Semmi sem történik azon a tíz napon, 1946. december 22. és 31. között, melyen Gerard Reve holland író regénye játszódik. A főszereplő, a 23 éves Frits van Egters legfőbb tevékenysége, hogy a szüleivel él. Ezt kiegészítendő időnként felkeresi barátait, morbid történeteket mesél, folyamatosan "szemrevételezi" közvetlen környezetét, és újabb és újabb elhatározásokra jut. Minden napját megtervezi, mert nem szeretné, ha az idő "csak úgy" telne el. A tervezéstől azonban sohasem jut el a megvalósításig, mert eltelik a nap. Ember tervez, Isten végez, mondhatná erre az efféle bölcsességeket kedvelő Frits, ha biztos lenne abban, hogy van, aki látja, van, aki hallja az embert, és olyan, akinek tervei vannak vele.
A tíz nap úgy telik el, hogy csupán a dátumból és Frits "hiányérzetéből" tudjuk: karácsony van. Az apa, a fiú és az anya nemhogy az ünnepnek, de még a hétköznapoknak sem tud formát adni. Hármójuk igyekezetéből csak arra futja, hogy keresztezzék egymás (jó) szándékát. A konyhában, a regény "cselekményének" legfőbb színterén, egymást váltják a fenti igyekezetből eredő, börleszkszerű jelenetek. Ha valaki el akarja olvasni az újságot, biztos, hogy a másik azzal gyújtott be, ha az egyiknek sikerül begyújtania, biztos, hogy a másik véletlenül túl sok szenet rak a tűzre. A hidegben viszont mindenki egyformán fázik, az emberi hidegségtől mindenki egyformán szenved. Ebben a családban az egymásnak okozott és együtt elviselt szenvedés a legfőbb összetartó erő.
A külvilág az otthon tükörképe. Frits környezetében hemzsegnek a testi, a lelki és a szellemi fogyatékosok. Ennek legfőbb oka, hogy az ő szemével látjuk a világot, neki pedig erre van szeme. Akár egy kamera, úgy pásztázza környezetét, és nemcsak rögzíti, de azonnal szóvá is teszi az észlelt rendellenességeket.
Betegesen érzékeny a hajhullásra. Ebben a pusztulás, a halál hírnökét látja, és ezt érintett beszélgetőpartnereiben igyekszik is tudatosítani.
Esténként maga is önvizsgálatot tart, és tükörrel a kézben meghökkentő felfedezéseket tesz. Alulról mustrálja például alfelét, és amikor a fenéknyíláshoz ér, megállapítja, hogy "ha lentről fényképeznék le, az ember el se hinné, hogy ez a test része". A jelenet Reve módszerének metaforája. Õ is alfelől láttat, és azt mondja nekünk: "Íme az ember."
Frits - finoman fogalmazva - ellentmondásos személyiség.
Egyszer ötéves gyermek: szájába veszi, megnyalja a tárgyakat, a szék aljára ragasztja az orrából kibányászott fikát, plüssállatokkal játszik, máskor agg bölcs, aki aranyigazságokkal ("az ember...") és tudományos magasságokban szárnyaló definíciókkal (a borotva ejtette vágás "nem vágás, csak a felső hámréteg leborotválása") szórakoztatja környezetét.
A hasát fogja, úgy röhög a legrémesebb tragédiákon, a moziban viszont könnyekig meghatódik a felhőkön lovagló, papírszárnyacskákat viselő néger angyalkák láttán.
Személyes jó barátaihoz a lehető legszemélytelenebb hivatali stílusban beszél, a leghétköznapibb helyzetekben pedig bibliai nyelven szólal meg.
Kívülálló résztvevő, aki még önmagát is rejtőzködve, spionként figyeli.
Reve élvezi az efféle ellentmondásokból adódó feszültségeket, és esze ágában sincs "rendet teremteni". Ugyanezen okból kerüli az erkölcsi minősítéseket, hisz úgy véli, nem az író dolga az ítélkezés.
Frits kéjjel vétkezik szóban, tettben és gondolatban, örömét leli a gonoszkodásban, de ettől csak erősebbé válik benne a szeretet és a megbocsátás iránti vágy.
Amikor szilveszter éjjelén végképp magára marad, és veszni látszik minden remény, egyszer csak történik valami, és mintha lenne hit, és mintha lenne szeretet.
- kriston -
Gerard Reve: Az esték. Fordította: Bérczes Tibor. Jelenkor, 1998
