Lemez: Kívülről újítók (Caliban: Shadow Hearts; Cataract: Great Days Of Vengeance)

  • Tófalvy Tamás
  • 2003. június 5.

Zene

Hiába számít már lassan egy évtizede megszokott dolognak, hogy egyre több hardcore-zenekar játszik voltaképpen "színtiszta" metált, mégis meglepő, ha ennek során új metálműfajokat alkottak meg, méghozzá a hardcore-színtéren belül. Pedig így esett ez a nemrég új lemezzel jelentkező Calibannal és a Cataracttal is, a német nyelvterület két legelismertebb metalcore-exportjával.
Hiába számít már lassan egy évtizede megszokott dolognak, hogy egyre több hardcore-zenekar játszik voltaképpen "színtiszta" metált, mégis meglepő, ha ennek során új metálműfajokat alkottak meg, méghozzá a hardcore-színtéren belül. Pedig így esett ez a nemrég új lemezzel jelentkező Calibannal és a Cataracttal is, a német nyelvterület két legelismertebb metalcore-exportjával.

A Shadow Hearts a ´97-ben alakult Caliban harmadik nagylemeze (az első kettő: A Small Boy And A Grey Heaven, 1999; Vent, 2001), és újbóli megvalósítása annak a stílusalkotó euroreceptnek, aminek a német zenekar az eddigi sikereit is köszönhette. Vagyis nagyon gyors, dübörgő (bár néhol fárasztóan panelszerű) "északias" grindcore-futamok hallhatók súlyos, trash-szerű ékekkel széttördelve, és kimondottan black-metal vokálokkal kísérve - a szükséges pluszt az újonnan beszerzett, szinte kisfiús hangú énekes által produkált énekdallamok adják, nem akármilyen vokális kontrasztot alkotva ezzel.

Az egyébként nagyszerűen feloldott feszültség az egyes számok közt is fennáll - a második tétel, a forsaken horizon némi finomítás után akár egy nu-metal slágernek is elmehetne, szemben például a bad dreammel, amely legvalószínűbben csak a címében leírtakat okozná egy gyanútlan rádióhallgatónak.

A másik műfajatya, a svájci Cataract 1998 óta működik, a Great Days Of Vengeance a második (az első: Golem, 2000), illetve a nagyszerű honfitárssal, a Dark Day Dungeonnal való családias énekescsere óta az első nagylemeze. Zeneileg talán kevésbé szélsőséges, mint a Caliban, de ahogy mondani szokás, nem ezért szeretjük, inkább azért a következetesen felelősségteljes állásfoglalásért, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy alapvetően egy hardcore-zenekarról van szó.

Ez alkalommal a lemezhez készített weboldalon (greatdaysofvengeance.com) olvashatóak a szövegekhez írt személyes hangvételű gondolatok környezetvédelemről, szociális egyenlőtlenségről, a technológia és identitás kapcsolatáról és más "klasszikus" témákról. A lemez vizuális kivitelezése a borús világvége-víziónak köszönhetően elég patetikus, de a kontextus idegensége miatt szerencsére ironikusan is felfogható. A Shadow Heartshoz nem készültek esszék, és üzenete is más: inkább belső, mintsem társadalmi konfliktusokra koncentrál.

A két lemez meghallgatása nyilván nem elég annak megértéséhez, hogy az "életmódközpontú" hardcore és az inkább zenei alapon felfogható metál egyre áttekinthetetlenebbnek tűnő összefonódásai és elhatárolódásai hogyan jönnek létre, de olyan élményt nyújthat, aminek a varázsát talán éppen ez az újszerű értetlenség adja.

Tófalvy Tamás

Lifeforce Records, 2003

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.