könyv - Cieger András: Politikai korrupció a Monarchia Magyarországán

  • B. I.
  • 2011. augusztus 18.

Zene

"Nem okos világ ez a mai. De hát iszen a tegnapi se volt okos.
"Nem okos világ ez a mai. De hát iszen a tegnapi se volt okos. És bizonyára nem lesz az a holnaputáni sem. Ebben van valami vigasztaló." A dualizmus kori ország legjobb ismerõjének, Mikszáth Kálmánnak e kesernyés mondata akár a mottója is lehetne Cieger András munkájának, hiszen e kötetet nehéz úgy olvasni, hogy arról ne a jelen jusson minduntalan eszünkbe. (Hogy mást ne mondjunk, a borítón egy korabeli Széll Kálmán-karikatúra látható.) A szerzõ érdeme, hogy ezzel együtt sem esik (az amúgy kétségtelenül olvasóbarát) direkt analogizálás csapdájába: az 1867-1918 közötti Magyarország néhány nagy korrupciós ügyének a vizsgálata jóval több, mint szórakoztató, áthallásos esettanulmányok sora. Cieger András aprólékosan rekonstruálja a különbözõ ügyeket (például Zichy-Ferraris Viktorét, Lónyay Menyhértét, a "frakkos bandáét", Szapáry Lászlóét, vagy éppen a kifejezetten gazdasági természetû eseteket), és nem pusztán a korrupciós folyamat, hanem a nagy leleplezések és nyilvános botrányok mechanizmusát is igyekszik föltárni. A lejáratási akciók, a pártpolitikai, hatalmi játszmák közvetlen felszíne alatt megmutatni a rendszer strukturális bajait - amikbõl egyenesen következett mindaz, aminek egyik tünete volt a korrupció. Mindent összevetve elmélyült kutatómunka eredménye e remek kis kötet, aminek értékét tovább növeli a világos, könnyed stíl.

Napvilág, 2011, 208 oldal, 3600 Ft

*****

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.