Színház - Szőranya - Szabó Máté: Havanna

  • Csáki Judit
  • 2011. április 14.

Zene

Vannak ezek a bizonyos "szerzői előadások" ("írta-játszta-rendezte", esetleg a háromból csak kettő, a lehetséges variációk bármelyikében), amelyek már a start pillanatában legalább olyan terheltek, mint a rokoni színházi képződmények (férj/barát rendezi feleségét/barátnőjét a címszerepben, avagy fordítva), s tényleg minden malícia nélkül mondom, hogy ez nem elő-, hanem utóítélet, vagyis tapasztalat. Ilyenkor ugyanis a felállásból föltétlenül hiányzik még egy szempár, jobb esetben még egy (vagy másik) alkotó.

Vannak ezek a bizonyos "szerzői előadások" ("írta-játszta-rendezte", esetleg a háromból csak kettő, a lehetséges variációk bármelyikében), amelyek már a start pillanatában legalább olyan terheltek, mint a rokoni színházi képződmények (férj/barát rendezi feleségét/barátnőjét a címszerepben, avagy fordítva), s tényleg minden malícia nélkül mondom, hogy ez nem elő-, hanem utóítélet, vagyis tapasztalat. Ilyenkor ugyanis a felállásból föltétlenül hiányzik még egy szempár, jobb esetben még egy (vagy másik) alkotó.

A fenti eszmefuttatás ezúttal Szabó Mátéról jutott eszembe, aki Havanna című darabját maga állította színpadra a Thália Színház Arizona Stúdiójában, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében; koprodukcióban a Nézőművészeti Kft.-vel és a Manna Kulturális Egyesülettel is. Ha Szabó Máté rendező e-mailben kapja meg ezt a darabot, alighanem visszaküldi némi érlelésre-átdolgozásra. És ha Szabó Máté szerző beül a más által rendezett Havanna című darabja valamelyik próbájára, alighanem maga veszi vissza a darabot, vagy szól a rendezőnek: találna már ki valamit a lyukak kitöltésére.

A Havanna alapjában a bulvárpszichológia tárgykörében fogant - és a témája is nagyjából ez. A közismert Harlow-kísérlet a szőranya-drótanyával, mindközönségesen a szeretet zsigeri működése, az ennen problémáival megküzdeni képtelen pszichiáter, a vakvágányos apa-fiú kapcsolat, a párkapcsolat nehézségei mind príma motivációs eszköztár egy darabhoz, bár együtt ami sok, az sok. És - mint ezt a világirodalom tetemes része igazolja - dramaturgiailag működőképesebb a konstrukció, ha olyik motívum diszkréten a háttérbe vonul, és onnan dolgozik bele a cselekmény bonyolításába. De a Havannában tárgy és motiváció erősen összecsúszik, mondhatni, a motiváció maga a tárgy.

Ez nem tesz túl jót a produkciónak. Akadályozza például a sztorit magát, pedig van sztori, ha mégoly sovány is. Karcsúságát rejtvények tömkelegével tetézi - törtem a fejem rendesen a fölbukkanó kérdéseken, ami egyrészt jó jel, hisz' kíváncsi voltam a válaszokra, másrészt rossz, mert nem lettek válaszok.

Fekszik a pszichiáter az ágyban, nagyjából tetőtől talpig gipszben, mozdulatlanul és némán (pedig beszélni épp tudna, de sokáig nem akar; némi színházi rutinnal tudni lehet, hogy előbb-utóbb fog azért). Sertepertél körülötte egy barátnőféleség; monológjából megtudjuk, hogy a kapcsolat töredezik vagy már szét is tört, de nem tudjuk meg például, mitől és miért esett ki az ablakon a férfi (bár legalább azt megtudjuk, hogy innen a gipsztömkeleg).

Felbukkan, pontosabban beront a szobába egy páciens, aki egyenesen a repülőtérről vágtatott ide betevő terápiás órájáért. Kényszeres szómenésben szenved - az is komoly időbe telik neki, hogy észrevegye a helyzet fonákságát, és oda se hederítsen.

Aztán telik az idő. Nem tudjuk, mennyi, nem tudjuk, hogyan és mivel - a pszichiáter már beszél, enni és inni is hajlandó; és nagyjából eddigre már föltérképezhettük a teret is. Csík György díszlete afféle értelmiségi lakást mutat, sok - bár félig üres - könyvespolccal, otthonos rendetlenséggel, némileg eltúlzott realizmussal (odafönt még egy konyha is van, eléggé fölöslegesen, de ha már van, hát kerül bele egy-két lényegtelen jelenet is).

A jelenetek közt olykor áttűnik a színen egy férfi - sejtjük, hogy az apa, és fogadni mernénk, hogy egyszer majd eljön az ő ideje is. De még mielőtt ez megtörténne, megtudjuk, hogy a magát többé-kevésbé a lakásba bekvártélyozó páciens intim kapcsolatba került a (volt?) barátnővel, aki gyereket vár, már szépen látszik is a domborodó has. És akkor az ember azon kezd gondolkodni - idő van -, hogy vajon mennyi idő telt el a szegény ember ágyban fekvésével: lehetséges, hogy legalább öt hónapja a gipszben lakik? Vagy a gyerek még az övé, csak mire látszani kezd, már más a leendő apa?

És amikor az effajta lényegtelen kérdések lényegessé válnak, már tuti, hogy sántít a darab, illetve e konkrét esetet nézve több benne a lyuk, mint a töltelék. Aztán amikor az apa - szintén pszichiáter - betoppan a gipszből frissen kiszabadított fiához, hogy átadja neki legújabb szakmunkáját (az apa-fiú kapcsolatról), már az is biztos, hogy még a "töltelékek" sem kapcsolódnak egymáshoz. A fiú némán, beletörődőn hallgatja végig az apa hosszas, pszichológiai példabeszédekkel és narcisztikus eszmefuttatásokkal sűrűn tarkított monológját - de mire ide elérünk, legalább azt kitaláljuk, hogy a végén járunk. Még egy sokat-, vagyis semmitmondó leülés a nyitott ablak elé - és vége.

A színészek majdnem megmentik a produkciót; azt bizonyosan elérik, hogy a néző ne a holnapi bevásárlólistán, hanem a darab hiányosságain, illetve a darab kérdésein törje a fejét. Katona László nemcsak példás önfegyelemmel, hanem a lehetőségekhez képest kreatívan használja szűkös mozgásterét. Kerekes Éva színesen és gazdagon játssza rejtélyesnek még a szerep és a helyzetek hiányosságait is. Thuróczy Szabolcs tempóval és lendülettel segíti előre az előadást, Mucsi Zoltán pedig magabiztosan abszolválja a sokszorosan zárt jelenetét. Rajtuk nem múlt.

Thália Színház, Arizona Stúdió, március 19.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.