Jeremy Shaw, egykor vancouveri, mostanában leginkább berlini illetõségû alkotó lassan tíz éve készíti sajátos, összetéveszthetetlen, markánsan egyedi hangkollázsait. Akusztikus zajok, elektronikus ritmusok és saját énekhangja vegyítésébõl készít hol hipnotikusan belassult, hol meg monotonul ütemes szerzeményeket, ezekhez számos remek klip is készült - külön ajánljuk a Non-Revival Alarm vagy a Sub-Reminisce videóit, mindkettõ egy Bienvenido Cruz nevû vizuális alkotó munkája. Shaw jó ideig az Output kiadónál adta ki dolgait, ám miután régi zenei partnere beleállt a földbe, gyorsan átszerzõdött a !K7-hez, és elkészített egy még a korábbiaknál is ellenállhatatlanabb lemezt, melynek címét bevallottan Shaw elõadói példaképeinek (Leonard Cohen, Talking Heads, Big Black) legendás, hasonló nyelvi logikájú albumtitulusai inspirálták. Az új zeneanyag elkészítésében aktívan részt vett két, az élõ fellépések alkalmából közremûködõ muzsikus (a dobos Dale Butterfield és a gitáros Trevor Larson), a hangzás ennek megfelelõen némileg organikusabb lett a szokásosnál. Shaw minden melankólián túlmutató, sajátosan egykedvû orgánuma néha már-már optimizmust sugároz, a dalok jó része pedig, ha táncra nem is (a Dancers és a Ten To One is csak majdnem), legalább némi ringatózásra késztetheti a befogadót. A záró All Live But The Ending rendre ugyanazon sorra visszaugró, 13 perces katatóniája pedig valósággal magába szippantja a hallgatót - a legjobb (s legbombasztikusabb) minimáltechnó-számok logikája szerint fokozatosan, rétegrõl rétegre bõvülõ kompozíció fogva tart, s csak nehezen enged ki a rabságból.
!K7/Neon Music, 2009
*****
