Aztán lent, az új kiállításon kiderül, hogy egyenesen a
Venus Anatomica
névvel illetik rejtelmes, bár nem minden fájdalom nélküli szépsége miatt, és csak azért nem itt kapott díszhelyet, mert körülményes, állapotára nézve veszedelmes, ráadásul mérték fölött helyigényes lett volna a lehozatala.
Első látásra úgy tűnik, mintha az egymás mellé pakolt csontozat-, izomzat- és zsigerábrázolatokon kívül a "minden egyéb, ami a raktárban volt" logikája lett volna a kiállítás rendező elve. A részletes, ízléses és kulturált sajtóanyag, a kiállítási kalauz mellett már a megnyitóbeszédből kiderül azonban, hogy az anatómia múltjában kutakodni nem egészen ugyanaz, mint a belsőségek tanulmányozása kedvenc hentesünknél. Így a "nedves preparátumok" válfaján belül meg kell elégednünk egy szívdaganat áttéttel és egy vese zsíros degenerációjával, hogy aztán a rendezői elgondolásokkal összhangban magasabb gondolati síkokon folytassuk a szemlélődést. A felezett fej-preparátum kihelyezését is esztétikai megfontolások indokolták - árulja el Horányi Ildikó kiállításrendező a Narancs lendületesen pogácsázgató és váltott pezsgőspoharakkal dolgozó munkatársa számos tolakodó kérdésének egyikére.
Anatomizálni persze nem az itt dokumentált korszakban, hanem már akkor elkezdhettek, amikor az ókori egyiptomiak kitakarították a hullák testüregeit a mumifikálás előtt. A rácsodálkozó vizsgálódások fénykora azonban a XVI. század volt, helyszíne pedig főleg Itália és Németalföld. A napokig tartó boncolásokat nemcsak orvosok nézték végig, hanem - belépődíj ellenében - az orvosegyetemi városok elitjének a tagjai is, mégpedig családi körben, miközben a szolgaszemélyzet étkekkel és hűsítő italokkal enyhítette a megrázó, ám katartikus látványosság sokkját. Annak idején a
műkedvelő anatomizálgatás
úri kedvtelés volt, nem véletlenül kellett tiltani a holttestekkel való kereskedést meg a hullarablást. A szervezett boncolási bemutatók iránti érdeklődés tette szükségessé a kifejezetten erre a célra épített termek, az anatómiai teátrumok kialakítását. Az elsőnek, a padovainak - olyan volt valóban, mint egy színház vagy inkább cirkusz, a porondon a boncasztallal - az aprólékosan elkészített makettjére különösen büszkék a kiállítás szervezői.
Élet és halál, emberi és porhüvely-mivolt elvont gondolatkörének kontemplatív felfogása az anatómiai ábrázolásokban jelentkezik elsősorban, a német Vesaliustól a XIX. században élt magyar Arányi Lajosig, aki azonban már nem alkalmazta a korábbi mesterek rajzain látható, allegorikusan drámai pózokat, az ő átlátszó emberei sportos boxeralsót viselnek csupán, míg a korábbi csontvázak és nyúzott emberek kaszára támaszkodnak, vagy ásóra akár, mintegy önsírjuk mélyítéséhez gyürkőzve, vagy ülnek hősiesen, miközben feltárul hátizomzatuk a csípejükre fittyedő, a hájtól megrezdülő bőr alól. A koponyaboncolat ábrájának arcvonásaira kackiás bajusz villant futó mosolyt.
A két terem közül a belsőben két vitrint is szántak az anatómia elvontságainak közvetlen sugalmazására koponyából, ónedényekből, homokórából, mágikus jelentésekkel terhes tárgyakból összállított valóságos installációk segítségével. És a történeti részletek megismerése után értelmet nyert az első terem polcain sorakozó számos furcsaság, a fűrészhal, az "ikerszörny"-csontváz, a lókoponya és a fülesbagoly is, hiszen tudni való, hogy az egykori anatómiai teátrumokban az élet megannyi furcsaságát elhelyezték az úri közönség épülésére.
A fő tanulság azonban annak az átélése, mennyire megrázta a régi korok emberét a szembesülés fizikai mulandóságának konkrétan megragadható voltával. "Lapozgatok egy anatómiában / S a csontok közt is Dianámat látom. / Jaj, szép szerelmem, hát minden hiában? - borongott el már 1570-ben Théodore Agrippa d´Aubigné, pedig ő kemény, fegyverforgató hugenotta volt fiatal korában.
Kovácsy Tibor
Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Bp. I., Apród u. 1-3. A kiállítás 2002. január 31-ig tart nyitva; pénteken és szombaton 15-20 óráig, a többi napon (hétfő kivételével) 10.30-18 óra között
