Film: Heti kretén (A leskelődő)

  • - ts -
  • 2001. július 26.

Zene

Az lenne csak csuda móka, ha visszasírnánk a gyilkost. Mondjuk, aki csak egyszer ölt. Előre megfontolt szándékkal, nyereségvágyból, például egy dúsabb örökség reményében úgy intézte a dolgokat, hogy minden szereplő, uram bocsá´ a néző is azt higgye, hogy merő véletlenségből dőlt rá a közfal a nagybácsira, majd miután mesterkedései végére járt, újra fölvette a munkát, fapofát öltött, mintha nem is ő csinálta volna a bajt, bújt biztos alibi oltalmában.
Az lenne csak csuda móka, ha visszasírnánk a gyilkost. Mondjuk, aki csak egyszer ölt. Előre megfontolt szándékkal, nyereségvágyból, például egy dúsabb örökség reményében úgy intézte a dolgokat, hogy minden szereplő, uram bocsá´ a néző is azt higgye, hogy merő véletlenségből dőlt rá a közfal a nagybácsira, majd miután mesterkedései végére járt, újra fölvette a munkát, fapofát öltött, mintha nem is ő csinálta volna a bajt, bújt biztos alibi oltalmában.

A hivatástudattól hajtott rendőr meg egyenesen kell a fenének. Jöjjenek a betegek, aki egészséges, nem áll zsarunak, ölésre sem adja a fejét, sőt betegbiztosítást köt, hogyha mégis azon kapná magát, hogy fölrobbantott egy zsúfolásig tömött trolibuszt, hát részesüljön hamar szakellátásban.

Jöjjenek a sorozatgyilkosok, de kizárólag nemi eltévelyedéseik mentén operáljanak, hogy a drogfüggő tisztviselőknek könnyebb legyen elbánni velük. Aztán ezek szeressenek egymásba, vagy legalább az egyik a másikba, ha nem fordítva. Mindegy.

A leskelődő című film, azon túl, hogy egy mérföldkő bármiért is, a maga nemében műremek. Ki látott már olyat, hogy egy filmben tökéletesen mindegy minden. Mindegy, hogy hol járunk, hogy kikkel, hogy mikor. Mindegy, hogy mi történik a következő jelenetben, mint ahogy az is, milyen arca van Keanu Reevesnek, s miért olyan.

Megvalósult ím a tökéletes, érdek nélkül való interaktivitás. A néző nem csinál semmit, nem néz, nem gondolkodik, nem nyomkod gombokat, és mégis az történik, amit ő akar, ha egyszer nem akar semmit. Figyeljenek nagyon oda, emberek! Ilyen még nem volt! Elmennek a moziba, fizetnek a pénztárban, beülnek a terembe, sötét lesz, vetítenek egy filmet, aztán hipp-hopp otthon vannak, a vekker jár, de pont annyit mutat, mint induláskor, és nem emlékeznek semmire. Legközelebb jobban vigyázzanak! Minek ez a sok strapa. Utalják át, adják postára a pénzt, vagy várják meg, míg házhoz jön a filmforgalmazók díjbeszedője, esetleg küld egy fizetési felszólítást.

- ts -

Az InterCom bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.