Zene

Amennyiben magától értetődőnek, egyszersmind kőbe vésettnek tekintjük, hogy a mozgóképes regényadaptációk szinte kizárólagos formája a játékfilm, nem tehetünk másként a versekkel sem, nincs okunk csodálkozni, amikor animációs, rajzos kiszerelésben látjuk őket viszont. Kedvencem Péterffy Zsófia Faludy-feldolgozása, a Kalózok szeretője 2002-ből. (Nem csak az enyém, a velencei Mostra zsűrije is így volt vele.) Péterffy a német expresszionisták vastag pemzlijével kente vászonra a maga versét...

Szeretjük, persze hogy szeretjük, de ez az idei különösen kedves nekünk, hiszen - mint ahogy viszszatérő szokásuk - ezt az alkalmat is valami "speciális tematika köré" kanyarították: 1969 negyvenedik évfordulóját ünneplik. Hát, igen, a Magyar Narancs volt még evvel így. Mármint az ünnepléssel, konkrétan tizenöt esztendeje, egy forró nyári szám több mint tízoldalas mellékletével köszöntötte a 25. "évfordulót"... Nagy lelkek, ha találkoznak, ugye. Nos, nevezett kiterjedésű lelkek, úgy emlékszem, már a kezdetek legkezdetén találkoztak. Végtére is körülbelül egyidősek vagyunk, a Narancs 1989-ben, a Mediawave 1991-ben indult - de nem azért tegeződünk, mert mi vagyunk a kicsit idősebb. Hanem azért, mert kábé ugyanaz az eresztés vagyunk, egyívásúak. Akiket a rendszerváltás (igénye) lökött ki a placcra.

A híres színész(-rendező) nem autót játszik (a címbeli muzeális autócsoda magát alakítja), de úgy morog, mint egy kilőni kész, mérges gépjármű. Walt Kowalski egy máig harcoló koreai veterán, akinek, nyilván valamilyen adminisztrációs hiba folytán, nem jutott hely a kitömött amerikai harcosokat őrző hadtörténeti múzeumban. Pedig ott lenne a helye, vagy egy hazafias bélyegsorozaton, netán - ahogy azt az ingóságaira hajtó örökösjelöltek is támogatnák - az idősek otthonában.

A film alapjául szolgáló regény szerzője, Francois Bégaudeu maga is tanárember; a saját nebulói közt szerzett tapasztalataiból írta könyvét. Műve adaptálására Cantet tán a mű "tényregény" volta miatt egy afféle kvázi-dokumentumfilmes nyelvet keresett: magával Bégaudeu-val és egy párizsi középiskola kiválasztott diákjaival játszatja el a könyvet. Nem használ forgatókönyvet, ám követi a történet vonalát. A helyszín lehetne bármelyik párizsi külvárosi gimnázium osztályterme, ahol épp nyelvtanóra van.

Nem tudom, tisztában van-e vele Ana Torfs, hogy olyan helyen állította ki Anatomy című, 2006-os videoinstallációját, ahol semmiféle befogadói közegre nem számíthat. A Rosa Luxemburg és Karl Liebknecht kettős politikai gyilkosságának történetét újrajátszó mű általános drámai tartalma bárkit fölkavarhat Magyarországon, ahol, mint az utóbbi években kiderült, van fogékonyság a kocsmai késelések vétlen áldozataival szembeni - akár hisztérikus - szolidaritásra. Az igazságtalanság köznapi dimenziója megmozgatja a köznapi erkölcsöt. Az is igaz, hogy az installáció általános nyelvhasználatra törekszik, anonim szereplőkkel (lovas vadász, tengerészfőhadnagy, titkárnő és így tovább), csak az 1919. május 8. és 14. közötti főtárgyalás jegyzőkönyvének szövegét használja föl, és nem foglalkozik a gyilkosok valódi kilétét föltáró későbbi fejleményekkel. A szerzőt a per színházi abszurditása ragadta meg, ez irányította arra, hogy sterilen abszurd drámajátékot rendezzen a történetből, amelynek a politikai dimenzióit sebészi bonckéssel preparálja függetlenné.

Nem tudom, vajon ma is úgy tanítják-e a gimnáziumokban (tanítják-e egyáltalán), hogy Goncsarov Oblomovja a felesleges ember archetípusa, amelyet aztán például Turgenyev és Csehov írt tágas panoptikummá, legalábbis az orosz irodalomban. A cselekvésképtelenség számos kínálkozó értelmezése közül - a mindközönségesen lustaságnak nevezhető semmittevéstől a lázadásszámba vehető cselekedni nem akarásig - Oblomov regényfigurája többet is megenged; közülük az utóbbi tartomány felé közelítők nevezhetők drámainak, amennyiben némi feszültség szikrázik föl bennük a főhős és a környezet között.

Gondoltam, megadom a módját, a koncert előtt meghallgattam a Little Axe-lemezeimet. Főleg az első kettőt, a The Wolf That House Built és a Slow Fuse címűt szeretem, a Hard Grindot kevésbé, de a Champagne & Grits is jöhet.

Kaiser Edét mind első-, mind másodfokon tényleges életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a bíróság, mivel bizonyítottnak látta, hogy a 2002. május 9-i, nyolc halálos áldozatot követelt móri bankrablásnak ő volt az egyik végrehajtója.

Duda Éva koreográfus a hazai modern tánc Laurie Andersonja: hiperérzékeny, intelligens, és minden (ünnepi hangulatú) táncjátéka olyan, mintha egy ismeretlen bolygón játszódna. Újonnan látható darabjában Palcsó Nóra és Katonka Zoltán táncolja a kontakt- és Cunningham-technikára épülő, jól áttekinthető, helyenként már - lehet, hogy az akciófilmeket idéző zenék miatt - dzsesszbalettre emlékeztető koreográfiát. Ügyes, harcművészeti elemeket beépítő párbajjal indul a történet; nyilvánvaló, hogy a nő és a férfi egymás megismerhetetlenségének tárgya és alanya lesz itt, s már a küzdelmükben is van valami a hátborzongató kommunikációképtelenségből.

Korántsem kézenfekvő, hogy a nemzeti literatúra klasszikusainak a nemzeti könyvtár készítsen emlékoldalt. Érezhető némi zavar: kinek a dolga virtuális létet adni a magyar irodalomnak.

A rossz hír kézbesítőjének ideges hamarkodásával mindjárt az elején rögzíteni vagyok kénytelen, hogy a Beware az első lemez a furcsa művészneveiről is ismert Will Oldham pályáján, amely nem igazolja az immár hosszú évek óta kialakult, közkeletű vélekedést, miszerint emberünkben az alternatív country egyik legjelentősebb alakját tisztelhetjük, akinek súlya és megbízhatósága csakis David Eugene Edwardséhoz vagy Bill Callahanéhez mérhető. Egyszerű volna azt gondolni, hogy a színvonalcsökkenés betudható annak, hogy a korábbi (fekete humorban pácolt és sokszor játékos) gyászindulók, magányhimnuszok és bánatódák helyett Oldham szinte az elejétől a végéig napsugaras, életigenlő lemezt készített - csakhogy már a tavalyi albuma is a hazatérésről, az otthon frisskalács-illatú melegéről szólt, a Lie Down In The Light mégsem volt kevésbé kiemelkedő, mint az elődei. Ám míg Oldham a Lie Downt a diszkrét távolságtartással, a szükséges pontokon elcsepegtetett keserűséggel és az elegáns hangszereléssel erős kézzel tartotta innen a giccshatáron, ezúttal tágra nyitja az ajtót a banalitás előtt: meghökkentően poros szemléletű country-dalocskákból épül fel a lemez, melyeket a trágyataposós vonóstémák, az élveteg slidegitár és egy minden számot biztonságosan kellemessé oldó pirospozsgás lánykórus alakít jóravalóan átlagossá.

Amikor az érdemdús Strut kiadó útjára bocsátotta Inspiration Information nevű sorozatát, a legnagyobb várakozással tán éppen az Andy-Beedle duó produkcióját várta a világ. Nem is csoda: a csodagyerekként indult (első szólólemezét 1969-ben, még 18 évesen jegyző) Horace Andy a reggae műfaj egyik élő legendája, aki számos, a lakályos műfaji kuckón túllépő kalandozással is öregbítette hírnevét - elég legyen csak a Massive Attackkel közös felvételeire utalni.

A pécsi Psycho Mutants 2003-ban alakult, de a zenekar tagjai már évtizedes zenei múltat tudhatnak a hátuk mögött. A kezdeti években Psycho Mutants From The Planet Billy néven még rockabilly zenét játszottak - a név lerövidítése után nagyjából 2005 őszére találták meg mostani hangjukat, amelyet gyakran western swingként szoktak meghatározni. A Psycho Mutants márciusban francia turnét bonyolított le, ennek kapcsán beszélgettünk a zenekar énekes-gitárosával és tangóharmonikásával. A pécsi Psycho Mutants 2003-ban alakult, de a zenekar tagjai már évtizedes zenei múltat tudhatnak a hátuk mögött. A kezdeti években Psycho Mutants From The Planet Billy néven még rockabilly zenét játszottak - a név lerövidítése után nagyjából 2005 őszére találták meg mostani hangjukat, amelyet gyakran western swingként szoktak meghatározni. A Psycho Mutants márciusban francia turnét bonyolított le, ennek kapcsán beszélgettünk a zenekar énekes-gitárosával és tangóharmonikásával. A pécsi Psycho Mutants 2003-ban alakult, de a zenekar tagjai már évtizedes zenei múltat tudhatnak a hátuk mögött. A kezdeti években Psycho Mutants From The Planet Billy néven még rockabilly zenét játszottak - a név lerövidítése után nagyjából 2005 őszére találták meg mostani hangjukat, amelyet gyakran western swingként szoktak meghatározni. A Psycho Mutants márciusban francia turnét bonyolított le, ennek kapcsán beszélgettünk a zenekar énekes-gitárosával és tangóharmonikásával.

THE QUALITONS: SOUL BEAT KONCERT POCKET ROCKET 2007-2008 - LOST DEMOS KORAI ÖRÖM: 2009