A 62-t hamarosan betöltő Tom Waits lassacskán beéri a korát: a hetvenes évekbeli albumait hallgatva egyszerűen döbbenetes, hogy azok egy húszéves fiatalember munkái voltak. Jellegzetes stílusa már akkor is megvolt, és nem lehetett soha semmilyen kategóriába besuvasztani - ugyan felhasznál blues-, dzsessz-, rockabilly- és egyéb elemeket, mindent a saját arcára formál, és ebből áll össze a műfaj, amit szimplán Tom Waitsnek neveznek. A színészi munkái ugyanannyira jellegzetesek, és ott sem adta el magát soha (a kedvencem az, amikor a Kávé és cigarettában Iggy Poppal önmagukat alakítva szívatják szét egymást egy étteremben). A többség persze a zenéjéért kedveli őt, és döbbenetes, hogy Waits slágerek nélkül lett világsztár - de igazából az egész életműve egyetlen egybefüggő sláger.
A Tom Waits-diszkográfia most hét év után gazdagodott újabb stúdiólemezzel, és a Bad As Me minden szempontból tökéletesen illeszkedik a korábbi albumokhoz. A mester hívó szavára neves vendégek érkeztek, itt van például a két számban is basszusozó Flea, a Primus rajzfilmszerű figurája, Les Claypool és maga Keith Richards, aki Waits elmondása szerint egy kamionnyi gitárral és egy lakájjal érkezett meg hozzá. A dalok egy része a szerelemről szól, míg jó párban az utazás, a mehetnék a visszatérő motívum, ekképp a lemez sokszor egy antihollywoodi road movie soundtrackjének tűnik. A fenyegető, bluesos Raised Right Men, mely egy kicsit a nagy követő Nick Cave-től veszi vissza a kölcsönt, egy letűnt Amerikáról regél, a veterán szemszögéből énekelt, robusztus Hell Broke Luce pedig - Waitshez képest némileg szokatlan direktséggel - alaposan odamond a militaristáknak. A Talking At The Same Time és a Face To The Highwaysimán beférne egy David Lynch-filmbe (fura, hogy még nem dolgoztak együtt, na de hát Waits már rég elkötelezte magát Jim Jarmusch mellett), az önreflexiónak is beillő Last Leafet akár Bruce Springsteen is énekelhetné, a Kiss Me igazi "záróra a bárban" hangulatot áraszt, a Get Lost színtiszta rockabilly, a Satisfied meg felesel a Satisfactionnel, és még bizonyos Jagger és Richards urak is nevesítve vannak benne.
Ezek mind kiemelkedő dalok, akárcsak a felesége megismeréséről is szóló New Year's Eve (a szóban forgó hölgy, Kathleen Brennan ezúttal is társproducer és társszerző, több számban pedig gyermekük, Casey Waits dobol). A Bad As Me vitathatatlanul az év egyik legjobb lemeze egy olyan zenésztől, aki első látásra ócskásnak tűnik, de az összeszedett vacakból aranyat csinál.
ANTI-/Warner, 2011
