Lemez

Meditáció egy tételben

Brian Eno: Reflection

  • - minek -
  • 2017. február 12.

Zene

Az utóbbi fél évszázad zenetörténetének és popkultúrájának egyik ikonja alig felsorolható és nehezen túlbecsülhetően szerteágazó munkásságán belül megteremtője és névadója volt mindannak, amit a nyomdokain máig is ambientzenének hívunk.

Eno számára az ambient terminus szolgált arra, hogy a befogadót mint­egy beburkoló, audiokulisszaként is szolgáló környezeti zenei kompozícióit megkülönböztesse a fix terjedelemmel és ritmikai kötöttségekkel bíró daraboktól. A Robert Fripp-pel közös No Pussyfooting (1973), de leginkább a Discreet Music (1975) óta kivételes tudatossággal és eltökéltséggel építette fel saját elektronikus zenei hangképeit, ennek volt egyik fontos állomása az 1985-ös Thursday Afternoon, amelyet már csak azért is érdemes külön ki­emelni, mert legfrissebb lemezéhez hasonlóan ezen is egyetlen megszakítatlan, hosszú kompozíció kapott helyet.

A hosszú ideig komponált, szerkesztett Reflection 54 perce Eno számára afféle belső monológ, ürügy a visszatekintésre, a dolgok átgondolására, s persze azzal a reménnyel publikálta, hogy majd a befogadók is valahogy így lesznek vele. Nos, aki kellő figyelmet és időt szentel e folytonosan hullámzó és változó zenedarabnak, az elnyeri jutalmát, hála Eno kivételes kompozíciós tehetségének, aprólékos és reflektív munkájának. Minden egyes dallamtöredéknek, akkordnak megvan itt a maga sorsa: felcsendül, lecseng, s néha váratlanul újra felbukkan, a hol vibrafonszólamot idéző, hol klasszikus szintihangszínekben pompázó hangok egymásba kapaszkodnak, vagy éppen egymással feleselnek. Néha úgy tűnik, hogy Eno mindegyikük sorsát gondosan megtervezte, s szeretettel gondozta, mielőtt útjára bocsátotta volna őket. Ezzel együtt, pontosan a remek szerkesztés miatt, olyan lesz az összhatás, mintha a zene az alapjellemzők betáplálása után önmagát generálná, s egy ravasz algoritmus jól sikerült főpróbáját hallanánk. Érdekes módon az apró, jól elhelyezett gesztusok, a hirtelen felbukkanó rezonáló mélyek, a felzengő, szinte kozmikus harmóniák bizonyos pontokon úgy bontják meg a kompozíció egybefüggő szövetét, hogy határozott izgalmat is csempésznek a nem is mindig oly simogató zenébe. A mű ajánlott felhasználásainak sorába pedig a relaxáció, az emlékezés és a belső monologizálás serkentése mellé nyugodtan felírhatjuk a teljesen öncélú műélvezetet is.

Warp/Neon Music, 2017

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egzaltált Dürer

A monumentális kiállítás középpontjában egyetlen mű, egy 1506-os dátummal jelölt, Selmecbányáról származó gótikus szárnyas oltár áll, amelynek az egyik táblaképével (helyesebben reprodukciójával) mindenki találkozott már. A kollektív emlékezetünkbe beégett a Vizitáció (Mária találkozása Erzsébettel), ám ez nem mondható el a nyolcból megmaradt hét táblaképről – amelyek most először láthatók együtt.

0–24

A hétköznapi és ünnepnapi fasizmus letagadásának megvannak a magyarban is a kulcsmondatai, közbeszédbéli szállóigéi. Kivétel nélkül önleleplező mondatok, melyek igen gyakran egyeznek is a közlő szándékaival.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.

Szivárgás

Tavaly szeptemberben a kuruc.info közzétett egy olyan párbeszédet tartalmazó hangfelvételt, amelyen többek között ez hallható: „Nekem a Viktor azt mondta, hogy azért jöjjek be, hogy beszéljük meg, hogy ki fenyegetett meg.”

Szép, új, szintetikus világ

  • Váradi András

Egy jó kép többet mond, mint ezer szó. Közhelyes, de attól még igaz bon mot. Robert Capa még rá is duplázott, amikor azt mondta: el tud képzelni egy olyan képet (fotót), amely akkora hatással van az emberekre, hogy soha többé nem lesz háború.

Közös pont híján

Hosszú ideig az évszázad üzleteként hirdették a német fegyvergyártásra alapozó hazai védelmi ipari fejlesztéseket. Ám a pénz elfogyott, exporttal nem számolhatunk, ráadásul a Merz-kormány nem lesz olyan elnéző Orbán Viktor bomlasztó politikájával szemben, mint amilyen Angela Merkel volt.

„Itt írd alá, Gergő!”

A fideszes ifjúságból indulva, minisztériumokon és államtalanított állami cégeken át vezető úton került Böszörményi-Nagy Gergely, az Orbán-rendszer egyik hivatásos szabadgondolkodója a MOME-t fenntartó alapítvány élére, ahol aztán nem kívánt ismertséget szerzett.

„Végre ellazultunk”

Tizenöt éve alakult meg az Ivan & The Parazol, de fontosabb, hogy a klasszikus rock ihletettségű zenekar a minap jelentette meg hatodik nagylemezét Belle Époque címmel. Az új album mellett ambiciózus tervekről és a köz­életről is beszélgettünk Vitáris Ivánnal, az együttes énekesével és Simon Bálint dobossal.

A botrány határán

A Nádas-életműsorozat leg­újabb kötetét a színházi világnap alkalmából mutatták be az Örkény Színházban. Hogy hazai színházi életünk hogyan viszonyul ezekhez a magyar drámahagyományból kilógó művekhez, arra éppen egy Örkény-dráma, a Kulcskeresők címével válaszolhatunk.