A rossz hír kézbesítõjének ideges hamarkodásával mindjárt az elején rögzíteni vagyok kénytelen, hogy a
Beware az elsõ lemez a furcsa mûvészneveirõl is ismert Will Oldham pályáján, amely nem igazolja az immár hosszú évek óta kialakult, közkeletû vélekedést, miszerint emberünkben az alternatív country egyik legjelentõsebb alakját tisztelhetjük, akinek súlya és megbízhatósága csakis David Eugene Edwardséhoz vagy Bill Callahanéhez mérhetõ. Egyszerû volna azt gondolni, hogy a színvonalcsökkenés betudható annak, hogy a korábbi (fekete humorban pácolt és sokszor játékos) gyászindulók, magányhimnuszok és bánatódák helyett Oldham szinte az elejétõl a végéig napsugaras, életigenlõ lemezt készített - csakhogy már a tavalyi albuma is a hazatérésrõl, az otthon frisskalács-illatú melegérõl szólt, a
Lie Down In The Light mégsem volt kevésbé kiemelkedõ, mint az elõdei.
Ám míg Oldham a Lie Downt a diszkrét távolságtartással, a szükséges pontokon elcsepegtetett keserûséggel és az elegáns hangszereléssel erõs kézzel tartotta innen a giccshatáron, ezúttal tágra nyitja az ajtót a banalitás elõtt: meghökkentõen poros szemléletû country-dalocskákból épül fel a lemez, melyeket a trágyataposós vonóstémák, az élveteg slidegitár és egy minden számot biztonságosan kellemessé oldó pirospozsgás lánykórus alakít jóravalóan átlagossá. A põre csellókísérettel induló, izgalmas váltásokkal megcsavart Heart's Armst és a There Is Something I Have To Say minimalista bõgõ-gitár kíséret feletti nyugtalanító busongását leszámítva a behízelgõ Beware alig több félretolható háttérmuzsikánál.
Drag City/Neon Music, 2009
*** alá
