színház - Dante Pokla

  • - ki -
  • 2011. április 7.

Zene

a tízéves Maladype működésének nagyszabásúra tervezett összefoglalója; pontosabban első része az Isteni színjáték két másik fejezete előtt. Csak remélhetjük, hogy akik megnézik, iskolai tanulmányaik részeként már abszolválták az alapművet, anélkül ugyanis egy vak hangot nem fognak érteni az egészből. És nemcsak azért nem, mert hallani sem igen fogják.
a tízéves Maladype mûködésének nagyszabásúra tervezett összefoglalója; pontosabban elsõ része az Isteni színjáték két másik fejezete elõtt. Csak remélhetjük, hogy akik megnézik, iskolai tanulmányaik részeként már abszolválták az alapmûvet, anélkül ugyanis egy vak hangot nem fognak érteni az egészbõl.

És nemcsak azért nem, mert hallani sem igen fogják. Ez utóbbi azért is nagy baj, mert Babits Mihály klasszikussá lett fordítása mellett Nádasdy Ádám frissen készült, megvilágító erejû és tisztaságú szövege is elhangzik, s a mi jelenkori szókincsünkre épülõ fordítás sokat segít(hetne) a mû bonyolult, rétegzett, körkörös szerkezetének, képsorozatának megértetésében.

Faragó Zénó Dantéja egy hatalmas, forgatható trónuson ül, mögötte kis emelvényen Ladányi Andrea Vergiliusa, mellette Fátyol Kamilla Beatricéje és Orosz Ákos Luciferje. A játéktér három oldalán, tûzpiros szõnyegcsíkon a bûnös lelkek állnak, fekszenek vagy éppen vonulnak - közülük válnak ki azok, akik hõsei egy-egy epizódnak.

Balázs Zoltán elsõsorban képekben gondolta el Dante Poklának metafizikai mélységét és magaslatait - ez jót tesz a csökönyösen epikus karakterû történet színházi élvezhetõségének, de mind a metafizikát, mind a szubjektum belsõ vándorlását kilúgozza belõle. Mitikus-misztikus szertartásjátékká alakítva a forma diadalmaskodik a tartalom felett; a hatásosan koreografált tömegjelenetek kötik le a nézõ figyelmét. A statisztéria hosszas vonulása, a fekete és a vörös beszédes ellentéte - és Faragó szikár Dantéjának erõteljes vizuális hatása, valamint az elõadás kimagaslóan legjobb alakítása: Ladányi szinte mozdulatlan, egyenes tartású, súlyos Vergiliusa, aki, akár egy szobor, magába rejti hatalmát a világ, s benne a pokol felett.

Ladányit kell nézni - õt egyébként viszonylag jól lehet hallani-érteni is -, és akkor földereng valami a bugyrokból, meg a végbõl, egészen a csillagokig.

Trafó, március 31.

***

Figyelmébe ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.