Lemez: És hogy ez most (Patti Smith: Trampin')

  • m. l. t.
  • 2004. június 17.

Zene

A napokban láttam egy kulturális tévémûsort, arról szólt, hogy hol végzõdik a nosztalgia, és hol kezdõdik a retro. Érdekes probléma volt, de nem sikerült belemélyednem, viszonylag hamar gutaütést kaptam. Valahogy nem tudom feldolgozni, amikor a magabiztos jófejek eldöntik, hogy mondjuk egy könnyûzenésznek mikor illik visszavonulnia. Vagy hogy minek a pótléka a letûnt korok és kedvencek felvételeit hallgatni.

A napokban láttam egy kulturális tévémûsort, arról szólt, hogy hol végzõdik a nosztalgia, és hol kezdõdik a retro. Érdekes probléma volt, de nem sikerült belemélyednem, viszonylag hamar gutaütést kaptam. Valahogy nem tudom feldolgozni, amikor a magabiztos jófejek eldöntik, hogy mondjuk egy könnyûzenésznek mikor illik visszavonulnia. Vagy hogy minek a pótléka a letûnt korok és kedvencek felvételeit hallgatni.

Szóval kiakadtam kicsinyt, és rögtön eltökéltem, hogy beszerzek pár Yardbirds- meg Monkees-felvételt, különös tekintettel a Stroll On és az I'm A Believer címûekre. Majd összeállítottam egy hatvanperces Illés-kazettát, kimondottan autós használatra. Úgyhogy már csak azt kell átlátnom, hogy Patti Smith új albuma a nosztalgia vagy a retro körébe tartozik-e.

Hogy az ötvenéves Patti Smith tizenhat meghitt év után miért tért vissza '96-ban a rock 'n' roll cirkuszába, arról bõvebben és többször is írtunk már: mert ezt kellett tennie a férje, a testvére és a Patti Smith Group egyik tagjának a halála után. Azt is tudjuk, hogy a csend hangyányit sem koptatott a hangján - idõközben kétszer is megroggyanhattunk tõle a Szigeten. Arról azonban, hogy Patti újabb lemezei zsinórban éppoly korszakosak lennének, mint a hetvenes évekbeliek voltak, nem beszélhetünk. De most helyzet van.

Nem kenhetõ pusztán Irakra a Trampin' humán-harcos elkötelezettsége, de azért jókora szerepe van Patti hevületében. Afféle láz ez, ami a - harminc évvel ezelõtti - Horsest és Radio Ethiopiát idézi, de aki érzékeny rá, számos párhuzamra találhat még. A költõiségében és a ráolvasásaiban, az erejében és a líraiságában, az ízében és a szagában. Szóval mondom, olyan ez az anyag, mint egy mai Horses vagy Radio Ethiopia, anélkül, hogy önismétlésnek tûnne, és azzal együtt, hogy a countrys-bluesos-gospeles felhangok messze nagyobb teret kaptak, mint korábban bármikor. Nem muszáj, talán nem is lehet hatvan percig azonos hõfokon lelkesedni érte, de ettõl még bámulatos. Lehet tanítani. Azt pedig tényleg csak a gyengébbek kedvéért jegyzem meg, hogy ez a Patti Smith nevû csúcs immár ötvennyolc éves. Hátha nem tûnt fel mindenkinek: a rock 'n' roll sem életkorfüggõ.

Csak azt tudnám, hogy minek a pótlékaként hallgatom! És hogy ez most nosztalgia vagy retro?

m. l. t.

Columbia/Sony, 2004

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.