky László, és a volt gimnáziumi tanítványok is, köztük Tandori Dezső. Mit lehetett ott megtanulni? Azt nyilván nem, hogy miként kell verset írni. Azt viszont talán igen, hogy hogyan nem lehet vagy legalábbis nem érdemes.

Elsüllyedt szerzők XVII.

Könyv

Emici, a nők barátja

Kolozsvári Grandpierre Emil (1907-1992)

A hosszú nevű magyar író pár évtizede még a legolvasottabb szerzők közé tartozott. Korántsem szabványos polgáriassága, merőben önéletrajzi életműve, és a racionalizmust, valamint a stramm nőket népszerűsítő tevékenysége máig kiérdemli figyelmünket.

Film

DVD

Film

Tony, az Ember Fia

Maffiózók - The Sopranos

A nagy vízen túl 1999-től tavaly júniusig vetítette az HBO. Csúcsnézettsége ott közel 12 milliós volt, az utolsó rész másnapján a The New York Times címlapon siratta.

Színház
Tudomány

Tudomány

cyberhírek

Rubik 7x7x7 Az eredeti Rubik-kocka oldalanként három négyzetből áll. Most piacra dobták az oldalanként hételemes változatot.

Tudomány

Színes boksztörténet három képben - Hey Joe, testvér!

1974 januárjában a Magyar Televízió rendkívüli éjszakai adásban közvetítette a New York-i Madison Square Gardenből a Muhammad Ali- Joe Frazier nehézsúlyú bokszvilágbajnoki döntőt. Nagyon sokáig hidegen hagyott, hogy nem néztem meg, egyrészt, mert egy hétéves gyereknek tényleg lehetetlenül későn volt, másrészt, mert apám azt mondta, hogy nem is olyan érdekes az egész, reggel majd megtudjuk az eredményt. Apám ezt mindig nagyon ügyesen csinálta. Amikor 76-ban is elnyomott az álom, és átaludtam a német-cseh (a korban: NSZK- Csehszlovákia) Eb-döntő hosszabbítását és Panenka örök érvényű tizenegyesét, reggel azt mondta: a végén olyan fáradtak voltak, hogy már csak álltak a pályán, aztán Hoeness fölérúgta az utolsó büntetőt. Nem lett volna érdemes fönnmaradni.

Tudomány

Zálogházak Magyarországon - Pá, kis aranyom, pá!

"Sajnos nekem is tartoznak" - vonta meg a vállát az a 35 év körüli nő, aki láthatóan feldúltan adta be ékszereit az egyik nyolcadik kerületi zálogfiókba. 25 ezer forintot kapott kézhez. Kicsit kevesellte, de a kuncsaft általában nem reklamál.

Lélek