Színház: Cica, paci, pacica (Moliére: Úrhatnám polgár)

szerző
Csáki Judit
publikálva
2003/23. (06. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Sok jó és jópofa ötlet van ebben az előadásban, amelyet a kijevi illetőségű Szergej Maszlobojscsikov rendezett az Új Színházban. Nem lehet lemaradni egyikről sem, még ha olykor kihagy is a figyelem: mindet ismétlik, olyikat többször is.

Sok jó és jópofa ötlet van ebben az előadásban, amelyet a kijevi illetőségű Szergej Maszlobojscsikov rendezett az Új Színházban. Nem lehet lemaradni egyikről sem, még ha olykor kihagy is a figyelem: mindet ismétlik, olyikat többször is.Az ismétlés-ismétlődés pedig fontos komikumképző elem. És az Úrhatnám polgár végtére is komédia, s hogy kit mi ingerel kacagásra, meglehetősen egyéni. Akit maga a kacagás, az biztos sokat fog nevetni, mert például Györgyi Anna akkora magánszámot kerekít Nicole szolgálóként a kacagásból, hogy a többi jelenetben szinte észre sem venni. Hogy aztán ez volt sok, avagy a többi túl kevés, mondom, ízlés kérdése. Az is az, hogy a Jourdain feleségét játszó Bánsági Ildikó hangos és közönséges hadarása vicces-e - erre utal a nyílt színi taps -, avagy szánalmas mint színészi fogalmazásmód - utóbbit a csönd jelzi, mely természeténél fogva halk, s ezért kevésbé látványos.

Mindegy: szóval az ízlés. Jourdain úr maga is jó ízlésre meg tudásra vágyik, hogy a nemes urak befogadják maguk közé - mert ez az ő élete célja. Jourdainnek legalább van ilyenje - ha marha, hát marha, de legalább orientált marha. Bubik István igen visszafogottan indít: amikor az ő Jourdain ura csodálkozik rá arra, hogy mintegy magától "prózában beszél", hát mi is érezzük: egy világ nyílt ki, egyszersmind omlott össze ott legbelül. Jourdain

amúgy jóindulatú marha,

kifejezetten bírja sajnálatunkat, hogy ilyen vacak népséggel van körülvéve, akik ilyen gátlástalanul fosztogatják az ő több mint szolid anyagi bázisát - ja, erről még nem beszéltem: Jourdain úr sikeres vállalkozó, bár hogy pontosan miben utazik, azt nem sikerült megfejtenem. (Véleményem szöges ellentétben áll azon kollégáiméval, akik gőzmosodára, illetve színházégésre tippelnek, csak azt nem tudom pontosan, mire következtetek én az egyfolytában gomolygó füstből...)

E vállalkozást hatalmas, mozgatható plexifal hirdeti - Jourdain & Co. -, és ez a plexifal a jó ötletek egyike. Elválaszt és összeköt, lehet rá rajzolni, neki lehet menni, tükörjátékot lehet vele játszani - egyikre sincsen szükség, de bármelyik lehet szórakoztató. Ugyanezt mondhatni a székdobálásról - különb-különb drámai csúcspontok jelzésére szolgál, hogy halomba hányják a székeket; először jó, aztán megint egész jó, különösen, ha előszörre nem vettük volna észre. Jó ötlet az is, hogy Dorante gróf szerepében Eperjes Károly vezényel; először azt a tirádát, amikor Jourdin összeszámolja, mivel is tartozik neki, aztán minden mást is, merthogy Dorante gróf furtonfurt vezényel, ez az Eperjes alakításának a legfőbb jellemábrázoló vonása. Az is jó ötlet, hogy mindenfélét aggatnak a kezekre ebben az előadásban; olykor csengőt, máskor gyűrűforma zseblámpát, esetleg kasztanyettát vagy szívecskét - de hát mindig az első akasztás a legjobb.

Sokat énekelnek és még többet táncolnak: ott a színpadon az összes stúdiós is, hogy tömeges legyen a hatás - és hát a hatás az tömeges is. A stúdiósok nem elég jók, de lehet, hogy ez már a koncepció része, amennyiben az a koncepció, hogy itt bizony Jourdain úr a legeslegjobb mindenben. Bubik ugyanis jól énekel - a "Hol jártál, báránykám?" több is ennél: szép -, jól is táncol, helyből lepipálja a fogadott tanárokat; zenében Galkó Balázst, táncban Almási Sándort, hogy a vívómestert alakító s a mozgás ellen kőkeményen beoltott Nagy Zoltánról már ne is beszéljünk. Gosztonyi János játssza a filozófiatanárt - végeredményben ő is tisztességes magánszámot fabrikál a jelenetből.

A fiatal szerelmespár mindkét tagja igazi vizesnyolcas Jourdainhez képest - meg sem érdemlik egymást, illetve hát nagyon is megérdemlik. Botos Éva Lucie-je igazi halmozottan hátrányos helyzetű gyermek, Vass György Cléonte-ja

hervasztóan pipogya,

pedig mindig minden az ő szájába van rágva; inasa, Covielle rágja oda, akit Derzsi János játszik nagy hévvel, és ezen a ponton a produkcióra sajnos kissé rákopírozódik a fejemben a néhány napra rá látott Mágnás Miska, amelyben az eleven cselédek valóban lepipálják a pipogya grófi népséget, de erről majd a jövő héten szólnék, most csak annyit, hogy itt is jó lett volna valami ilyesmi...

Takács Katalin Doriméne grófnőjéről el lehetne mondani, hogy romlottságával, rutinos rafinériájával mennyire a helyén van ebben a koncepcióban, lebben-libben, manipulál - csak hát a koncepció nem látszik egészen a helyén lenni itt.

Pedig a java még hátravan: a híres mamamusi-jelenet, melyben az oda-, vissza- és rászedett Jourdaint tőrbe csalják, végképp nevetségessé teszik, és egy magyaros pusztás (mű)lovasjelenetben török főméltósággá avatják. (Lucie nyilván nem látott még lovat, se cicát: "cica, paci, pacica", mondja, a hatás frenetikus egyesek körében.) Bubik úgy csinál - egyetlen kósza pillanatig -, mint akinek ennyi jó már büdös is, sok is, de aztán végigcsinálja a műsort, nyilván azért, hogy mi, a közönség lássuk, hogyan van apai-anyai bedobva itt, a kórusba beállnak még az addig főbb szereplők is, a lóra mindenki felpattan, a legjobban persze megint csak Bubik. A füst, ha lehet, még jobban gomolyog, elnyel mindent és mindenkit, csak annyit látni biztosan, hogy a műlónak szeme se rebben.

Csáki Judit

szerző
Csáki Judit
publikálva
2003/23. (06. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...