Lemez: Tíz-tizenöt efféle (Baaba Maal: Missing You)

  • m. l. t.
  • 2001. július 5.

Zene

Manu Chao: Proxima Estacion: Esperanza

Vélhetően szeretett olvasóim legmélyebb megvetését fogom kiváltani. Nincs kertelés: egyáltalán nem bírom Manu Chao dalait, ráadásul az sem dob fel, hogy különben szívesen időzöm a margón gyanús ízlésemmel. Azzal pedig aligha rúghatok labdába, hogy magát a pasit kimondottan rokonszenvesnek találom.

Annak találtam tíz évvel ezelőtt is, a Mano Negra zenekar élén, sőt akkor kimondottan a punkból-flamencóból-skából-tex-mexből-raiból szőtt zenéjéért rajongtam - a történetükről csak később hallottam. Azt hallottam, Manuel és testvére + unokatestvére a párizsi metró utcazenészeiből toborozta a zenekart, egy andalúziai anarchista csoportot választva névadóul. Amilyen radikálisan gondolkodtak, éppen úgy játszottak és éltek, különös tekintettel latin-amerikai kalandozásaikra.

Aztán széthullott az a zenekar, Manu pedig Spanyolországba költözött, illetve Brazíliát, Mexikót, Chilét, Perut járta. Nincs annál jobb, mondta egy interjúban, mint betérni egy bárba, ahol muzsikálnak a helyi erők, és kivárni, amíg neki is jut egy gitár.

Így jött össze ´98-ra Clandestino című szólóalbuma, az itt-ott felcsippentett muzsikusokkal itt-ott rögzített dalokból. Clandestinónak azokat a vándormunkásokat hívják, akik munka reményében szöknek át a határon, és ez a romantikus-plebejus íz éppúgy süt a korongból, mint a tequilás-marijuanás kocsmafíling. Csak hát vesszek meg, mintha rákentek volna még valami negédes-szirupos mázt is, és akárhányszor nyaltam bele, mindig azt éreztem. És amiatt én azt nagyon nem bírtam.

Mindazonáltal a Clandestino (még nálunk is) kultikus lemez lett, kétmillió körül jár a világon, és jelentős érdemeket szerzett Latin-Amerika felfedezésében. Manun persze nem fogott ki a dohány, eztán is lófrált erre-arra, mint korábban, és akkor volt a legbüszkébb a lemezére, amikor egy argentin utcazenész megvallotta, hogy ha a számait játssza, biztos összejön az aznapi kajára. Hát így, mondom, igen-igen jó srác ez a Manu.

No és már a második lemeze is kapható. A Proxima Estacion: Esperanza (Következő megálló: Remény) Manu szerint jócskán különbözik a Clandestinótól, szerintem viszont nem, de az én véleményem nyilván indifferens ebben a problémakörben. A rossz nyelvek szerint mintha azok a számok kerültek volna elő, amelyek lemaradtak az előző albumról, ez persze disznó túlzás. Mondjuk inkább így: a keresetlen hangszerelés, a rádióadók-hangosbemondók talált hangjaiból összefont környezet és a lo-fi berendezkedés, ha úgy tetszik, ennek az "amatőrségnek" a melegsége éppúgy a régi, mint ahogy a dalok "kicsit feldobott, de kicsit azért szomorú" hangulata is közeli ismerős. S ugye az a negédes-szirupos máz...

m. l. t.

Virgin/EMI, 2001

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.