Figyelembe véve, hogy a Kiscsillag harmadik albumának kérdése elég nyilvánvalóan az volt, vajon képes-e a zenekar a 2009-es Örökre szívembe zártalak görcstelen garázsrockos lendületét megtartva a szokásos két-háromnál végre több, valóban emlékezetes dalt a világra vajúdni, a borzalmas című Néniket a bácsiknak! duplán is csalódást jelent. Az ellenállhatatlan lendület atmoszférájának megteremtését mindjárt a nyitódal megnehezíti, hiszen a dalszöveggel nem túl szerencsés kontrasztot képezve túlságosan udvarias – másrészt elég zavaró, hogy a verze szinte egy az egyben a Queens Of The Stone Age Lost Art Of Keeping A Secret című ismert slágeréből van. A kelleténél langyosabbra hűtött rockolások sajnos később is visszaköszönnek, például az Olajoshordóban és a laposan viccelődő Kit simogasson?-ban, továbbá a saját képre nem igazán formált QOTSA-formulák is beköszönnek még egyszer a Szirmokban – ezek mind elég gyenge számok.
A Bánat sodró (indie) rock and rollja, a Nagy, nehéz slide-gitárokkal simogatott sötét lassúja vagy a napsugaras, légies Holding már sokkal jobb, de nem mondhatnám, hogy ellenállhatatlan vágyat generálnának az újrahallgatásra. Utóbbiból például hiányzik ehhez egy olyan, a dalt kiteljesítő markáns refrén, amilyen a lemez utolsó negyedét indító Szerelem, jóban hallható. Ezt a blokkot a két keseredés záróballada végképp a többi fölé emeli: a nagyon hatásos vonósokkal aládúcolt Elég a maradék és a kevés eszközzel sokat közlés diadalát hozó Sirály világosan megmutatja, milyen klassz lehetne a Kiscsillag, ha Lovasi András legalább egy kicsivel komolyabban venné magát meg a projektjét.
Megadó Kiadó, 2011
