könyv - Wolf Haas: Silentium!

  • - ruprech -
  • 2011. április 14.

Zene

"Hogy először mindig a lényegtelenben látta meg a lényegest" - mondja Haas narrátora a Brennerről. Persze jellemző ez rá is; a sok fecsegés között ott vannak a nyomok, mégsem rakható ki a megfejtés.
"Hogy elõször mindig a lényegtelenben látta meg a lényegest" - mondja Haas narrátora a Brennerrõl. Persze jellemzõ ez rá is; a sok fecsegés között ott vannak a nyomok, mégsem rakható ki a megfejtés. Talán, mert a titokzatos elbeszélõ olyan távolra szövegeli magát a sztorijától, hogy olvasója csak a fákat látja már, nem pedig a rengeteget. De a végén minden összeáll. Látszik, Haas megint nagyon komplex szöveget épített fel, egyetlen félmondat sem felesleges. Még akkor sem véletlenül hangzanak el bizonyos információk és anekdoták, ha nem is kötõdnek szorosan a nyomozás végkifejletéhez. Szépen szövi asszociációit (az olykor a tudattalanjával nyomozó Brenner egyik fontos eszközét), motívumait, és ismét bõven él gúnyos iróniájával.

Ahogy Haas újabb Brenner-sztorikba keveredik, úgy hõse sem tud szabadulni a hulláktól, pedig az egész szaglászás csak egy feltételezett, régi pedofilügy körül indul. Az osztrák gyilkosságturizmus következõ állomása Salzburg, méghozzá egy fiúinternátus, ám a nyomok, illetve egy feldarabolt test maradványai hamar kivezetnek az ódon falak közül, s a pikáns kaland az egyháztól kis németországi kitérõvel egészen az Ünnepi Játékokig ágadzik-bogadzik.

A történetrõl olyan sokat nem érdemes, és nem is lehet elárulni: hasonló mintákat követ, mint eddig. A szófordulatok is többnyire ismerõsen csengenek, Haas morbid humorát, abszurd helyzeteit mégsem lehet megunni. Bár a Jöjj, édes halál!-ig tartó fejlõdés (ahogy a cselekmény és a nyelv egyensúlyra talált, és a szöveg elkezdett valóban krimiként is mûködni) most mintha megtorpanna, és a Silentium! egy hajszállal gyengébb lenne az elõzõ kötetnél, Haas leleménye azért még bõven kitart. Az embernek az az érzése támad, hogy mifelénk csak ilyesmi stílussal és szatirikus kritikával lehet hiteles, mai krimit gyúrni az ésszel gyakran felfoghatatlan bûnügyi esetekbõl.

Fordította: Bán Zoltán András. Scolar, 2011, 230 oldal, 2450 Ft

****

Figyelmébe ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Séta a Holdon

A miniszterelnök május 9-i tihanyi beszédével akkora lehetőséget kínált fel Magyar Péternek a látványos politikai reagálásra, hogy az még a Holdról is látszott.