Zene

Az utóbbi hónapokban több könyv is jelent meg a magyar zsidóság, illetve a magyar holokauszt történetéről. Pelle János A zsidótörvények és a magyar közvélemény 1938-1944 alcímmel jelentette meg tanulmányát, és ezzel egy eddig elhanyagolt kérdést dolgozott fel. A magyar sajtóban tükröződő antiszemita korszellem feltárására még senki sem vállalkozott, holott ebből viszonylagos pontossággal eldönthető, hogy mennyiben volt népszerű az az antiszemita politika és törvénykezés, amelyet a történetírás

Az lenne csak csuda móka, ha visszasírnánk a gyilkost. Mondjuk, aki csak egyszer ölt. Előre megfontolt szándékkal, nyereségvágyból, például egy dúsabb örökség reményében úgy intézte a dolgokat, hogy minden szereplő, uram bocsá´ a néző is azt higgye, hogy merő véletlenségből dőlt rá a közfal a nagybácsira, majd miután mesterkedései végére járt, újra fölvette a munkát, fapofát öltött, mintha nem is ő csinálta volna a bajt, bújt biztos alibi oltalmában.

Trükkös képződménye drámatörténetünknek ez a népszínmű: összeállt

Az talán túl szép volna, ha a Szigetre kijönne a lemeze, de azért melegen ajánlott majd érdeklődni, van rá egy kis esély. Bármiként is, nincs mese, kint kell lenni, hiszen soha jobbat, mint egy új zenekarba belehabarodni. Márpedig a Folkestra egy új zenekar, ugyan volt már neki három koncertje, épp befejezte a Mamikám felvételét, és ha számít, én nettó odáig lettem. Ugyanis végre arról van szó, amiről a legritkábban: üdítően, frissen, változatosan és vérprofin lett megérintve a magyar népzenei hagyomány. Semmi lihegés és mélyenszántás, hanem olyan szívderítés, amely mögött rengeteg tudás halmozódott fel.

Hallatlan előnyökkel jár, amikor megöregszik az ember; például kiveheti a részét a nosztalgiabulikból. És ha történetesen a Blood, Sweat & Tearsszel kedveskedik neki a Sziget, képes odáig ragadtatni magát, hogy azt gondolja, a nagyszínpad legjelentősebb koncertje előtt áll.

David Yengibarjan tizenkilenc éves volt, amikor 1995-ben lelépett Jerevánból. Szobrászművész bátyja már két éve Budapesten dekkolt, az ő műtermében húzta meg magát. Kottákat kerített, bejárt a dzsessz tanszakra, hangszerelést és zeneszerzést tanult. Főképp dzsesszzenészekkel került kapcsolatba, egyelőre még nem volt szó tangóról.

Magyar Narancs: Lehet sikere ebben a közegben egy operának?

Ritchie Hawtin, az első nap sztárja Kanadában született, azután - cseberből vederbe - Detroitba költözött, hogy büntesse a helybelieket, akik tudvalevően a techno pionírjai és máig legnagyobb innovátorai. Ritchie - kartársai szokásához híven - számos álnév alatt készítette lemezeit (például Fuse vagy a legismertebb: Plastikman), melyek közül Muzik, a Sheet One és a Consumed a műfaj kétségtelen klasszikusa, vagy legalábbis annak hívja őket az irigy utókor: egyébként meg mindegy is, mit csinál, hisz bármihez nyúl, az úgy zseniális, ahogy van. Hawtin saját produkciói mellett kedvtelve dolgozik mások kész anyagára: már eddig is megszámlálhatalan remixet készített, és a történetnek koránt sincs vége. Nálunk lemezlovasként szerepel majd: akinek a minimál a maximum, ne maradjon otthon.

A provincialitás halálbiztos ismérve, ha nem látom azokat az értékeket, amiket

Tisztelet a kivételes budapesti Chagall-kiállításnak,

Az úgy van, hogy május tájékán (pesszimális esetben októberben) alig várja már az ember az évad végét, és ezer meg egy dolgot tervez-szervez rengeteg szabad estéjére. Aztán megnéz két-három pocsék filmet (merthogy moziba jár szórakozni), majd sóhajtva körülnéz: hol nőtt ki a földből valami ház vagy vár tövében egy újabb nyári színház? És így köt ki Szentendrén, ahol három komédiás a Karnyónét ígéri neki.

Az uborkaszezon közepén jó bizonyos filmeket újranézni - meglehet, ez nem tartozik ezek közé. Azért mégiscsak jól szórakozik az ember, elvégre odabenn légkondi van, míg odakünn a halál kaszál.

Hogy a moziban egy ideje az angolok pisálják a passzátszelet, az immár ordas közhely. Kábé mára csontosodott meg annyira, hogy ők is elhiszik, talán pont ez után a film után áll be az a stáció, mikor már terjeszteni is fogják magukról. Védekezésképp nekünk annyi marad, hogy szétválasszuk azt, ami összetartozik.