Zene

Ha igényes, mégis szórakoztató zenéről van szó, egyszerűen nem lehet betelni a mostanában feltűnően kreatív németekkel (külön felhívnám mindenki figyelmét arra a vélhető friccre, aki Petofi néven gyárt zenéket). A Jazzanováról már sokan hallottak, a Compost kiadóról már mi is ejtettünk szót, ideje hát megismerkedni az Infracom! kiadóval is, amely az egyik legigényesebb (most jön a leegyszerűsítő címkézés) nu jazz label. Jó szokás szerint vannak saját produkcióik (elég csak az Aromabart vagy a Haciendat említeni), emellett pedig gyűjtik és kompilációkon adják ki a rokonlelkű kiadók dolgait, s érkeznek is a zenék szerte Európából - függetlenül a szerzők és előadók nacionáléjától.

lenne a kérdés, hogy az alábbi lemezek közül melyiket érdemes megvásárolni, mi mást felelhetnék, mint hogy remélhetőleg kiderül...

Történt, hogy Friderikusz Sándor televíziós showman, üzletember egy nap mélyen a saját szemébe nézett, és így szólt: nem lesz ez így jó. Ebből nem lesz egészséges önbecsülés, Pulitzer-díj, kiszélesedése közönségkörnek. Mindig csak a léha csillogás-villogás, tömegszórakoztatás. Holnaptól másképpen beszélgetek.

Tudós érdeklődés és műkedvelő kíváncsiság, elborzadó rácsodálkodás és moralizáló tépelődés - mindez az anatómia gyakorlatához és reflexiójához kapcsolódott valamikor. Azokban az időkben az emberi test belsejében való kutakodás még nem alagsori bonctermek és bűnügyi vizsgálatok rutincselekedete, hanem isteni rejtelmek fürkészésének magasztos, kivételes alkalma volt. Nem csupán az anatómia újkori felvirágzásának kezdeteit, hanem az ehhez kapcsolódó merengő bölcselkedéseket, súlyos érzületeket is idézi Az ember a moralizáló anatómia színpadán alcímmel nyílt kiállítás a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban.

Frenák Pál francia-magyar táncos és koreográfus tíz-egynéhány éve alapította a Compagnie Pál Frenák nevű társulatát Párizsban, amely nem egészen azonos

Esorok szerzője, mi tagadás, ünnepi érzeményekkel szállt autóbuszra, mikor március 22-én elindult a Zeneakadémia nagytermébe. Délután ráhangolódott a nagy eseményre, meghallgatott egy-két Kurtág-művet, belelapozott Halász Péter kismonográfiának is csak nagy mellénnyel nevezhető ismeretterjesztő füzetkéjébe, e mindmáig egyetlen (!) magyar nyelvű Kurtág-könyvbe, felidézte Kroó György alapvető Bornemisza- Kurtág-tanulmányát. Az

Az első bekezdést, amely arról szólt, hogy előbb pancserül hirdették meg, majd úgy sikerült a SAP-ból a PeCsába telepíteni Bregovicot, hogy ne férjenek be csomóan, végül is kihúztam ennek a beszámolónak - nem szívesen varrtam volna a koncert nyakába ezeket a meglepő manővereket.

Ruth Eiselsberg (Ausztria), Ellen Santaniello (USA), Rebecca Bain (Kanada); három fiatal hölgy három országból - ez az 1993-ban megalakult Zorgina énekegyüttes. A név baszkul annyit tesz: bölcs öregasszony vagy boszorkány. Specialitásuk a középkor és a kora reneszánsz a capella, vagyis kíséret nélküli, többszólamú zenéje. Eddig két CD jelent meg tőlük: Polyphonics (Ohmnibus Records, OH2000-15, 1996), Triplicité (Raumklang-Musikproduktion, RK 9905, 2000). További részletekről a www.raumklang.de honlapon informálódhatunk.

Liliom - "dry Színpad, Krétakör Színház

Az utóbbi években annyi rossz és/vagy érdektelen francia filmet sikerült látnom, hogy előre fanyalogtam a Francia Intézet új sorozatától. Az élmény annál durvábbnak ígérkezett, hogy az esemény a Nők a kamera mögött címet viselte, és a nemzetközi nőnapon vette kezdetét. Történetesen egy jó filmmel: Gyarmathy Lívia friss Európa-díjas rövidjével, A gólyával. Akkor még nem sejthettem, hogy két nagyszerű filmet fogok látni.

Az orosz film Nyikita Mihalkov Pereputtya óta sokat veszített bájából és kecsességéből: a változások utáni történetek főszereplői kisemberek, a múlt rendszer megmaradt reményeiből és az új szabadság áldásaiból szemezgető kiszolgáltatottak, akik csak annyi igazságot keresnek az új Oroszországban, amennyi a nagyszobájukat betölti anélkül, hogy kiszaladna a fortocskán.

2000 őszén Magyarországra érkezett Stacy Banet, az amerikai Putumayo kiadó felderítője roma muzsikákat keresni. Összevásárolta, amit csak lehet, aztán nagyot ámulhatott, hiszen a közelmúltban Gypsy Caravan címmel megjelent nemzetközi válogatás tíz zenekarából végül is mi adtunk négyet, s mi több: a Romanyi Rota két számmal is észrevétette magát. Stacy Banet kimondottan folkban utazott, így esett még választása a Kalyi Jagra, az Ando Dromra és az Amaro Sunóra. Az egyik szem persze sír: milyen kár, hogy Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Bandje, aztán a Romano Drom, a Ternipe vagy a Kanizsa Csillagai kimaradt, de a másik hangosabban nevet: ebből a lemezből mégiscsak az derül ki, hogy a magyarországi roma népzenei színtér a nemzetközi fölé emelkedett.

Aki azt hiszi, hogy egyszer csak vége szakad a kubai lemezdömpingnek, az téved. Most a Tumi Music névre hallgató brit lemezkiadó szerencséltetett minket újabb négy albummal, melyek nem is rosszabbak, nem is jobbak az átlagnál.

Vergilius és Purcell ismeretében, na jó, ne nagyképűsködjünk, egy átlagos keresztrejtvény-műveltség birtokában a Dido névre beugrik Aeneas is. A világirodalom és az operatörténet egyik nagy szerelmes párja. A karthágói királylány öngyilkos lesz, miután elhagyja őt a trójai háborúból odakeveredett harcos. Ennek persze semmi köze ehhez a Didóhoz, csak ugyanúgy beugrott, ahogy a lemezt hallgatván még más nevek is. Mondok párat, iránytűnek. Suzanne Vega, Sade, Björk, Morcheeba, de leginkább: Cranberries.