Minden idők egyik legnagyobb klasszikus trombitása, a dél-francia bányászcsaládban született Maurice André (1933–2012) hangszere nagy újrafelfedezője és emancipátora volt: megmutatta a világnak, hogy ez a nagyon nehéznek tartott és kevéssé mozgékonynak ismert hangszer mennyi mindenre képes – tud valószínűtlenül lágy pianókat játszani, szélesen énekelni, és bármilyen virtuóz mű megszólaltatható rajta. Feltéve, hogy a szólista olyan rendkívüli képességekkel rendelkezik, amilyenek André számára osztályrészül jutottak.
Háromlemezes antológiája „egy élet legjobb felvételeit” kínálja. Amit megismerünk: a művész elképesztő sokoldalúsága, rugalmassága, lehetetlent nem ismerő technikája, hangjának hajlékonysága és színgazdagsága, valószínűtlenül széles dinamikai skálája – és persze műfaji elfogulatlansága, kifejezésmódjának érzéki szépsége, bája, dallamformálásának éneklő karaktere. Maurice André sportot csinált abból, hogy mindent eljátszott: a trombitarepertoár sztenderd művein kívül a népszerű operaáriákat az Éj királynőjétől a Mantuai hercegig, más hangszerek híres számait és zenekari tételeket Bach Airjétől Rimszkij-Korszakov Dongójáig – és filmzenét, musicalt, jazzt, slágert.
A három lemez sajnos valóban mindent meg is akar mutatni: sokat markol, keveset fog. Egy teljes CD-n csak operaáriákat hallunk, egy másikon csak könnyűzenét, s emiatt a harmadik CD-n a többtételes klasszikus trombitaművekből csak részletek szólalnak meg: egy-két tétel a teljes művek helyett. Fordítva jobb lett volna: teljes klasszikus művek, kevesebb átirat és könnyűzene.
Erato, 2019
