Györe Balázs minden bizonnyal a valóságban is létezik. A borítón fénykép: a szerző (gondolom), felesége (valószínűleg) és a könyv egyik főszereplője, Keszthelyi Rezső (ő az, őt ismerem).
Györe Balázzsal nem találkoztam, soha az életben nem láttam, viszont elég jól ismerem. Folyamatosan olvasom folyamatos önéletrajzát? naplóját?, mondjuk így: összegyűjtött céduláit. A jámbor Pafnutyij apát keze vonása (1982) versei után (megint egy kiugrott lírikus!) a prózakötetek: A 91-esen nyugodtan elalhatok (1989), Mindenki keresse a saját halálát (1993), A megszólítás ábrándja (1994), Ha már ő sem él, kérem olvasatlanul elégetni (1996), és ugyanebben az évben (!) A valóságban is létezik.
Az első prózakötet még naplóregény, aztán semmi műfaji megjelölés: Györe tudatosan nem akar regényt írni, nem regényt akar írni, s arról ír, miért nem lehet, s miért kell mégis újra és újra belefogni. Ismerős ábra. Mestere, példaképe, Ottlik Iskolájának kivált az első fejezete számára a tananyag, Az elbeszélés nehézségei. Továbbá Ottlik elméleti fejtegetései A regényről a Próza című kötetben. Ottlik, mint jó matekos, így fogalmaz: Nevezzük R1-nek azt a mintegy készen kapott, az úgynevezett emberiség által eddig gyártott, megegyezéses (konvencionális) valóságmodellünket, melyet durva felületességgel olyasmikkel jellemezhetünk, hogy születünk, élünk, meghalunk, nemzedékek követik egymást a földön... Legyen, mondjuk, R0 az a szolipszista elgondolás, hogy a valóság csak én vagyok egyedül. (...) Vagy elgondolhatunk ... egy afféle csillagtávlatú, a végtelen felé tágítható nézetet, amely... csak annyit mond: "Valami van". Nevezzük... R1-nek. (...) ezekbe a nagyjából készen kapott létezésmodellekbe már minden meglevő dolog belefér, a regénynek legalább még egy R-re szüksége van: a még el nem készült dolgok számára. Nevezzük más indexezéssel Rr-nek... Az Rr jelszava az lehetne: "Valami keletkezik". Györe Balázs elvágja e goRdiuszi csomót: kiemeli az RO-t - a valóság csak én vagyok egyedül - és nem ír regényt. Töredékeiben csak arról ír, ami megtörténik vele, aggályos pontossággal, valóságmániákusan. Folyton figyelmezteti magát: próbálj meg továbbra is felelősséggel és alázattal közeledni tárgyadhoz, ahogy Ottlik javasolja, s csak annyit mondani el róla, amennyit tökéletes bizonyossággal tudsz (se többet, se kevesebbet), ami igaz. No de mi az, hogy igaz? Ez az odabiggyesztett szócska lebeg a levegőben, mint (Keszthelyi) Rezső alakja e nem regényben, ez a szócska nincs megírva. Györe a könyv végén, a megjegyzés rovatban bevallja, amit már a könyv elején tudunk, ami elveiből következik: Vállalom a megíratlanságot. Vállalom a megoldatlanságokat, a töredékességet. Úgy érzem, tisztességes megíratlanságok ezek. Talán megdolgoztam értük. Abban lehet bízni, hogy egyszer majd megvilágosodik minden. Már megint egy szó, csak úgy, idevetve: megvilágosodás. Akár a könyv legjobb lapjain, a balatoni korcsolyázás leírásakor (az ottliki csönd, csillag és égbolt varázsa lebeg a befagyott tó fölött): Csak a hó kell! A szél, az ég! A tisztaság! Már megint az utolsó szó: mit jelent a tisztaság? Igazság, megvilágosodás, tisztaság - az az író, akinek a valóság, az írás ténykérdés, íme, mily romantikus valójában. "Tudhatunk-e többet annál, mint amit leírunk? (Nem, mert túlmegy a realitáson.) Megmaradni az élménynél. Nem lehetünk okosabbak, mint az élmény (írásban sem!). Nem filozofálni, nem használni eszméket. Semmi eszmét, csak a tényekben!" Így idézi a szerző Keszthelyi Rezső szavait, s próbálja betartani az utasítást. Semmi ideológia, semmi cizella. Nem fárasztja agyát és az olvasót holmi mesékkel. "A valóságban minden megvan. Minden benne van. Semmit sem kell kitalálni. Megismerni kell." Györe könyveinek nincs története, mert nincs történet. Főleg nem üdvtörténet. Történések vannak, ez, az, fúj a szél, esik az eső. Megfogjuk egy lány kezét. Tarhonya van ebédre. Olvasunk egy könyvet. Vagy írunk. Györe mondatai kopárak, nincs visszhangjuk, kopognak. Nincs bennük sejtelem, borzongás, utalás, prosztómodern reflexió. Nincs aurájuk, atmoszférájuk, csak önmagukat jelentik. Nincs bennük isten. A szerző affektáltságnak tart minden művészkedést: jellemformálást, történetbonyolítást, hangulatteremtést. Egyik könyve mottója (bármelyik elé odabiggyeszthette volna): "ez semmi esetre sem regény vagy kitalált történet, se nem műalkotás: csupán a nyers valóság. Afféle dokumentumgyűjtemény..." (természetesen Ottlik-idézet). Legújabb könyve (tudtommal december óta nem jelent meg másik - ez nem gunyoros megjegyzés, Györe valóságmániájából következik, hogy mindent lejegyez, röptében, cédulákon kapja el a valóságot, ha volna eszménye, akkor az volna, hogy történés és írás egybeessék, az írás legyen a történés, a valóság, probléma megoldva, "A valóságnak nincs mása", "De az írás is valóság", mi is volt a zárójel előtt, igen, legújabb könyve) elején Bródy Sándort idézi: "A dokumentum beszél, a szó belefúl az időbe", szép idézetek, csak nem igazak, a dokumentum (regény, nem regény) is szóból van, szóból értjük a nyers valóságot Györét olvasva, és bizony műalkotás ez, ha tetszik, ha nem, irodalom. A ruha anyaga engedelmesen simult alakjára. Álljunk meg! Megismétlem a mondatot: "A ruha anyaga engedelmesen simult alakjára." Mintha nem én írtam volna ezt a mondatot. Gyanús. Mintha kimásoltam volna valahonnan, mintha nem az én mondatom lenne, hamis. Regényből vett (regényírói) mondatnak látszik, nem idevaló. Hát pedig ilyen röhejes mondatokat mondunk, írunk, többnyire. Mit tehet az író? Próbál tisztességes megíratlanságokat írni, épkézláb mondatokat fogalmazni. (Györe - számomra - legszebb mondata e könyvben: Besüt a nap az ablakon 1662-ben a levelet olvasó lányra Vermeer festményén. Ennyi.) A cédulatechnika is irodalmi (és Ottlik Iskolájában tanult: a Medve-kéziratot olvasó és helyesbítő, kiegészítő Both Benedek, közben mintegy elkészül a regény): "Hűvös hajnal." Egy cédulán olvasható. Átmásolom. "A nap melege." Érzem a nap melegét. Milyen a nyers valóság, ha előhívjuk? "Arról írni, ami van, nagyon nehéz." Vagy próbáljunk leírni egy dokumentumot: "Ujjatlan ruhában fényképezték le a kislányt. Frissen nyírt, rövid haj. Fekete. Választék. Nincsenek tincsek. Minta a ruhán. Kis téglalapok. Csupasz kar. Nyár. Nincs izzadság. Jókedv, elégedettség, nyugalom. Öröm. Boldogan fényképeszkedik a lány. Tízéves. Magas. Hosszú kar, vastag száj. Mosolyog. 1962. Lehetséges, hogy azt a ruhát, amit visel, kartonruhának hívják. A nyaknál kivágás. A kulcscsont: erőteljes, vékony ív, hosszan, a vállaknál. Vállgödör."
A képen minden megvan. Csak a kislány nincs sehol.
Györe Balázs könyvei zsebbe való, útravaló, ultravaló könyvek. Lehet olvasgatni buszon, trolin, metrón. Ugyanazt a mondatot buszon, trolin, metrón. És mást fog jelenteni. "A valóság mindig van, de mindig más." Nem szükséges az elején kezdeni, lapozgatni kell. (A szerző ennek bizonyára csak örül.) S közben ki lehet nézni az ablakon, a valóságra. Állítólag ő is elutazott, mi utazunk. Ha leszállunk, rakjuk el a könyvet, igyekezzünk újabb és újabb történések elébe. Minden megtörténhet. Még az is, hogy a valóság A valóságban is létezik.
Sajó László
Liget könyvek, 1996, 152 oldal, 380 Ft
