Koncert

Lassan lehullik minden

Az Einstürzende Neubauten Budapesten

  • - minek -
  • 2015. augusztus 16.

Zene

Az idén harmincöt éves berlini zenekar komoly visszatérőnek számít a magyar színpadokon, az utóbbi negyedszázadban sosem maradtunk hosszú ideig Einstürzende-koncert nélkül.

Sokan talán arra is emlékeznek, amikor a kilencvenes évek elején az EN-tetoválást viselő Henry Rollins (no és a zenélő mobiljait vegzáló Lois Viktor) után léptek fel a PeCsában – frenetikus sikerrel. Azóta a közben nemes intézménnyé szervesült zenekar mit sem vesztett erejéből: sokak szerint éppen ezt követően készítette el a legérettebb lemezeit, mások viszont örökké a korai albumokat (Kollaps, Halber Mensch) sírnák vissza.

Az emlékek, vágyak és a valóság szembesítésére mi sem kínálna jobb ürügyet, mint egy retrospektív kiállítással felérő best of koncert, amivel manapság a világot járják. A számokat természetesen nem statisztikai mintavétellel válogatják: a 16 dal zöme a 2000-es Silence Is Sexyről, illetve a 2007-es Alles wieder offenről kerül a menüre. De a szándékoltan visszafogott nyitány (The Garden) után rögtön zúgni és kattogni kezd egy dinamikus klasszikus a nyolcvanas évek végéről (Haus der Lüge), amire egy ritka, kifejezetten táncoltatós, groove-os darab, a Let’s Do It A Dada következik. S mire észrevesszük magunkat, az önfeledten gitározó, sípoló, kopácsoló, ütő-verő zenészek között szépen átveszi az uralmat Blixa Bargeld, a nagy mesélő, e posztindusztriális kor szórakoztató ipari zenekarának saját Rémusz bácsija. Mozgása takarékos, mimikája és kézmozdulatai azonban szuggesztívek, s ha (sűrűn) énekelnie kell, szinte már a klasszikus kabarésztárokat idézi – igaz, azok még nem tudták ilyen briliáns technikai érzékkel és segítséggel manipulálni saját sikításukat, ugatásukat, fütyülésüket. Néha már majdnem rossz ripacsnak tűnő, narcisztikusan öntetszelgő, ugyanakkor letagadhatatlanul zseniális előadóművészt látunk: egész generációja szószólója, emlékeinek ápolója, aki nem csak saját hazájában lett próféta.

Igazságtalanok lennénk, ha nem emelnénk ki mellette (habár ő már régóta több mint első az egyenlők között) a gitár-basszus-dobok-ütősök-szinti ötösére épülő zenészcsapatot, hiszen a formáció neve mégsem csak Blixa és barátai: alázattal, szívvel, lendülettel, és persze rutinjukhoz illő profizmussal adják elő a többnyire remek szerzeményeket. A drámai mozzanatokban (az Umvoll­ständigkeit alatt például szép folyamatosan, csörömpölve a földre zuhannak fémdarabok) sem szűkölködő műsor láthatóan megérinti és megfogja az amúgy (színházi közönséghez illően) inkább feszülten figyelő, mintsem önfeledten őrjöngő publikumot, s a siker jutalma a dupla ráadás. Ráadásul az első bónuszblokk végén elhangzó Redukt és a posztpunk kor leghatásosabb basszus­akkordjaiból összerakott Alles talán a koncert legütősebb számai. Mégsem e kettő, hanem a Total Eclipse of the Sun zárja és oldja békés emlékezésbe a katartikus finálét – úgy tértek vissza hozzánk, hogy az mégis jóval több volt puszta nosztalgiánál.

Akvárium, július 9.

Figyelmébe ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Séta a Holdon

A miniszterelnök május 9-i tihanyi beszédével akkora lehetőséget kínált fel Magyar Péternek a látványos politikai reagálásra, hogy az még a Holdról is látszott.

Önkénytörvény

Jön a Szuverenitásvédelmi Hivatal, és rábök bárkire vagy bármire, újságra, szervezetre, vállalkozásra, aki vagy ami 1.) „külföldről finanszírozott”, és olyan tevékenységet végez, amely 2. a) alkalmas a „közélet befolyásolására” és 2. b) az alaptörvény öt, a tervezetben megjelölt bekezdésében megfogalmazott értékét „sérti, negatív színben tünteti fel, vagy az azok elleni fellépést támogatja”.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.

„Erdélyi magyarként ideje elszakadni attól a hagy­mázas úttól, amelyen Magyarország masírozik”

A román elnökválasztás második fordulójában sikerült fordítania a függetlenként indult Nicuşor Dannak az első fordulóban az élen végzett szélsőjobboldali George Simionnal szemben. Az elképesztő fordításról, a kiugró részvételi arányról és Orbán Viktor zavarórepüléséről is beszélgettünk Eckstein-Kovács Péter egykori kisebbségügyi miniszterrel.

Egyszerű világpolgár, hídépítő

  • Mártonffy Marcell

Észak-amerikai pápára senki sem számított. Íratlan szabály volt – állítják bennfentesek –, hogy jezsuita és amerikai szóba sem jöhet. A szilárd alapelv egyik fele 2013-ban, másik fele 2025. május 8-án dőlt meg. A Chicago környékéről származó Robert Francis Prevost bíboros a megbízható szakértők listáján sem szerepelt a legesélyesebbek között. A fehér füst azonban meglepően hamar előgomolygott a Sixtus-kápolna ideiglenes kéményéből.

A vesztükbe rohannak

  • Tóth Gábor Attila

A zsarnokságot lehet a törvények mögé bújva, a jogszerűség nevében is gyakorolni. Ilyenkor a zsarnok épp azokkal az eszközökkel végez az ellenfeleivel, amelyeknek a védelmüket kellene szolgálniuk. A felismerés Montesquieu-től származik, aki a köztársaság bukása és a császárság megszilárdulása közötti átmeneti állapotot mutatta így be.