Madredeus: O Porto. Fél éve sincs, hogy a Madredeusról írtam, akkor az O Paraiso kényszerített. Azt írtam, Lisszabon legnépszerűbb társulata, azt írtam, tizenkét év, és hogy a személycserék óta már csak a portugál gitárok, a szintetizátor és persze az a hang, Teresa. "Amikor Wim Wenders a Lisszaboni történetét forgatta, rábízta a zenét, és nem tévedett vele: úgy a város, mint a film azonossá vált a dalaival." Ami pedig a műfajt, a tangó és a morna rokonságába tartozó fadót illeti, az szóba került azóta is (Mísia: Garros Dos Sentidos).
Az O Paraisóval turnéra indult a zenekar, akkor készült, így készült ez a dupla koncertalbum, ´98 áprilisában, Portóban. Jelentős az átfedés, mégsem lehet kibújni a hatása alól. Ezek a dalok olyan egyszerűek, hogy az megismételhetetlen, és bár szinte egyforma mind, teljesen megunhatatlanok. Isteni tehetség, komolyan. Kész metafizika.
És úgy vagyok vele, ha a portugál sors ennyire gyöngéd, ilyen álmodozó és melankóliával teli, akkor én nagyon szeretnék portugál lenni. Nem tudom, összejön-e valaha, de a Madredeus már az enyém, addig is, addig is, addig is, addig is, addig. (EMI, 1998) *****
JPP: String Tease. Finnország hegedű-fővárosának Kaustinen a neve. Hozzá tartozik Järvelä falu, ott állt össze a nyolcvanas évek elején a zenekar. Järvelän Pikkupelimannit, vagyis Järvelä kis népzenészei - hangzott a nevük, hanem amint szárnyra kapta a világhír, farigcsálni kellett belőle. JPP - ez ugye mindjárt más, ezt már Thaiföldtől Egyiptomig és Kanadától Ausztriáig könnyebben a magáévá tehette a polskarajongó világ. A polska mellett ugyan mindenféle - Finnországban fellelhető - hagyományt beszippantottak Järvelä vonósai: indulókat, valcert, polkát, cigányzenét és tangót; mondhatni ezek közös hatásából keveredett ki a JPP összetéveszthetetlen stílusa.
Négy hegedű + harmónium és bőgő az alapfelállás, a String Tease-en ehhez teszi hozzá még hét hegedűs és - két számban - a svéd Väsen együttes a magáét. Nehéz megkülönböztetni a népzenei feldolgozásokat Arto Järvelä és Timo Alakotila szerzeményeitől, miként nehéz megállapítani, hol végződik a népzene, és hol kezdődik a kortárs muzsika vagy a dzsessz. De az egészen biztos, aki a hegedűkre hajt, sokáig húzhatja vele.
(RockAdillo Records) ****
Ternipe: Del o brishind... ´89-ben szabolcsi és budapesti roma fiatalok alakították a zenekart. Hamarosan a Kalyi Jag "utánpótlásaként" emlegették, annak a szárnya alól kelt a világra, és oda bújhat a mai napig is. De tíz év mégsem kettő, még csak nem is hat, az "Ifjúság" hát nagykorúvá vált, és alanyi jogon is kiharcolta helyét a roma folk kezdő tizenegyében. E duj terne és Suno dikhjon címmel kiadtak két kazettát, bejárták az országot, és olyan tekintélyű nemzetközi fesztiválra is meghívást kaptak, mint amilyen a WOMAD. Mondom, egy kész zenekar.
Tizenöt dal került e CD-ROM-ra (népzenében eddig nem volt ilyen); forrásuk tiszta, persze a hangszerelésük - a Kalyi Jag nyomán - mai. De semmiképp sem tűnik úgy, hogy utánérzés vagy közhely volna: igen szépen - helyenként tényleg megindítóan - énekelnek, ahányan vannak, öten; a táncos darabok éppoly meggyőzőek, mint a hallgatók, és a hazai ízeknek jót tesz, amikor a Balkán felé kacsingat a mandolin. Egyik-másik szám, meglehet, kiemelkedik a többi közül, de amelyik gyengébb, az valahogy nem hallható.
(Bahia Music) **** és fél
Marton László Távolodó
