Emanuel Ax a Fesztiválzenekar vendégeként, Fischer Iván vezényletével adott koncertje érdekes mûsorral lepett meg. A francia Erik Satie polgárpukkasztó címadásaival, zenelélektani kísérletnek is beillõ hosszúságú (vagy éppen rövidségû) darabjaival sokkal inkább a különc tréfacsináló, mint a komoly zeneszerzõ képét hagyta ránk. Két zongorasorozata, a Gymnopédie és a jelentését tekintve legalább úgyannyira bizonytalan eredetû Gnossiennes egy-egy, szinte a banalitásig egyszerû rövid részletét nem kisebb mesterek ültették át zenekarra, mint Debussy és Poulenc. Franciás kifinomultság, rafinált érzékiség, puha, áttetszõ hangzás jellemezte mind a hangszerelése-ket, mind az elõadást. Az 58 éves lengyel-amerikai sztárzongorista, Emanuel Ax Mozart kevésbé népszerû C-dúr zongoraversenyének (K. 503) klasszikus, kissé szürke tónusokkal operáló szólistájaként lépett a pódiumra, és Chopin Op. 57-es Berceuse-ének billentésérzékeny, hangszíngazdag, lírai elõadójaként jött le onnan. Nem õ az elsõ szólista, aki a ráadásban teljesíti ki az élményt, ami a versenymûben csupán ígéret maradt. Elismerve tökéletes technikai tudását, stílusismeretét, a szaldó mégis némi hiányt mutat. A hangok a helyükön vannak ugyan, de a mögöttes tartalom, a miértekre adott válasz hiányzik. A jobb kézbõl folyamatosan kivett súlyok, a visszafogott temperamentum, a szinte nullára redukált gesztusok jó átlagos, de egy cseppet sem érdekfeszítõ elõadást eredményeztek. Ritkán játszott, gigantikus programzene Csajkovszkij Manfréd-szimfóniája. A Byron-költemény nyomán készült egyfajta Faust-történet négytételes zenei vízióvá nõtte ki magát, s a zenekar, mely eddig meglehetõsen alárendelt szerepet játszott, újra megmutatta, mitõl válik egy zenekar átlag felettivé. A rendkívül fárasztó mû hihetetlenül koncentrált elõadásban - melybe bõven belefértek az apróbb gikszerek is -, dús, tutti hangzással, finom egyéni produkciókkal szólalt meg.
- té. pé -
Nemzeti Hangversenyterem, február 17.
****
www.mng.hu Szerény színezés, áttekinthetõ rovatok, felhasz-nálóbarátság jellemzi a Magyar Nemzeti Galéria weboldalát, amelyet egészen véletlenül találtam, hogy külföldi ismerõseimnek ajánljak valami igazán ránk jellemzõ múzeumot. Tudom, hogy az elvárás általában a matyó hímzésben kimerül, ezért külön hálás vagyok, hogy nem szúrták ki a szemem az animáltan lobogó trikolór vásznak a fõoldalon. Simán lehet, hogy a minimalista stílus itt tulajdonképpen spórolás. Mégis azt hiszem, hogy ezt a kulturális értékeket digitalizált formában közvetítõ hivatalos webfelületet inkább dicsérni kell, és nem csupán azért, mert az elektronikus hirdetések elõtti korok innen közvetlenül rekonstruálhatók. Térjenek meg pihenni ide nyugodtan, nézegessenek magyar festményeket, állandó kiállításokat virtuálisan a középkori és reneszánsz lapidárium szobortöredékeitõl a késõ gótikus szárnyas oltárokig és vissza, esetleg az egyetlen jelenlegi (március 12-ig) idõszaki kiállítás keretében Konecsni Györgynek az 1932 és '48 közötti, hazánk hangulatát felidézõ, idegenforgalmi, kereskedelmi és választási plakátjait. Ez valóban nemzeti. Nemcsak a mûtárgyakról beszélek persze, hanem a szájtról is, arról is, hogy az online tárlatvezetés nem használja ki a net adta lehetõségeket, prog-ramok februárban az átalakítások miatt nincsenek, az archívumban már eltûnnek a kiállításleírások, de sebaj, cserébe mûvészettörténet-óra a hónap mûtárgyával, számos info a kutatószolgálatról, a kiviteli engedélyekrõl, a munkaerõ-fluktuációról és néhány alaprajz a mûkincsrablás megkönnyítésére.
- sisso -
****
parti Nagy Lajos Ibusár címû darabja alighanem akkor is monodráma volt, amikor még nem volt monodráma - hiszen ugyan ki másnak a fájdalmas-kudarcos álmáról és életérõl szól az egész, ha nem a Sárbogárdi Jolánéról? De ezúttal, az egri színház stúdiójában forma szerint is monodráma lett belõle: Nádasy Erika egyedül kelti életre Sárbogárdi Jolán operettvízióját.
Szegváry Menyhért rendezte az elõadást, aki nyilván úgy gondolta: amennyire lehet, meg kell segíteni a színésznõt, minél több konkrét tárggyal, valóságos elemmel, ha már partnerei nincsenek (a nem látható, csak hallható muzsikusokat leszámítva, akik Darvas Ferenc zenéjét játsszák). Ezért aztán igen valósághû a látvány: az ibusári állomás hangosbemondó-fülkéjében minden lehangoló, a neonfénytõl kezdve a felmosóvödrön át a lavórig, az öltözõszekrényig. Ez részint jó ellenpontja Jolán operettvilágának, ugyanakkor állandó foglalatosságot is ad a színésznek.
Parti Nagy darabja nem mossa össze a világokat: az operettben, Amália hercegkisasszony és Bajkhállóy Richárd hazamentõ szerelmében Jolán igazi rózsaszínû álmai látszanak rózsaszínûnek, a saját elfuserált szerelmi történetében a Kleisermann Mihály kalauzzal pedig - aki hobbiból zenét szerez - igazi szürke kietlenség látszik szürkének. Nádasy jól teszi, hogy nem keveri a két színt, nem játssza paródiának az operettet és nem ironizálja Jolán szerelmét: ezzel õrzi meg a darab és a játék tétjét. Ezenkívül nagyon tehetségesen teremti meg a szerep ívét, a Jolán életében "kiemelt" napot, amikor a látomás és a valóság egyszer csak bekanyarodik a közös feketeségbe. Nádasy Erika ügyes szerepjátszó, villog az operettrészletekben - mindazonáltal Jolán az elsõdleges és erõs: Jolánt játssza, aki Amáliát (és a többieket) játssza. Hangja, színe, mozgása, tempója hatásos.
Annyira, hogy az emberben erõsödik az érzés: nincs is szüksége a színpadra hordott rögvalóságra.
- ki -
Gárdonyi Géza Színház, február 14.
****
Kútfejek Kapitány Iván elébb az Üvegtigrissel virított, és most itt a titokzatos címû Kútfejek. Magyar vígjátékra az utóbbi tíz-egynéhány évben mindig félve ül be az ember, és kevéssel is beéri. Furcsamód kitaláltnak, lekerekítettnek tûnik a film, van benne valami nyugalom, de hamar lecsillapodik a nézõ légzése: már megint csak bohózatos krimivígjáték, ami nem sok jót ígér. Ennek ellenére úgy tûnik, minden kockában bujkál valami autonómiaféleség, aztán leesik: hát persze, csak annyi történik, hogy nem egy hosszúra nyúlt marketingfogást látunk, hanem egy néhol jobb, néhol rosszabb vígjátékot. Egy filmet, ahol egy benzinkút lassan maga köré gyûjt minden tipikus és kevésbé tipikus magyar figurát és lõfegyvert, egy filmet, ami megpróbálja egye-síteni Jean-Pierre Jeunet és Guy Ritchie látásmódját (nem sikerül, bár Audrey Tautou magyar alteregója meglett), egy filmet, ami elsüt számos rossz és pár remek poént, egy filmet, amiben nemcsak hallhatjuk, hanem láthatjuk Dörner Györgyöt, egy filmet, aminek végiggondolt forgatókönyve van. Ne felejtsük el, páros hét van, azaz be kell mutatni egy filmet Gesztesi Károllyal. Nekem úgy tûnt, a végére aztán a sok ironikus és önreflexív bába között elvész a gyermek, de sebaj, ez a kissé túlsúlyos és imbolygó film attól még simán közönségsiker lesz.
- dercsényi -
Forgalmazza a Hungarotop
***
A TERRAKOTTA HADSEREG (SZERK. ROBERTO CIARLA) Kövessük az alábbi gondolatmenetet: tõlünk nyugatra a Himalája kõsivataga, északra a Góbi pusztasága, délre õsvadon, keletre egymással hadakozó civilizált államok. Mi a Vej folyó mentén élünk, Csin hercegség uraként. Saját fejedelemségünkben felszámoljuk a helyi arisztokrácia és hivatalnoki kar korrupt érdekszö-vevényeit, az örökletes nemesség helyébe a központilag kinevezett katonai és hivatalnoki kar lép. Had-seregünket paraszti bázisra építjük. Történelmi küldetésünk: egységet teremteni a Sárga-folyó és a Jangce között. Felmorzsoljuk a korhadt kliensrendszert, az ellenálló arisztokrata családokat deportáljuk az új fõvárosba, ott szem elõtt lesznek. Felszámoljuk a szomszéd államokat, az okoskodó filozófiai iskolácskákat; az õsöknek hajbókoló konfuciánusokat éppúgy, mint a központi ész és akarat számára ellenõrizhetetlenül misztikus és anarchisztikus taoistákat. Máglyára a múlt sokszínû bölcseletével és irodalmával! Egységes mértékegység és pénznem, egységes iskolarendszer és tananyag kell ide!
Már amikor hercegi trónunkra lépünk, százezrével hajtjuk a rabokat - nem a rizsföldekre, nem is a bányákba, hanem nagy falat építeni, no meg a sírunkat ásni. Ezzel alapozzuk meg örök hírünket. Mert mi nemcsak itt, a jinben, hanem odafönt, a jangban is Felséges Úr leszünk, vagy ahogy (szöveggondozóért és sinológus szaklektorért kiáltó) magyar fordításunkban áll, az Elsõ "Magasztos" Császár, kinek a föld alatt is égi udvar jár, agyaghadsereggel, agyag vadasparkkal, valóságos agyag fõváros és agyagnatúra a döngölt löszrétegek alatt. Ugyanis e gondolatmenet szerint lét és nemlét tükörszimmetrikus, odaát is csak az van, ami ideát, Csin Si Huang-ti halhatatlan lelke tovább országol a síron túl is.
A birodalmi logika - és ezt teszi magáévá e szépen illusztrált, ám kissé szenzációízû és alig forgathatóan súlyos képeskönyv is a még félig sem feltárt császári nekropoliszról - ma is ugyanezt vallja.
- halasi -
Alexandra, 2005, 285 oldal, 9990 Ft
***
Az elsõ nap igencsak heterogén programmal kezdõdött, és elsõsorban nem az ünnepelt zeneszerzõ mûvei játszották a fõszerepet. Egy francia rövidfilm nyitotta a mûsort (Olivier Desagnat: Double messieurs). Kurtág György és ifj. Kurtág György egy speciális programot futtató szintetizátoron játszott felváltva. Az ifjabbik a saját terepén mozgott, az idõsebb szemmel láthatóan érdeklõdve és kíváncsian fordult az újszerû médium felé. A film furcsa befejezése - a játékba bemelegedõ apát a fiú "leállítja" - nehezen értelmezhetõ.
Magyarországi bemutatóként hangzott el a két Kurtág közös darabja, a Zwiegespräch (Párbeszéd). Kurtág vonósnégyeséhez (Keller Vonósnégyes) az ifj. Kurtág (valószínûleg improvizált) szintetizátorjátéka társult. Két szembetûnõ vonása volt ennek a hozzáadott szólam-nak. Egyrészt a természetes hangok mesterséges meghosszabbítását, másrészt a csendek felszámolását szolgálta. Elõbbi többnyire érdekes akusztikus illúziókat keltett, utóbbi viszont felszámolta a zene (Kurtágnál különösen fontos) egyik alap-elemét, a szünetet, a hang hiányát, a csendet. (Ezúttal nincs hely a "csend" metafizikájának hosszas taglalására, így csak utalok arra, hogy Kurtág éppen a csend szó közbeiktatásával alakította át Tandori egyik koanját a Tandori-kórusokban: "Némaság a hang helyett, De a csend mi helyett?") A hangzó végeredmény végül is tetszetõs volt, de van-e Kurtág vonatkozásában bármilyen esztétikai relevanciája a "tetszetõs" kifejezésnek?
Kurtág Judit (az unoka) video-mûveinek ünnepélyes megnyitóját este 9-kor a Lux Nox Mix (ifj. Kurtág és öt francia muzsikus formációja) Orfeusz címû balettje követte. A két balettmûvész, Ladányi Andrea és Horváth Csaba lehetõségei alatt táncolta el a nem túl invenciózus koreográfiát, a vázlatosan rögzített zenei kíséret értékét ezúttal inkább gyengítette az a körülmény, hogy improvizáció volt.
- molnár -
Mûvészetek Palotája, Fesztivál Színház, február 15.
*** az egész napra
A harmadik nap elsõ részében a Játékok ciklusból adott elõ Csalog Gábor, Kemenes András (zongora), illetve Kaczander Orsolya (fuvola), sajnos csak fél ház elõtt.
A zongorára írt darabokat hallgatva és látva ismét megállapíthattam: a Játékok a színpadon mutat igazán jól, lemezen hallgatva könnyen el-kalandozhat a figyelmünk, és olykor alig appercipiáljuk az egy percet alig elérõ kis etûdöket. Most nagyjából félórányi anyagot hallhattunk, ennyi talán az ideális terjedelem egy félidõre. Csalog Gábor a legmélyebb elszántsággal prezentálta a néha kedvesen vicces (Prelúdium és valcer C-ben, Tenyeres), néha mély és megrázóan szomorú darabokat (Doina, In memoriam Ilona Rozsnyai), Kemenes András hatalmas elánnal görgette a glisszandókat a Perpetuum mobilében. Kaczander Orsolya rosszul járt, ha nem tévedek. Kurtág korántsem oly kreatív, ha nem zongorára vagy hegedûre kell komponálnia, a szólófuvolára szerzett apróságok, átiratok valahogy inadekvátnak tûntek ezen a hangszeren.
Szünet után Juliane Banse megbetegedése miatt Anu Komsi énekelte a Kafka-töredékek gyilkosan nehéz szólamát, Keller András hegedûszava mellett/alatt/felett. Ez a majdnem egyórás ciklus a fõmûvek egyikeként van elkönyvelve, különösen a nyugati szakirodalomban. Elõadása nagy teher, hiszen a feladat nem kisebb: hogyan lehet az apró, olykor alig húsz másodperces, és olykor bizony nem is túl magvas mondatokat tartalmazó (pl. "A nézõk megdermednek, amikor a vonat tovahalad") szövegtörmelékekbõl összhangzó egészet teremteni. Ez most nem sikerült; Anu Komsi ugyan jól ismeri a kurtági nyelvet (az Ondine lemezcégnél 1996-ban meg is jelent a Kafka-töredékek az õ elõadásában), de hangja nem elég testes, a mûvésznõ nem képes uralni az óriási ambitusú dallamvilágot. Színészként viszont remekül mûködött, bár talán olykor túljátszotta, elripacskodta a dolgot. Keller András szépen dolgozott, de sok hangolása kissé a szétesés felé terelte az estét.
- csonta -
Mûvészetek Palotája, Fesztivál Színház, február 17.
****
A barlang Nem szívesen mondunk ilyet, különösen nem egy olyan produkcióról, amiben dögös csajok és rusnya dögök esnek koponyalékelési szándékkal egymásnak, még sincs mit szépíteni a dolgon: kifejezetten filmszerû élményben volt részünk, még ha ez történe-tesen egy ízig-vérig zombifilmben esett is meg velünk. Mit tesz isten, a horrorfilmek e népszerû, s látványosan rothadó statisztái a címben is szereplõ barlang mélyén, azaz éppen ott élik vérfürdõ tarkította mindennapjaikat, ahová némi kötelezõ dramaturgiai elõjáték után mi magunk is kénytelenek vagyunk aláereszkedni. Népes nõi társaságban tesszük mindezt, hisz bájos extrémsportoló hölgykoszorút kísérhetünk (ön)gyilkos túrára, melynek során, akárcsak a Boorman-féle jóval visszafogottabb, de nem kevésbé rémisztõ Gyilkos túrában, túlcivilizált városlakók sétálnak bele a vadon nekik fel-állított csapdáiba. Rendben, tehát az alapszitu nagy vonalakban hasonlít egy jó harmincéves klasszikushoz, ezzel azonban még korántsem adtunk magyarázatot arra, miért éppen most szeretnénk rehabilitálni szerencsétlen, sokszor lenézett zombikat. Minthogy ezek a zombik sem tudnak mást, mint a legtöbb szakmabeli (többnyire haragosan vicsorognak és embert esznek), és a lányok sem mutatnak egyebet, mint a félelem és a harci kedv obligát fintorait, valószínûleg bûnös elfogultságunk az oka mindennek. Annak az örömteli nyugtázása, hogy most már nekünk, zombikban mindeddig szegény európaiaknak is megvan az elsõ, minden tekintetben elõírásszerû zombifilmünk, amit végül is egy díszes angol társaságnak sikerült az öreg kontinens még nagyobb dicsõségére megvalósítania.
- köves -
A Budapest Film bemutatója
***
