film - Cselek

  • Szabó Ágnes
  • 2009. január 29.

Zene

Ebben a lengyel filmben első látásra talán az egyetlen cseles a címe. Hacsak az nem az még, hogy hangos csettintésre felrepülnek az égig a postagalambok, az ólomkatonák pedig hol elborulnak, ha áthalad felettük a vonat, hol viszont állnak tovább, mint a cövek - az ilyenekre szokás mondani (Moldova után), hogy a távolban eközben elpattan egy húr...
Ebben a lengyel filmben elsõ látásra talán az egyetlen cseles a címe. Hacsak az nem az még, hogy hangos csettintésre felrepülnek az égig a postagalambok, az ólomkatonák pedig hol elborulnak, ha áthalad felettük a vonat, hol viszont állnak tovább, mint a cövek - az ilyenekre szokás mondani (Moldova után), hogy a távolban eközben elpattan egy húr... Ami azért történhet, mert Stefek némi babonaság segítségével próbálja elkószált apját visszaigazítani a megfelelõ pozícióba.

Ha Jakimowski filmrendezõ azt vette a fejébe, hogy vászonra viszi az egymást még sohasem látott apa és kisfia egymásra találását, nyilván illett volna valamennyi szenvedélyt keríteni valahonnan. Vagy a végletes érzelmek koncepcionális hiányában próbálkozhatott volna néhány jól megírt párbeszéddel. Nem próbálkozik, de a végén mégis nyakunkba zúdítja a nagy összeborulást, ugyanakkor e tényt a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetjük happy endnek, legfeljebb abból a szempontból, hogy fölgyújtják a teremben a villanyt. "Nem megyek el innen" - mondja az apa egy kora hajnali órán a kihalt peronon, majd néznek egymásra (dad a dedre és viszont), mint két fiatalkorú patás, s közben el is döcög mögöttük a vonat. Írta és összeproducerkedte a mûegészet maga a rendezõ, amiért is személyes szálat sejtünk húzódni a sínek között - nos, ez lehet éppenséggel az is, hogy Jakimowski soha nem olvasta Solohov Emberi sorsát, pláne nem látta a belõle applikált Bondarcsuk-féle 1959-es filmváltozatot - jobb lett volna pedig megnézni, hisz összeborulásban Ványuska és Szokolov verhetetlen.

Az Anjou Lafayette bemutatója

*

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.