Zene

"Az angolok kosztümben verhetetlenek" - írtuk két hete, más ügyek kapcsán. Nos, némileg meginogtunk bár, de nem vonjuk vissza: a díszletek, a jelmezek s a látvány rendben - büszkék is lehetünk akár Pados Gyula operatőri közreműködésére. - ts -

Tulajdonképpen tényleg helyénvaló ma eljátszani a Vörös és feketét. Bármikor helyénvaló. Kivált a Vígszínházban, ahol jól meg kell gondolni, mire jön be több mint ezer néző esténként. Hát Stendhalra talán bejön. Vagy azért, mert olvasta, vagy azért, mert nem. Eddig rendben is volnánk. Csáki Judit

Ez is egy jó kezdőmondat: "Péntek volt és tizenharmadika." Manapság már a késelős horrorok is okosabbak - vagy legalábbis okosabbnak gondolják magukat - annál, hogy ilyen egyszerűen kiadják műfaji mibenlétüket, szerzőnk azonban vállaltan a nagy szavak embere. - köves -

A Gyorsuló idő sorozatban 1986-ban megjelent kis kötet ("Az ember feljő...") "jócskán javított és közel egyharmadával bővített változata" Bojtár Endre jelen könyve. A szerző az átdolgozásra részben azért vállalkozott, mert mára okafogyottnak érzi a megírás akkori motivációit. Bundula István

Régóta folyik a disputa arról, honnan is származik a - sokak szerint - kultúránk egészét meghatározó rasszista vagy legalábbis faji alapozású diskurzus, hogy mik az éltető forrásai, s miért oly virulens napjainkban is. Barotányi Zoltán

Vannak olyan országok Afrikában, ahol négy generáció óta háború van. Jobb esetben ismerjük ezeknek az országoknak a nevét, rosszabb esetben csak különböző humanitárius alapítványok jelentéseiben találkozunk velük. Elképzelni sem nagyon lehetséges, milyen lehet az az állapot, amikor valakinek a háború a természetes. - jászberényi -

Marcona skót szoknyás férfiak várakoznak, ülnek és hevernek véletlenszerűnek tűnő alakzatban Roger Fenton Gillies at Balmoral / Vadászinasok Balmoralban című fényképén. Ha nem hangzana olyan idétlenül, talán inkább vadászkísérőnek kellene nevezni őket, hiszen a gillie-k hozzáértésben, helyismeretben semmiképp sem álltak alább a skót felföldre látogató úri vadászoknál, tapasztalatokban pedig még kevésbé, még ha alárendeltjeik voltak is emezeknek, amennyiben nem épp erdő- és vadőri teendőket láttak el. - kovácsy -

Teljes meglepetés, ha egy fim - legyen az honi vagy külhoni - arról szól, hogy egy házasságban minden rendben van. Német filmek esetében pedig szilárdan meg voltunk róla győződve, hogy ilyen nincs is.

Az Óriás zenekar története talán ismert: a csapat az Annabarbi feloszlása után született, annak egykori gitáros-énekese és basszusgitárosa (Egyedi Péter és Örményi Ákos) főszereplésével. Az már csak a bulvárfaktort erősíti, ha továbbmegyek, és elárulom, hogy eleinte még Hortobágyi László, az Isten Háta Mögött dzsesszkonzis metáldobosa (aki egyébként a Jön három dalában és a koncerteken is vendégszerepel, csak ma már billentyűsként) is játszott az Óriásban: őt azóta az egykori Sun Workshop ütőse, Nagy Dávid váltotta.

A butoh, ha jó, olyan, mint amikor táncolnak a kövek, könnyedén meghajolnak a felhőkarcolók, udvariasan vigyorog a festett halál. A műfaj fiatal, az ötvenes évek Japánjában született, az akkori, nyugati táncot és a no színházat "majmoló" kortárs ellenében.

Tüdővész nélküli Traviata-történet az a szinte operettbe hajló lírai komédia, melyet a Metropolitan Opera HD-közvetítése révén a pesti szerencsések a MűPa Előadótermében szombat este megtekinthettek. Az egyidejűleg a Bartók rádió programján is szereplő darab kimondottan ritka madár a repertoáron, s ezúttal nemcsak gusztusos, de ráadásul szexepillel és attraktivitással gazdagon megáldott előadásban tárta fel könnyed és frivol erényeit.

Egyre ritkább az olyan vígjáték, amin tényleg betegre röhögheti magát az ember. Néha megmosolyogjuk ugyan a Fűrész-széria egy újabb részének világ körüli sikerét, de már nagyon jólesne valami fertőző kacagás.

"Fényképezőgép vagyok, nyitott rekeszszel..." - határozza meg magát a töredékekből összeálló mű Christopher Isherwood nevű elbeszélője, aki - mint erre a rövid bevezető előzékenyen figyelmeztet is - nem azonos a hasonló nevű szerzővel. De alapvetően hagyományos elbeszéléseket olvasunk - viszont amiről szólnak, nagyon is huszadik századi: hogyan, s eleinte milyen észrevétlenül szivárog, mászik, majd masírozik bele a történelem a mindennapjainkba.

A kilencvenes évek végén, amikor ez a vak házaspár befutott Párizsban a bamakói vakok intézetébõl útnak indulva - majd Malit, Burkina Fasót és Elefántcsontpartot bejárva -, nagyjából huszonöt évnyi próbálkozáson volt túl. Megjelentettek néhány kazettát, és játszottak, ahol lehetett - ennyi. Mégsem fáradtak, keseredtek bele, sõt éppen azzal tûntek ki, hogy a mali bluesnak mennyire sodró és feldobott változata az övék.