Rendhagyó módon, de újra énekelhettek a Notre Dame-ban

  • narancs.hu-MTI
  • 2020. december 25.

Zene

A tavalyi tűzvész után először.

Megtartották az első karácsonyesti koncertet a 2019. áprilisi tűzvész pusztította párizsi Notre-Dame-székesegyház belsejében.

A székesegyház kórusának tagjai védősisakban és -öltözékben énekeltek egy csellista és egy kölcsönzött orgona kíséretében az elsötétített középkori épületben, amelyben most készülnek a kockázatos tisztítási műveletek után a nagyszabású rekonstrukcióra. A tervek szerint húszan énekeltek volna, de biztonsági okokból a számukat nyolcra csökkentették.

Az énekesek a társas távolságtartás szabályait betartva álltak fel, hogy levehessék az énekléshez a koronavírus-világjárvány miatt kötelező maszkot.

 
Az első koncert a tűzvész óta: távolságtartással és védősisakkal.
Cathédrale Notre-Dame de Paris/Facebook
 

 

A koncerten elhangzott angolul és franciául a Csendes éj, Az angyalok himnusza, sőt még a Jingle Bells is. A dalokat decemberben vették fel, és a felvételt csütörtök éjfélkor mutatták be. A felvételen közönség nem vehetett részt, és várhatóan legalább 2024-ig nem is léphet az épületbe.

A Notre-Dame kórusa egyébként évente 60 koncertet adott a székesegyházban, de a tűzvész óta vándorkórusként más párizsi templomokban lép fel.

Az egyházmegye szerint az érzelmek és a remény áthatotta koncertnek erős jelképes jelentése volt, és a középkorig visszanyúló zenei örökség ünnepét jelentette. 

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.