Egy kis faluban, Macondótól nem messze, látszólag rend, nyugalom és béke honol. Az álmok mégis katasztrófát jövendölnek, a sors élettelenül gurul. Ismeretlen tettesek falragaszokon tesznek közzé olyan pletykákat és rágalmakat, amelyeket mindenki ismer. A leleplezéstől való félelem járványként terjed házról házra. A falu elöljárója rögvest elhatározza, hogy megvédi a "tisztességes" polgárság erkölcseit. Rászabadítja haragját a helybéliekre, s mintha ez a vezeklés és feloldozás szertartása lenne, nyomában vér, verejték és könnyek hullanak.
A Baljós óra Márquez első regénye, nem boldogító mesés eposz, inkább afféle kórtörténeti értekezés. Vallásos képek egzisztenciális életérzéssel telítve. Figurái egyszerű kispolgárok, kezelésre szorulók, egy beteg társadalom áldozatai. Tiszta jellemek nincsenek, vagy ha vannak is, szép lassan megőrülnek, vagy elmenekülnek a faluból. Márquez pontos képet fest a liberális és konzervatív erők alattomos párharcáról, a fennálló társadalmi rend torzulásairól, beleértve az egyéni sorsok torzulásait is. Ok és hatás, alap és következmény kizárólag arra hivatottak, hogy illusztrálják: az abszolút értelemben vett erőszak, legyen az akár politikai, akár lelki terror, miként formálják át emberi kapcsolatainkat, mivé deformálják még álmainkat is. Mintha a történet maga nem is lenne fontos, a gondolat, a pillanat nyomorúsága kerül nézőpontjának fókuszába, egy tenyérnyi boldogtalanság, végtelenbe tartó boldogtalan óra. A Baljós órát mégsem nevezhetnénk dramatizált példabeszédnek. Bár a jellemrajzok nincsenek kellőképpen kidolgozva, s a túlfűtött moralizálás is megtöri az elbeszélés folytonosságát, e hiányosságok csak azt bizonyítják, mennyire nem ezeken az apróságokon múlik egy mű remekmű volta. Márquez prózája atmoszférájával hat. A Baljós órát elolvasva még napokig érezzük a terror rothasztó szagát.
Bánáti Andrea
G. G. Márquez: Baljós óra. Fordította: Benczik Vilmos; Európa Kiadó, Budapest, 1997, 180 oldal
