tánc - Marie Chouinard Compagnie: Orpheus and Eurydice

  • - sisso -
  • 2008. augusztus 7.

Zene

Az idén huszonötödik alkalommal megrendezett bécsi ImPulsTanz fesztivál legizgalmasabb meghívottja évről évre a kanadai Marie Chouinard társulata. Legújabb darabjuk története régi, a világ első költőjéről, aki elveszíti kedvesét, aztán utazást tesz az alvilágba, hogy lemondhasson róla megint.

Az idén huszonötödik alkalommal megrendezett bécsi ImPulsTanz fesztivál legizgalmasabb meghívottja évrõl évre a kanadai Marie Chouinard társulata. Legújabb darabjuk története régi, a világ elsõ költõjérõl, aki elveszíti kedvesét, aztán utazást tesz az alvilágba, hogy lemondhasson róla megint. Az izgatott utazó, a különbözõ kultúrák testképzeteit összegyúró Marie Chouinard legújabb univerzuma a bársonyos, fecsegõ pokol. Egy jövõbeli szimpatikus törzset nézünk, aranymellû nimfákkal, óriás, fekete nemi szervvel közlekedõ faunokkal, szõrkucsmás szellemekkel, tombol a szexualitás, és mindenki beszél. A színpad tejfehér, középen egy derengve világító kocka áll (néha felbukkan egy gyanús fekete szõrcsomó), egy nimfa érkezik, aki Monteverdi Orfeójának taktusaira, szemtelen mozdulatokkal aranycsengõt öklend, amely - néha tömegével - a darabban újra és újra megjelenik, metaforikusan, mint a nyelv ereje. A lélegzettel mozduló test és hang, az "új" kifejezés önmagában, a jelmezek vagy azok hiánya nélkül is sokkoló. A narrátor szinte préseli magából a szavakat, a mozdulatokra túlvilági szöveget produkál, a táncosok a saját karakterükrõl szólnak ismeretlen, visító, öklendezõ nyelveken. A társulat erõnléte emberfeletti, a koreográfus pedig hozta a szokásos eredetit, nem engedelmeskedett a parancsnak, visszament a gyökerekig, lenézett a hangszalagokba, a gyomrokba, gátlástalanul és szeretettel nevetett a félembereken.

Bécs, Theater an der Wien, július 24.

*****

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.