Könyv: Kivétel vagy norma? (Pelle János: A gyűlölet vetése)

Az utóbbi hónapokban több könyv is jelent meg a magyar zsidóság, illetve a magyar holokauszt történetéről. Pelle János A zsidótörvények és a magyar közvélemény 1938-1944 alcímmel jelentette meg tanulmányát, és ezzel egy eddig elhanyagolt kérdést dolgozott fel. A magyar sajtóban tükröződő antiszemita korszellem feltárására még senki sem vállalkozott, holott ebből viszonylagos pontossággal eldönthető, hogy mennyiben volt népszerű az az antiszemita politika és törvénykezés, amelyet a történetírás és a publicisztika jelentős része mindmáig német nyomással kíván magyarázni.Pelle művének érdeme, hogy felteszi a kérdést: kivételt vagy normát jelentett a kor sajtójában az, hogy vezércikkírók a zsidóság intézményes elkülönítését, kitelepítését vagy deportálását követelték. A gyűlölet kórusában sajnos olyan személyek is részt vettek, mint Féja Géza vagy Kodolányi János és mások. Veres Péter például a zsidótörvények kapcsán kijelentette, hogy ez őt nem érdekli, mert az antiszemita törvények a középosztály és a zsidóság belügyét jelentik csupán. Ijesztő, hogy 1938 után megszűnt a magyar társadalomban a szolidaritás érzése zsidónak nyilvánított polgártársaikkal szemben. Nyíltan fajgyűlölő lapban, az Egyedül Vagyunkban publikáltak olyan rangos értelmiségiek, mint Szabó Lőrinc, Kovács Imre, Darvas József, Illyés Gyula, Mécs László. Bár maguk nem írtak antiszemita cikkeket, az nem zavarta őket, hogy itt másoktól sorozatban jelentek meg az effajta írások, és hogy a lapban például Thomas Mann csak mint "eltorzult emberi szörny" szerepelt.

Pelle munkájában számos eddig nem kutatott forráscsoportra hívja fel a figyelmet. Ezek közé tartoznak a Vitézi Szék Nemzetvédelmi Jelentései is. Néhány idézet: "A zsidóság szinte örömmámorban úszott, amikor köztudomású lett vitéz Imrédy Béla távozása..."; "A zsidóság egyelőre hallgat és lesben áll"; "A III. zsidótörvénynek minél hamarabb napvilágot kell látnia, mert ennek késése csak növeli azoknak a számát, akik úgy gondolkoznak, hogy a jelenlegi kormány - minden jóindulata mellett - nem tudja a zsidóság befolyását arra a színvonalra leszorítani, amely a magyar érdekeknek megfelel"; "...a magyar társadalom belső életét egymillió zsidó állandóan fertőzi."

Magyarország politikusai és politikai pártjai (a Parasztpárt és a MIÉP kivételével) több ízben bocsánatot kértek már a zsidósággal szemben elkövetett bűncselekményekért. A jelenleg is működő, jogfolytonos Vitézi Szék nyilván nem kér hangulatjelentéseket regionális központjaitól. Tagsága közt sokan vannak, akik kifogásolják, hogy Magyarország "állandóan" bocsánatot kér a zsidóság ellen elkövetett bűnök miatt, míg tőlük nem kér bocsánatot senki sem azért, amit a volt vitézekkel 1945 után tett a kommunista hatalom. A vitézek mint intézmény még soha senkitől sem kértek bocsánatot, holott tevékeny részük volt az antiszemita közhangulat kialakításában. És ez az intézmény csak egy a sok közül. A zsidóellenesség szításában részt vett az összes egyetemi diákszervezet. A KALOT (Katolikus Legényegylet) külön röpiratban sürgette a zsidóbirtokok elkobzását; az ügyvédek, orvosok, mérnökök kamarái névlistákat készítettek zsidó konkurenseikről, és sürgős úton elintézték, hogy az érintetteket munkaszolgálatra, aknaszedésre hívják be. Az Ügyvédi, Orvosi, Kereskedelmi és Iparkamarák meg a civil élet számos más szervezete mind tevékeny részt vállalt a zsidónak minősített polgártársak kifosztásában. Intézményi felelősségük elismerése érdekében azonban eddig szinte semmi sem történt.

Pelle sok ilyen kérdésre világít rá. Művének korlátait azonban megszabja, hogy a monográfia műfaja helyett az esszét részesítette előnyben. Ezen az sem változtat hogy művében szerepel néhány, szelektíven válogatott lábjegyzet is. Sok részletet tudunk meg a kor sajtójáról, de az információk fragmentumjellegűek maradnak. Csak remélhetjük, hogy a szerző nem marad adós egy név- és tárgymutatóval is ellátott és az összes jelentős magyar sajtóorgánumot is feldolgozó monográfiával.

Ungváry Krisztián

Európa Kiadó, 2001