Magyar Narancs: Hogyan fogadták a franciák a zenekart?
Karnics Zoltán: Meglepően jól. Meglepetésszerűen ért ez a fogadtatás, mert nagyon bejött a közönségnek a zenénk. A vendéglátás pedig kiváló volt mindenhol. Máshogy állnak a franciák a zenekarok fogadásához: a koncert előtt kötelező az aperitif a stábbal meg a többi zenekarral, korlátlan a fogyasztás és így tovább. A neten elég sok pozitív kritika és koncertbeszámoló megjelent rólunk francia zenei honlapokon. A legjobb koncert nekem a marseille-i volt, ahol kétszer ötven percet nyomtunk, és lejött a Washington Dead Cats énekese is a bulinkra, és még tetszett is neki a zenénk. Elég vegyes volt a közönség, nem csak rockabillyarcok voltak - lengyel punkok vagy mexikóiak is kíváncsiak voltak ránk. Én hajlamos vagyok elengedni magamat, megborulni a színpadon, és hát volt, hogy a franciák megszeppentek azon, amit látnak. Főleg a párizsi koncerten.
Jehan Paumero: A szervezőnek is nagyon tetszett a zenekar. A legtöbb helyről úgy indultunk, hogy az ottani programszervező mondta, hogy mindenképpen jöjjünk vissza egy jobb időpontban, például Marseille-ben azt mondták, hogy legközelebb két koncertet kéne nyomni egymás után, péntek-szombat. Grenoble-ban pedig azt mondta a szervező, hogy ez volt a legjobb koncert, amit látott a klubjában, pedig ott hetente van négy koncert, és menő zenekarok szoktak fellépni.
MN: Milyen volt a bordeaux-i koncert? Ha jól tudom, a Noir Désir gitárosának új zenekarával, a Zone Libre-rel játszottatok.
JP: Több zenekarral játszottunk ott, de nem velük barátkoztunk a legjobban. 'k eléggé rohantak: csak felléptek, és elmentek. Mindig is azt éreztem a Noir Désir tagjaival kapcsolatban, hogy nem bírják a sztárságot, nem szívesen mutatják meg magukat, főleg nem Bordeaux-ban, ami a zenekar székhelye. Aztán lehet, hogy tévedek, nem nagyon ismerem őket. Amúgy az jó koncert volt, ott volt a legnagyobb közönségünk: több mint ötszáz ember.
MN: Lesz folytatása a turnénak?
JP: Remélhetőleg lesz. Legközelebb júniusban játszunk Franciaországban, egy fesztivál nagyszínpadán, a Firewater után. Õk a zenekar egyik kedvence, velük már áprilisban fellépünk együtt Pécsett, a PEN-en. Télre vagy jövő tavaszra tervezzük a következő francia turnét.
MN: Egy ilyen turné után más Magyarországon koncertezni?
JP: Itthon is jól szoktuk érezni magunkat, csak nem mindenhol. Itt is vannak kis helyek, kis fesztiválok, ahol úgy foglalkoznak a zenészekkel, ahogy kell. Franciaországban is ez a helyzet, csak ott minden helyen egyesületek, önkéntesek szerveznek koncerteket. Érdekes módon a francia zenekarok, amelyek turnéznak itthon, mindig azt mondják, hogy sokkal jobb itt a vendéglátás, mint náluk. Valószínűleg minden országban jobban foglalkoznak a külföldi zenekarokkal, a zenekarok pedig idealizálják az ottani helyzetet. Elképzelhető, hogy velünk is ez történt.
MN: A Psycho Mutants korábban más néven működött, és vadabb psychobilly zenét játszott.
KZ: Azért alakult így, mert még nem volt annyira kiforrva a stílusunk. Én nagyon szeretem a psychobilly műfajt, a rockabillyt, a voodoobillyt is, a rock 'n' rollal kapcsolatos zenéket. Már kezdetben is megvoltak ezek a westernhangzások, és valahogy ez sült ki belőle. Az első nevünk Psycho Mutants From The Planet Billyvolt, ezt elég nehéz volt kimondani pár sör után, így lerövidítettük, amikor megváltozott a felállás 2005 végén. A régi felállásból csak a Rizsa (basszusgitár) meg én maradtunk.
MN: A honlapotokon olvasható, hogy "bárki is próbálkozna a zenekar műfajának meghatározásával, kár a gőzért", de ha nektek kellene körbehatárolnotok, mit mondanátok?
KZ: Sajátos stílust tudnánk mondani egyrészt, de azért sok műfaj hatása benne van a zenénkben. Van egy rock 'n' roll alap, ami nem az a megszokott rock 'n' roll. Vadabb, őszintébb. Van benne egy westernes hangulat, és van, aki szerint gótikus részek is vannak benne, de az ausztrál underground is hallatszik, a korai Nick Cave, a Crime and The City Solution, szóval vegyes.
MN: Calexico, Gallon Drunk, 16 Horsepower, Bad Seeds - ezeket szokták emlegetni veletek kapcsolatban.
KZ: Nekem ezek a kedvenceim. És még sorolhatnánk. Nagyon sok zenét hallgatok gyerekkorom óta, de mindig is megválogattam, hogy mit hallgatok. Soha nem érdekeltek a divatos zenék, csak az, aminek van mélysége, van atmoszférája. Jay Munly például, vagy az ausztrál zenekarok: Once Upon A Time, Hugo Race and The True Spirit, Gallon Drunk, korai Nick Cave, Flaming Stars, Lords of The New Church. A hetvenes évek zenéje is nagy hatással volt rám: MC5, Iron Butterfly, Vanilla Fudge, a régi pszichedelikus veteránok. Vagy a Joy Division, a Swans, a Bauhaus. De ezek csak hatások, mi nem kopírozunk senkit.
MN: A zenekarról Lukács Levente, a Másfél szaxofonosa azt mondta, hogy olyan, mintha a korai Quimbyt hallaná. Előfordulhat, hogy ti is magyar szövegre váltotok?
KZ: Nem igazán szeretném. Elképzelhető, hogy egy-két számot magyarul énekelek majd, de azok feldolgozások lesznek. Régebbi magyar dalokat szeretnénk átdolgozni, például Seress Rezsőtől aSzomorú vasárnapot.
MN: Lukács Leventével továbbra is játszotok együtt? A következő lemezen is közreműködik majd?
JP: Még nem tudjuk, hogy fog pontosan kinézni a következő lemez. Leventével szívesen dolgoznánk, mert szeretjük, a vonósokkal is szívesen játszanánk együtt megint, de nem biztos, hogy szerencsés, ha ugyanazt a sémát reprodukáljuk, mint az előző lemezen. Egyelőre legyünk kész minden számmal, aztán meglátjuk, milyen hangszereket használunk még pluszban.
MN: Elképzelhetőnek tartjátok, hogy az, amit játszotok, szélesebb körben ismertebb lesz itthon?
JP: Ha azt vesszük, hogy például Pécsett egy önálló koncertünkön vannak négyszázan, akkor végül is elképzelhető, hogy a zenekarunk népszerűvé válhat a jövőben. De nem ez a cél, soha nem volt az. Próbáltak minket meggyőzni, hogy énekeljünk magyarul ahhoz, hogy szélesebb közönséget érjünk el, vagy játsszunk rövidebb számokat, hogy elfogadhatóbbak legyünk a rádiók számára, de nem akarjuk direkt a népszerűség miatt alakítani a zenénket. Ha bejön a közönségnek így, ahogy van, annak örülünk, a rajongótábor legalább nem fog csalódni bennünk.
MN: Az első hivatalos lemezetek, a Ghost City 2008-ban jelent meg. Mennyire vagytok elégedettek vele?
KZ: Hát, szépen szól, de elég könnyednek tartom. Büszke vagyok rá, mert egy őszinte lemez, de a hangzásával nem vagyok teljesen elégedett. Hiányzik a karcosság, a gitárkitörések. Az igazi hangzásunk az, amit élőben lehet hallani, ezt a hangzást szeretnénk a következő lemezre, mert mi inkább koncertbanda vagyunk. Nem akarom lehúzni a lemezt, mert összességében jó, csak a két gitárt a háttérben hallom, és ez valahogy zavar. Egyben kellett volna felvenni, és nem külön-külön, hangszerenként, mert így hiányzik belőle az a lendület, energia, ami a koncertjeinken van. Nyilván a mi hibánk, tanultunk belőle, a következő lemezt már élőben, koncerten akarjuk felvenni, és a stúdióban foltozgatni a számokat, javítani az esetleges hibákat. Aki koncerten lát minket, az megérti a kifogásainkat.
JP: A következő album felvételeire beköltözünk majd a stúdióba. Fontos, hogy ne az legyen, hogy öt óra stúdiózás után mindenki hazamegy, és majd egy hét múlva térünk vissza. A másik dolog, hogy odaadjuk egy külsős fülnek az anyagot. Úgy néz ki, hogy találtunk egy producert is. Õ a B‘lga lemezeit keverte ("Jack the Ripper" fedőnéven), amint megvan az első szám, elküldjük neki.
MN: Jelentett nektek valami segítséget, hogy annyi jó zenekar van Pécsett mostanság?
JP: A 30Y sokat segített például az elején, mi is próbálunk segíteni másoknak. Takáts Eszterrel néha borozunk, bulizunk, sőt felmerült az ötlet, hogy egy számban énekelne a Zoli mellett: a Curved Air Melinda című számában. Érdekesnek tartom, hogy egy ideig sok zenekar utánozta ezt a kispálos-alteros vonalat, és most olyan fiatal zenekarok születnek, amelyek a mi zenei világunkat próbálják utánozni. Sőt a mellettünk lévő próbateremből hallottunk már Psycho Mutants-feldolgozást is, és ez nagyon jó érzés volt.
A Psycho Mutants következő koncertje április 17-én lesz a Gödörben
