Mátra alján, falu szélén sem ismert soha senki tisztább szívű, derekabb legényt Edmondnál. De ennyi ármány a méltatlan környezettől, ilyen szenvedélyes nevelőmunka egy papi személytől, és hozzá még ennyi arany és drágakő, mint ami őreá zúdult, nyilván Róbert Gidából is előhívná a lappangó Adolfot. Harmincas éveiben a volt mintaifjú otthona egy barlangi palota lett, ahol időnként kioktatott egy-egy megszeppent világfit, pihenésül bosszúakciók és bajadérölelések között. Dumas pere leírása feledhetetlen: a mirakulózus ebéd után a bunker ura előhozat egy ezüstedényt, mely méregzöld pépet tartalmaz. Kóstoláskor a vendég dandyt hányinger kezdi kerülgetni. Öhm, mindenesetre sajátságos egy íz, eléggé furcsa. A szigetgróf lugosibélás mosollyal nézi: Furcsa, mondja ön. De ha ebből az anyagból kevéskét rendszeresen magához vesz ön thermidorig, akkor másképp beszél majd. Mert nemhogy könnyek közt meg fog veszni érte, fiam, micsoda íz ez, hanem ráeszmél, hogy kozmikusan ez az Íz.
Ilyen disznót. Előadását most csak összefoglaltuk, ő lapokon át dicséri a pépet. Ágadzóan eroto-asszociatív drogpropagandájánál azóta sem fejtettek ki kísértőbbet. És mégis, a világfaló gróf, ha ügyeit áttekintjük, csupa jót, istennek tetszőt mívelt. Keze nyomán a kedves lelkek pénzügyi helyzete rendeződött, míg a bűnösök rendre morálisan is hétrét görnyedtek, most először érezve át bűnük súlyát. A grófban valahogyan még megmaradt Dantes.
Mintagyerek volt Peter Greenaway is valaha. Illedelmesen járta a múzeumokat, temérdek könyvet elolvasott, becsülettel hívén, hogy kulturált ember nagy hasznára lehet népének. Ám váratlanul rontása tört rá a dúló kornak. Az 1980-as években Greenaway már filmcsináló démonként lépett elő, és saját kevercsű, riasztó színű eledelt nyújtott elénk.
Megkóstolgattuk viszolyogva, és idővel ez lett nekünk az Íz. Némelyik adag különösképpen megszédített. A szert hordozó filmek e fontosabbjai: A rajzoló szerződése; Számokba fojtva; A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője. Közülük is a leghosszabb címűnek volt a legtöményebb bukéja. Ugyanakkor ebben az embersütéses vízióban ütközött ki leginkább Greenawayből a kiveszhetetlen derék ifjú, a megingathatatlan gyermekbarát és könyvkedvelő. A mű szerint igazi szerető férfirészről csak könyvmoly lehet, és ez nem szerény vélemény itt, hanem orkánian, a sötét égre jegyezve állíttatik. A történetbeli géniusz, a Szakács titkon csakis az ártatlan kölykekért és az olvasó szeretőkért dolgozik. Nekik tart kaviárt, pácol tintahalat, aszal kéjes fekete szőlőt, nem az élen zabálóknak. Utóbbiaknak porba kell hullniok. A Könyvmoly ugyan előbb szintén nagyon rosszul jár a mesében. Irigyei agyonverik, a tetem szájába nyomtatványlapokat tömnek, melyek szövege a nagy francia forradalmat taglalja. Lám, miként A rajzoló... sem szimpla tézisfilm, úgy A szakács... sem az. A Gr.-t értelmezni kívánó igyekezet mindannyiszor egymást keresztező tézisek nyitott szerkesztményeivel kerül szembe. ´90 előtt ezek a prizmatöréses konceptek igen tömörítetten és pépsűrű, nekrofil csillogású képi atmoszférával társulva jelentek meg. Ezt a greenawayi hatást teremtője azóta fellazította, igézetét nagyjából meg is szüntette, tudni való.
A Prospero könyvei, a televíziós Darwin-tanulmány és a Dante-széria, A maconi gyermek, a Párnakönyv utógreenawayi produktumok: a feladatát már letudott, emésztődő szigetgróf hókuszpókuszai, melyek ugyan még mindig nem értéktelenek. Még ügyesek is, amennyiben sokan máig nem regisztrálták, mennyire nem a jövő embere Greenaway, mennyivel inkább a régi akácos allék nagy elvirágoztatója. Hermészre, olyan bámulói is vannak, akik mint posztmodernt veszik-eszik hagymázait, ami már káprázatos. Hogyha nékem sok pénzem lesz, fölülök a röpülőre, tűnt évtizedek sorának egész experimentális hagyatékát kiviszem a színes világmozi frontjára, Hongkong felett körözök. A Párnakönyv "kép a képben" mesterkedéseinél akár Timár Péter Mozgóképanalízisében is sokkalta velősebb tartalmú effektmozgások követhetők, csakhogy ez BBS-darab, ilyet öreg néném se néz.
Mégsem akármilyen monstrum ez a Párnakönyv. Konceptje ugyan újfent ödémás és túlburjánoztatott, megint csak a zamatfok rovására (sőt A maconi gyermek e paraméter dolgában jobban is sikerült), viszont a prosperós (utó-)Greenawaynél most először vetett lobot a korábbi übermensch-dac. A Párnakönyvön érződik, hogy nagyon jó film is lehetett volna. Kissé feszesebb kidolgozású koncept, sokkal szorosabb motivika, hidegebben metszett rémtörténet, naturálisabb színészi viselkedés, és talán arra riadtunk volna, hogy ismét tálalva a hajdani Szer.
Az új mesében a Távol-Kelet legszebb manökenje csak olyan férfiakat képes élvezni - gyerekkori ősélményei folytán -, akik ecsettel is összebirizgálják a testét. Jeles szépíró betűsoraival teleróva Nagiko bőre a gyönyörök gyönyöréig izzhatna, de sajnos közel s távol ő maga a legtehetségesebb emberkönyv-szerző. Kiemelt szeretőjével így nem lehetnek teljességgel egymáséi. Ez a mérsékelt tehetségű figura fóliánsba bekötve végzi, auschwitziasan. Belsőségeit kukába vetteti a szenvedélyes kiadó, a fiú Nagiko-betűs bőrével pedig saját eleven bőrét okítja (nyitott könyv a testen). Alkonyán is ütős a humán értelmiség, áll Buda még.
Fényes, lelkesítő eszme. A szakács...-ból még aromaként csapott ki. A pöszmögős előadásmódú Párnakönyvből ködfátylakon át dereng, erőlködve, ami nagy önellentmondás.
Ardai Zoltán
