Zene

A Dalek egy newarki hiphopduó, és pont a zenerovat e heti főszereplője, Pándi Balázs hívta fel annak idején a figyelmemet a társaság 2004-es csúcslemezére, az Absence-re. Akkoriban még hárman voltak (a lemezjátszókat bűvölő Still nem sokkal az anyag kiadása után kiszállt), mára csak MC Dalek, a fotókon (és színpadon is) emberhegynek kinéző, valójában azonban alacsony, köpcös rapper és a zajcsiholó Oktopus maradt a csapatban.

Ebben a lengyel filmben első látásra talán az egyetlen cseles a címe. Hacsak az nem az még, hogy hangos csettintésre felrepülnek az égig a postagalambok, az ólomkatonák pedig hol elborulnak, ha áthalad felettük a vonat, hol viszont állnak tovább, mint a cövek - az ilyenekre szokás mondani (Moldova után), hogy a távolban eközben elpattan egy húr...

Lassan a magyar művészek is kezdenek felköltözni a netre. Valaki saját honlapot készít, valakinek mások csinálnak (megemlítendő a Litera projektje: már tizenöt jelentős kortárs írónak készítettek tetszetős, informatív oldalt az irolap.hu portálon).

Jeremy Shaw, egykor vancouveri, mostanában leginkább berlini illetőségű alkotó lassan tíz éve készíti sajátos, összetéveszthetetlen, markánsan egyedi hangkollázsait. Akusztikus zajok, elektronikus ritmusok és saját énekhangja vegyítéséből készít hol hipnotikusan belassult, hol meg monotonul ütemes szerzeményeket, ezekhez számos remek klip is készült - külön ajánljuk a Non-Revival Alarm vagy a Sub-Reminisce videóit, mindkettő egy Bienvenido Cruz nevű vizuális alkotó munkája.

A szállodai Télapó halott: szívén szúrt seb, farkán óvszer. Egy emelettel feljebb a hangszórokból a Csendes éj szól - karácsonyra készül Reykjavík, turisták lepik el a büféasztalt, jövőre - ezek szerint - más lesz a Télapó.

A mindössze huszonötödik életévét taposó Pándi Balázs karrierje már most eseménydúsabb, mint a legtöbb hazai zenészé. A budapesti punk/hardcore színtérről indult fiatal dobos a Mayhem-énekes Csihar Attila mellett szinte az egyetlen olyan magyar zenész, akit világszerte ismernek. Turnézott a To Live And Shave In L.A. nevű kultikus amerikai zenészkollektívával (amelyben Andrew W. K. és Thurston Moore is megfordult már), rendszeresen koncertezik Otto von Schirach amerikai breakcore zenésszel, együtt dolgozik a Venetian Snares művésznéven alkotó Aaron Funkkal, aki vitán felül a kortárs elektronikus zene egyik legmeghatározóbb alakja, mindemellett olyan előadók koncertjeit szervezi le Magyarországra, akik megkerülhetetlenek a kortárs underground zenében (Kid 606-től Jamie Saften át a Mastodonig). A Fészek klubban, egykori munkahelyén beszélgettünk - először régi anekdoták kerültek szóba, például az a sztori, amikor Balázs a nyolctagú Page99 zenekarnak szervezett koncertet Budapesten.

A film, kell-e mondani, valós eseményt dolgoz fel, abból az előfeltevésből indulván ki, hogy olyan legendásnak mondott párviadalt, médiamitológiai pankrációt mutat meg nagyvászonra dramatizált formában, melyről mindenki tud, s örül, ha így is átismételheti ismereteit. Ez persze badarság, hiszen a korosztály, amely a jelzett tévéeseményt látta a maga idején (1977), és figyelni is tudott rá, az mára 50+-os, és nem jár moziba. Az ügyben elsődlegesen érintett amerikaiakról beszélünk, róluk pedig már 1975-ben azt dalolta David Bowie, hogy "Do you remember your president Nixon / Do you remember the bills you have to pay / Or even yesterday?". A nem amerikaiak pedig már a Pető-Kónya-vitára (1991) sem emlékeznek, az előfelvetés tehát alapjaiban elhibázott. - vágvölgyi -

Lehet, hogy máskor is a népre kellene bízni a dolgot, mert úgy tűnik, nincs minden veszve, és a kvízjátékban szerzett nyomógombos rutint a nézők egész jól alkalmazzák a kortárs képzőművészetre. Igaz, a két kurátor, Petrányi Zsolt és Spengler Katalin nem vállalta teljesen a népítélet kockázatát, és döntő módon beleszólt a válogatásba, így sosem tudjuk meg, hogy nekik vagy a magyar MTV közönségének köszönhetjük-e ezt a számos ponton nagyon érdekes kiállítást. Kürti Emese

Emlékszünk a gyerekkori tapasztalatra: bámulunk ki a robogó vonat ablakán, és úgy érezzük, mintha körbe mennénk. A töltés mellett a póznák, a bokrok, az őrházak csak suhannak hátrafelé, távolabb viszont a domboldal, valami épület, a facsoport meg majdhogynem egy helyben áll. Ezt nevezi Schivelbusch panorámaszerű észlelésnek, amely a látnivalóknak a sebességből következő gyors váltakozásából és megsokszorozódásából adódik. Ellenpéldának egy Goethe-idézetet hoz: utazás kocsin, részletező szemlélődés. - kovácsy -

E rovat múlt heti ajánlója jószerével számunkra is megmagyarázhatatlan módon több olvasó érdeklődését is felkeltette. Egyikük pusztán többet szeretne megtudni a Bach család - Határ Győző fordulatával élve - érdemén felül kutyába vett tagjáról, míg mások inkább arra kíváncsiak, hogy a legutóbb emlegetett P. D. Q. Bach személyes leleményünk szülötte-e.

2077-ben vagyunk, nálunk talán már elkészült az M6-os autópálya, metrókra nem fogadnánk - míg Los Angelesben már tizenöt szinten száguldanak a japán autók, s repülő robotok őrzik a biztonságot. Csak megint baj van az androidokkal. Persze Japán az imposztor: az ENSZ rosszallása ellenére sem hagyták abba a robotfejlesztéseket ott, ahol a nemzetközi egyezmények és Asimov regényei szerint abba kéne.

Julianus barátról, Kőrösi Csoma Sándorról vagy Teleki Sámuelről a legtöbb ivarérett magyar állampolgár nagy valószínűséggel hallott már valamit harangozni, de Hell Miksa, Jakabos Ödön vagy Kompolthy Jób nevére nyilván sokan vonnák meg a vállukat. Kubassek János szép kiállítású, gazdag képanyagú könyve róluk, az elmúlt századok magyar utazóiról és felfedezőiről szól: az olvasmányos, közérthető szövegek legfeljebb tízoldalas élet- és korrajzokban ismertetik kalandvágyó eleink munkásságát.

címmel mutatta be a The Tiger Lillies zenekar sokkoperáját Ascher Tamás rendezésében, Parti Nagy Lajos átiratában az Örkény Színház társulata: zenés és sötét pszichopedagógiai komédia, ami, hogy konzekvens legyek, rém szórakoztató. Dr.

Minden nyelvnek megvannak a maga rákfenéi: ilyen például a nyelvtan, azzal a sok megjegyezhetetlen marhasággal, amikben még logika sincs, és egyébként is, hol egyeztethető össze egy szabad ország liberális eszményeivel édes anyanyelvünk ily' kegyetlen keretek közé szorítása? Magyarországon a sajátos nyelvfelszabadító mozgalomnak elsősorban a vesszők, másodsorban az egybe-, avagy különírás szabályai esnek áldozatul: nem hivatalos és sajnos egyre több hivatalos csatornán támadnak a legkülönbözőbb helyekről vesszők, máshol meg bekezdések múlnak ki nélkülük (lassan kevesebb benne a rendszer, mint a magyar népesség tatárjárás kori elrendeződésében), és egymás sarkára hágnak a "meg ettemek" és a "mostmárok". De nem kell szégyenkeznünk, pontosabban nem egyedül kell: angolszász területeken, úgy tűnik, az idézőjel a grammatika egyik legproblematikusabb pontja. Ám az angol ajkú nép találékony: ha már adott egy ilyen mókás kis vesszőcskékből álló izé, marhaság lenne talonban hagyni, valamire csak használni kell.