„…hogyan lehet Dohnányit antiszemitizmussal vádolni? Nem tudom, kinek telik ebben öröme és miért teszi? Éppen az egyik legnagyobb élő muzsikus ellen? Mélyen fájlalom ezt, mert éppen Dohnányi volt az, aki zenei fejlődésemre a legnagyobb mértékben kihatott. (…) Bizony rosszul esik, hogy most, amikor az újjáépítés munkája oly szépen halad, éppen Dohnányi ragyogó művészetét nélkülözzük” – írta Weiner Leó a színész Sugár Jenőnek, miután a világháború befejezése után éveken át mocskolta a sajtó Dohnányi Ernőt. A komponistát – aki előbb Argentínába, majd Floridába emigrált – tucatnyi cikk vádolta nácibarátsággal, antiszemitizmussal, nevezték őt „Szálasi dirigensének”, „a tömeggyilkos-vezér legfőbb zenei vérbírójának”, volt lap, amely arról találgatott, hogyan becézi együtt Hitler és Szálasi az ő szeretett Dohnányiját. Megannyi vádra bizonyítékot nem hoztak, így csak évtizedekkel később állapította meg Kusz Veronika zenetörténész, hogy Dohnányit igazságtalanul hurcolták meg a világháború után. A fenti levélrészletben Weiner egy cseppet elfogódott hangon, de mégis tényeket sorol: Dohnányi tanítványainak többsége zsidó volt, így karolta fel Fischer Annie-t is, szabotázzsal hátráltatta a zsidók kizárását célzó „zenei kamara működtetését”, így ezek a muzsikusok valamivel tovább maradhattak helyükön, mint a társszakmák képviselői. „Ha tud izenjen W. Leónak, hogy nagyon meghatott az ő egyenes és szép magaviselete, amiért szeretném neki hálámat írásban kifejezni, de nem tudom vajjon kellemes-e neki tőlem levelet kapni” – hálálkodott Dohnányi szégyenlősen a húgán keresztül.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
