Film: S megint alulról (Az ördögűző - Rendezői változat)

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2001/29. (07. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az uborkaszezon közepén jó bizonyos filmeket újranézni - meglehet, ez nem tartozik ezek közé. Azért mégiscsak jól szórakozik az ember, elvégre odabenn légkondi van, míg odakünn a halál kaszál.

Atényeket mindenki ismeri: Az ördögűzőt bizonyos William Peter Blatty azonos című bestsellere nyomán William Friedkin csinálta meg még 1973-ban. A filmet számos Oscarra jelölték, amelyek közül kettőt meg is kapott: jellemző módon a legjobb forgatókönyvért, illetve a legjobb hangért. Nálunk először 1988-ban mutatták be közvetlenül Kádár János ünnepélyes lapátra tétele után - igaz, a két eseménynek aligha volt köze egymáshoz, hogy mást ne mondjunk, filmünkből teljes mértékben hiányoznak az ötvenhatos utalások.

Sátán sátán hátán

Az ördögűzőt lehetetlenség úgymond szűz szemmel nézni: elképzelhetetlen volt ez már 1988-ban is, azóta meg különösen, a film mindösszesen s kizárólag azon idézetek forrása marad, melyeket számos pályatárs és szerencsés utód reciklált a maga műveiben. Jogos a kérdés ezek után: akkor minek újranézni, már ha nem számítjuk azt a gyermeki élvezetet, amit a horror-mitogémák szorgalmas újranézése okoz. Amúgy ezt az erőforrást nem is szabad lebecsülni, elvégre a horrorfilmrajongó büszkén és belülről átélten alakítja a retardált örök gyerek szerepét, aki még büszke is rá, hogy soha nem fog felnőni. S mit ad isten (azaz dehogy is ő, sőt éppen ellenkezőleg), filmünk éppen ezt az eshetőséget viszi, mondjuk úgy, ad absurdum: jön az ördög, ezúttal konkrétan szarvak nélkül, Pazuzu démon képében, beleköltözik a pubertáskorú kislányba, aki még mielőtt felnőtt lehetne, inkább démonná változik, nyelveken beszél, illetve csak egyen, az önkényes lakásfoglaló Ausländer nyelvén. A film ettől kezdve nyitott mű, tekintve, hogy az alkotónak esze ágában sincs értelmezni saját termékét, mely így rejtély s nagy titok marad - nagy örömére a balladai homályt kedvelő morális kisebbségnek. Ettől kezdve működhet a minden démonos filmnél kiválóan bevált katolikus-keresztény interpretáció. Máig sem múló döbbenetemre az "men I. című alapdarabot például személyesen a Vigilia publicistája méltatta igen meleg szavakkal, miközben egy erősen szekularizált mozibolond számára az említett alkotás maga a töményen értelmetlen butaság, igaz, a kutyák azért ott is rendben vannak. Az ördögűző ehhez képest alapeset: jön az ördög, mint mondtuk, bebúvik, jártatja az ő mocskos száját, de érkezik az Úr két szolgája, kinek erősebb, kinek gyengébb a hite, s milyen fura az isteni kegyelem, hát nem az utóbbinak sikerül a nagy mutatvány? Az állandóan költöző démon és a rutinos ördögűző meghitt kettőse olyan, mint egy obszcén és trágár Hacsek és Sajó-paródia: a két ember már utálja egymást, hiszen hatezerszer is le kell játszaniuk ugyanazt a történetet, mindig ugyanazzal a végeredménnyel, unják egymást, de nem tehetnek semmit, elvégre nem ők rendezik a filmet, hanem ´, odafönn.

Sívó orosz lány

A másik értelmezési lehetőség, mondani sem kell, a vulgár-pszichoanalitikus: itt van ez a Regan lány, már majdnem nő, de mégsem, egyszer csak, a mama számára is váratlanul, belé bújik az ördög, egész pontosan ördög bújik a micsodájába, azután jön az ezzel (az időnek előtte felismert szexussal) járó obligát iszonyat. A gyerek ugye lázad a mama ellen, de ezt nem tudatosítja, énje destruktív felét egyetlen gonosz démonba projektálja, és magától mintegy megkettőzve működteti. A lány ettől kezdve nem a maga ura, bár a főnök ezután is odabenn lakik (emlékeznek a belülről vezérelt típusra: ennek is ott a motorja, csak nem fölül, hanem középen vagy annál is kicsit lejjebb), ej, mi a kő, tyúkanyó, azután nem is jön ki, csak előnyös cserével. A hisztéria ebben az olvasatban érthető reakció, s egyben halálosan ragályos: aki elkapja, kitöri a nyakát vagy mások az övét.

Sóska, spenót

Az átlagos horrorrajongó azonban nem hívő katolikus, és nem érdeklik a posztfreudiánus izék sem, bár a Piroska és a farkas, valamint a Hófehérke és a hét törpe kapcsán neki is vannak alternatív - hogy is mondjuk - narratívái.

Az egyszeri horrorfan számára filmünk a briliáns hangeffektusok tárháza: sohasem lehet tudni, mikor robog végig arcunkon egy batár, a félvak arab kovács valahol a koponyánkon veri a patkót, és egy idő után az összes sátáni ordítás mintha belülről fakadna, ettől meg a szédüléshez hasonlatos izgalmi állapotba kerül felnőtt és gyerek. Az ördögűző ezenfelül a bőven felhasznált gőzölgő bébiétel filmje: Regan zöldet hány (spenót), néha barnát (vadas marha), amikor meg a perisztaltika rendesen működik, hát a fejét forgatja, a bútorokat tologatja, esetleg a feszülettel deflorálja magát, majd anyja arcát tuszkolja az első vérbe. A filmből korábban kimaradt s most visszakerült részek ebből a szempontból már nem osztanak, csak szoroznak: a bónusz rémpofák, Pazuzu minduntalan s teljesen oktalan felbukkanásai a szobák sötét mélyén, a bónusz orvosi vizsgálatok meg eddig se hiányoztak. (Viszont a híres pók- vagy inkább rákjárásos jelenet nagyon rendben van: Regan négykézláb, hátrafelé, kicsavarodott fejjel üget lefelé a lépcsőn, s közben szájából ömlik a vér - maga a tiszta öncélúság, elvégre a film egésze szempontjából ennek a motívumnak sincs semmi értelme.) Filmünk valószínűleg ezen a primer ösztönszinten működik, úgyismint a normasértés enciklopédiája: az obszcén lexikon, amelyhez mint kézikönyvhöz buzgón fordulhattak és fordultak is azok, akik rémfilmek szaporításának szentelték mulandó életüket. Ezen túl filmünk kevésbé értékelhető: színészi játékot, épkézláb dramaturgiát hiába várnánk, ezzel szemben vannak ostoba párbeszédek, teljesen fölösleges szereplők, és marad egy gyerek embertelen erőfeszítése: az akkor tizenkét éves Linda Blair teljesítménye előtt harminc év távlatából is csak elismeréssel adózhatunk. Ha igaz, azóta sincs szerencséje. Elég talán felsorolni, mily további filmekben jutott neki szerep: többek között a Kegyetlen utca, a Vörös börtön és A jaguár bosszúja. Vigasztalásul csak annyit: nekünk is jórészt ezek jutottak.

Barotányi Zoltán

The Exorcist - Director´s Cut, színes, feliratos, amerikai, 2ooo; rendezte: William Friedkin; fényképezte: Owen Roizman és Billy Williams; szereplők: Linda Blair, Max von Sydow, Ellen Burstyn; az InterCom bemutatója

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2001/29. (07. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...