Lemez: Amely nélkül (The Essential Miles Davis)

publikálva
2001/27. (07. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Hetvenöt évvel ezelőtt (1926. május 26.) született, és tíz éve (1991. szeptember 28.) halt meg Miles Davis. Azoknak, akik vele nőttek fel, aligha kellenek ilyen évfordulók rá gondolni, és azoknak a most megjelent The Essential Miles Davis című válogatás sem mond újat. (Különben is, olyan lehetetlenül hangzik, mintha Shakespeare-t egy negyvenoldalas "fő műveire" próbálnánk zsugorítani.) Hanem ha arra a nemzedékre gondolunk, amely önhibáján kívül Miles után cseperedett fel, akkor talán nem hiábavaló ezzel a százötven perccel elbíbelődni. Miles vagy három-négy évtizeden át mégiscsak egyet jelentett a dzsessz történetével - hogy ezen a megkerülhetetlen közhelyen már a felvezetésben túlessünk.

Hetvenöt évvel ezelőtt (1926. május 26.) született, és tíz éve (1991. szeptember 28.) halt meg Miles Davis. Azoknak, akik vele nőttek fel, aligha kellenek ilyen évfordulók rá gondolni, és azoknak a most megjelent The Essential Miles Davis című válogatás sem mond újat. (Különben is, olyan lehetetlenül hangzik, mintha Shakespeare-t egy negyvenoldalas "fő műveire" próbálnánk zsugorítani.) Hanem ha arra a nemzedékre gondolunk, amely önhibáján kívül Miles után cseperedett fel, akkor talán nem hiábavaló ezzel a százötven perccel elbíbelődni. Miles vagy három-négy évtizeden át mégiscsak egyet jelentett a dzsessz történetével - hogy ezen a megkerülhetetlen közhelyen már a felvezetésben túlessünk.Ha a feldolgozott negyven év (az első itt hallható felvétel 1946-ban, az utolsó 1986-ban készült) korszakokra bontható, az első hét-nyolc annak jegyében telt el, hogy kiforrjon Miles jellegzetes hangja. Ezeket az éveket New Yorkban töltötte, ahová a Juillard Schoolba iratkozva Altonból érkezett; s ahol a komolyzenei tanulmányok helyett végül inkább a dzsesszklubokat választotta, elvégre bálványai, Charlie Parker, Dizzy Gillespie, Thelonious Monk hívták maguk közé. Ezek voltak azok az évek, amelyekben a beboptól eljutott a (már vele azonosítható) coolig: mely éppoly "hűvös" volt, mint amilyen melankolikusan, szomorkásan, fátyolosan meleg. Az első három-négy felvételből már kitűnik, hogy együtt játszott mindenkivel, aki számít (Parker, Gillespie és Monk mellett itt van Max Roach, Lee Konitz, Sonny Rollins, Horace Silver), és ezt a jó szokását, látni fogjuk, zenekarvezetőként is megőrizte, végig.

Az ötvenes évek második fele két szempontból is kirívó. Egyrészt ekkor alakult meg Miles első "klasszikus" kvintettje, melyben John Coltrane szaxofonozott, s amely utóbb Cannonball Adderleyvel szextetté bővült. A ´Round Midnight és a Kind of Blue ennek a korszaknak a legendája, s hogy töretlen, az a kitüntetett három darabból (´Round Midnight, Bye Bye Blackbird, So What) is minden további nélkül kiderül. A szakirodalom iskolateremtőként tartja számon a Kind of Blue-t, mint Gonda János írta: "A zárt akkordrendszer áttörésével Davis megnyitotta az utat a free dzsessz teljesen lineáris szellemű, atonális rögtönzési stílusa felé." Számomra azonban még vonzóbbak Miles ugyancsak ekkor rögzített nagyzenekari albumai, így a (Gil Evans hangszerelte) Miles Ahead, a Porgy And Bess és különösképp a Sketches of Spain, más kérdés, hogy az utóbbiról (a The Pan Piper helyett) inkább a tényleg rendkívüli Concierto De Aranjuez kívánkozott volna ide.

A következő állomást, a következő három idézett albumot (a hatvanas évek második feléből) Miles másik "klasszikus" kvintettje fémjelzi. A Miles Davis-Wayne Shorter- Herbie Hancock-Ron Carter-Tony Williams felállású zenekar tovább feszítette a harmóniai és ritmikai kötöttségeket E. S. P., Nefertiti, Filles De Kilimanjaro (illetve az itt mellőzött Miles Smiles) című korongjain, mégsem billent át a freebe, hanem végül egy újabb forradalmi lépést tett az elektronizált, rockos-funkos hangvételű, fúziós dzsessz felé.

Miles dzsesszrockos periódusa 1975-ig tartott, és persze jóval több múlhatatlan anyagot produkált, mint amennyi (a Bitches Brew, a Live-Evil és az On The Corner albumok kiemelésével) e válogatásra került. A választást bizonyára megnehezítette, hogy felvételeinek némelyike lemezoldalnyi (az Aghartán kétoldalnyi) terjedelmű, mindazonáltal az In A Silent Way című alapműről sem lett volna szabad megfeledkezni. Amit hallunk, az egyébként megint vadonatúj, és nemcsak Jimi Hendrixre vagy a Sly And The Family Stone-ra reflektál, de az indiai és afrikai tradíciókra is; ehhez az új zenéhez olyan frissiben "felfedezett" közreműködőkkel, mint John McLaughlin, Joe Zawinul, Chick Corea, Lennie White, Keith Jarrett, Michael Henderson, Sonny Fortune s így tovább, így tovább.

Aztán az Agharta és a Pangea után (két elképesztő s itt nélkülözendő dupla koncertlemez, az egyiket matinéban, a másikat este adta Osakában ´75. február 1-jén, s már többet időzött szintetizátorral, mint trombitával) Miles leállt. Mögötte autóbaleset, rendőrségi zaklatások, kábítószeres és fegyveres ügyek, megviselt pszichikai és fizikai állapot, többen már temették. Majd hat év múltán talpra állt. Utolsó évtizede, bármily termékeny volt is, valóban emlékezetes lemezeket már nem eredményezett, ugyanakkor az igazán izgalmas volt, ahogy a futó popsztárok slágereit a magáévá tette, lásd Cyndi Lauper: Time After Time a You´re Under Arrest albumról. Maga elé tolt, megint, jó pár fiatalt, ezek voltak azok az évek, amikor Mike Sternről, Marcus Millerről, Kenny Garrettről először hallhattunk, és talán ezek voltak azok az évek is, amelyek a "populáris" és a "rétegzenék" egymásba bucskázását elővetítették. A nyolcvanas évek végén Miles utolsó nagy turnéja érintette a Sportcsarnokot is; úgy emlékszem, viszonylag ritkán ragadta magához a kezdeményezést, hanem olyankor összeszorult a gyomor, olyankor pöröghetett az ifjúság, elöntött és magához emelt az a melankolikus, szomorkás, fátyolos meleg. Amely nélkül, miként e százötven perc java is tanúsítja, nem tanácsos élni.

Marton László Távolodó

Sony/Columbia, 2001

publikálva
2001/27. (07. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...