Ezen persze nem csodálkozunk. Noha a Folkestra új, a tagjait jól ismerjük vagy tíz-tizenöt zenekarból; én legalábbis Palya Beát (ének) a Vándor vokálból, Monori Andrást (kaval, trombita, gadulka) a Tin Tinből, Ágoston Bélát (szaxofon, klarinét, fuvola) a Dél-alföldi Szaxofonegyüttesből és az Odessa Klezmer Bandből, Árkosi Szabolcsot (harmonika, saz) a Rece-Ficéből, és most már Nagy Pétert (bőgő), Pusztai Gábort (dobok) és Kovács Tamást (dobok) a Folkestrából. Tessék összeadni ezeket a hangszereket, tessék összeadni ezeket a stílusokat, és akkor máris be lehet lőni, amit a változatosságról és profizmusról bátorkodtam...
Az alapító Palya és Monori Szőke Szabolcs Hólyagcirkuszában dolgozott együtt először, és két évvel ezelőtt gondolták úgy, hogy időszerű lenne egy saját zenekar. Lukáts Andor Portugál című filmjében még csak kettejüket hallhattuk, aztán jöttek-mentek körülöttük a népek, majd végül, úgy egy éve, kialakult az imént részletezett felállás. Ha isten is úgy akarja, most már pont jó lesz nekik így, elvégre kirívó árnyaltsággal osztozkodnak az arányokon: ebben a társaságban vállvetve fújnak, pengetnek és ütnek, miközben, nem mellesleg, énekközpontú dalokat adnak elő. Magyart, bolgárt, törököt meg amit maguk, és azok szépen összecsengnek, a Folkestrának megvan a magához való stílusa. Ugyanazt a nyelvet beszéli a népzene és a dzsessz, a kötöttség és az improvizáció, és ez még csak a kezdet, a középkor zenéje még előttük áll.
Komolyan mondom, előttük a jövő.
m. l. t.
Világzenei nagyszínpad, augusztus 5., 17 óra
