lemez

Jim Noir: A.M Jazz

  • - minek -
  • 2020. február 16.

Zene

Sokan hiszik úgy, hogy a popzene haldoklik, és ilyen művésznévvel a legkomolyabb erőfeszítésekkel sem lehet labdába rúgni az újrakezdésektől és összeomlásoktól hangos szórakoztatózenei világban. Talán így tényleg nem lehet bírni a ravaszabb trükkökre éhes publikummal, de Jim Noir mégis eme nom de guerre alatt alkotja saját, utánozhatatlanul melodikus és olvadóan behízelgő dalait, amelyeket akár a tábortűz körül is előadhatna. Az angol énekes-dalszerző Manchesterben nőtt fel, és ott kapott rá a zenekészítésre, amit az utóbbi másfél évtizedben tökéletesített: ennek csekkolásához ajánlanánk a 2008-ban készült, névazonos albumát. Az A.M Jazz című nagylemeze első blikkre valóban úgy hat, mintha a Crosby, Stills, Nash &

Youngot hallanánk szordínóval, ráadásul tánczenére korlátozottan alkalmas elektronikával dúsítva, a feladatra alkalmatlan előadókkal. De hamar be kell látnunk, hogy ez tévedés: a műfaj egyik legkreatívabb bohóca próbálja darabokra törni a popzene amúgy sem túl stabil eresztékeit. Jim Noir nem az útjába került alkalmi akadályok miatt választott magának új szakmát, viszont gyorsan kedvet kapott a tágan értelmezett popzene metamorfózisának minél élvezetesebb kihasználására. Az egyik legkedvesebb kortárs előadóról beszélünk, ugyanakkor dalait tartós használatra mégsem ajánlanánk, mivel mindez ebben a lustaságot ragályszerűen terjesztő töménységben már veszélyes, nemcsak önmagunkra, de a komplett humán ökoszisztémánkra is.

Dook Recordings, 2019

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.