Zene

színház - Dante Pokla

a tízéves Maladype működésének nagyszabásúra tervezett összefoglalója; pontosabban első része az Isteni színjáték két másik fejezete előtt. Csak remélhetjük, hogy akik megnézik, iskolai tanulmányaik részeként már abszolválták az alapművet, anélkül ugyanis egy vak hangot nem fognak érteni az egészből. És nemcsak azért nem, mert hallani sem igen fogják.
  • - ki -
  • 2011. április 7.

könyv - Arnaldur Indridason: Hideg nyomon

Tízévesforma fiú vérbe fagyott holttestéhez riasztják Erlendurt, a reykjavíki rendőrség immár komoly krimiirodalmi rangra emelt felügyelőjét, és hű fegyverhordozóit, az anyányi Elínborgot és a yuppie-ba oltott Sigurdur "lit. A kivérzett kisfiú származására, mint bárhol a világon, ahol igény mutatkozik a megkülönböztetésre, többféle meghatározást ismernek a helybéliek: lesz, aki nemes egyszerűséggel leázsiaizza, a precízebbek thainak titulálják, mások a bevándorlókhoz könyvelik el, és olyanok is lesznek, akiknek nem okoz gondot izlandinak nézni a meggyilkolt gyereket.
  • - kg -
  • 2011. április 7.

lemez - THE TWILIGHT SINGERS: DYNAMITE STEPS

Miközben immár több mint húszéves, töretlenül izgalmas pályafutása során sajátos dalaival Greg Dulli folyamatosan és kiszámíthatatlanul ingázott a rockos és a soulos, valamint az eleven és az introvertált tartományok között, zenéjének magva, az énekes-dalszerző által megteremtett központi figura lényegében változatlan maradt. Jelentesse meg dalait bármelyik zenekarával is, Dulli sötét színekkel dúsan festett érzéki szerzeményeinek elbeszélője a lehető leghatározottabban elfordul az alternatív rockban megszokott passzívabb szenvedő szereptől.
  • G. A.
  • 2011. április 7.

film - MENEDÉK

Francois Ozon olyan rendező, akinek nem egyes filmjeit, hanem az életművét célszerű ismerni ahhoz, hogy a filmekben lévő rejtett utalások, motívumok feltáruljanak, jelentéstartalmuk gazdagodjék, s a néző elismerően, saját bennfentességének tudatában csettinthessen a sikeresen dekódolt üzenetek és szofisztikált áthallások számbavételénél. Ha tudjuk, munkáiban hogyan vándorol a gyász motívuma a Homok alatt óta, hogy jelenik meg a homoszexualitás és az utódlás problematikája már az Utolsó napjaimban is, akkor elégedetten nyugtázhatjuk, hogy a legújabb filmmel egy trilógia zárul le alighanem, aminek a középpontjában a gyász és a túlélés, a gyász meghaladása, a lázadás és az elfogadás, a pusztulás és az új élet szentsége áll. Innen nézvést alig látszik a Menedék életidegen modellszerűsége, ideologikus lapossága. Pedig a kezdés ütős - egy narkós pár utolsó közös estéjét látjuk, amely a férfi halálával végződik, s a rossz minőségű anyag hatását túlélő lány a kórházban tudja meg, hogy állapotos -, a kibontakozásban a forgatáskor csakugyan terhes Isabelle Carré élete legjobb alakítását nyújtja, s tele a film hihetetlenül érzékeny beállításokkal.
  • 2011. április 7.

dvd - PUCCINI TOSCA

című operájának a New York-i Metropolitan Operában 1978-ban készült felvételén Luciano Pavarotti a sztár, meg is tapsolják, amikor belép a színpadra. A címszerepet éneklő Shirley Verrettet is megtapsolják: ő is sztár, és jól néz ki.
  • - káté -
  • 2011. április 7.

Dokumentumfilm - DVD - Szauron derivatívái - Charles Ferguson: Bennfentesek

Az Izlandban megtestesülő Középfölde hegyei fölött repül a kamera. Drámai zene alatt drámai hangtól tudjuk meg, hogy ezt a szép országot a pénzügyi dereguláció miatti 2008-as pénzügyi válság tette tönkre. Máris meghallgathatunk néhány fontos gondolatot a válságról néhány beszélő fejtől, akik közül kettőnek nem sikerült helyesen leírni a nevét.
  • Muraközy Balázs
  • 2011. április 7.

Film - Légcsapott - Mikkel Munch-Fals: Kedves szomszéd

A dán első filmes rendező munkája kezdetben kisrealista életképeket ígér, de aztán egyre sokasodnak a gyanús elemek. Az átlagembernek látszó figurákról, legyenek bár fő- vagy mellékszereplők, fiatalok, középkorúak vagy nyugdíjasok, rendre kiderül valamilyen szexuális aberráció vagy legalábbis eltérés a szokott üzletmenettől.
  • - borz -
  • 2011. április 7.

Animációs film - Cola-mackók - Eric Brevig: Maci Laci

Van egy titkos dokumentum Hollywoodban, jobban őrzik, mint a Coca-Cola receptjét - lapunknak mégis sikerült megszereznie. A hétpecsétes irat azt tartalmazza, hogy mit szabad, és mit nem, illetve mi a kötelező.
  • - ts -
  • 2011. április 7.

Kiállítás - Élet a peremen - Erdélyi Gábor: Tér fokán

Az Art Universitas program keretében létrehozott - azaz az egyetemi felújítások, új épületek mellett a beruházás egy százalékát kitevő összegre támaszkodó, pályázati úton és komoly zsűrizésen átesett - művek ár-érték arányait vizsgáló hivatalos eljárás eredményeképpen megszaporodtak a kortárs képzőművészet elleni internetes bejegyzések. Ezek ugyanazokat az untig ismert közhelyeket szajkózzák. Az érthetetlenség (az absztrakció) elutasítása és a közízlés (a figurativitás) felmagasztalása mellett igen gyakran kétségbe vonják a művészek technikai tudását (harsányan hirdetve, hogy "ilyet a majom, a gyerek vagy akár egy szobafestő is képes csinálni!"), nem beszélve a művek értékéről szóló, a művészeti piac működését totálisan semmibe vevő furcsa nézetekről. A kipécézett áldozatok között volt egy monokróm festmény is - pedig az ilyen típusú festményekből igen nehéz politikai állásfoglalásra következtetni, nem beszélve arról, hogy a monokróm és minimalista tendenciák nemigen divatosak a feltörekvő festőnemzedék körében sem.

képregény - Random

A kortárs magyar képregény helyzete némiképp a magyar filméhez hasonlatos: noha akadnak tehetséges művelői, a közönséget csak mérsékelten képes lázba hozni - a beavatottak cserébe végeláthatatlan vitákat folytatnak arról, hogyan lehetne a műfajt népszerűbbé tenni. Az egyik frakció szerint a szélesebb közönség ingerküszöbét elérő zsánerképregényekre is szükség lenne.
  • Baski Sándor
  • 2011. március 31.

film - SORSÜGYNÖKSÉG

Összejön-e vajon Matt Damon a balerinával? A Matt Damonhoz hasonló alakok általában össze szoktak jönni a balerinákkal, de ezúttal nehezített pályán zajlik az összejövés. A balerinához vezető útakadályokat nem a romantikus vígjátékok mezejéről szalasztották, hanem Philip K.
  • - kg -
  • 2011. március 31.