Tánc: Tölts magadnak ("Légy kedves, vagy menj el. Kösz" - Petőfi Csarnok)

  • - sissova -
  • 1998. május 14.

Zene

"Légy kedves, vagy menj el. Kösz" - Petőfi Csarnok

"Légy kedves, vagy menj el. Kösz" - Petőfi Csarnok

A kilencvenes évek közepén Margaret Morton szociofotós készített egy döbbenetes albumot New York alagútlakó társadalmáról. Állítólag ez az album ihlette Angela Guerrerio nyomor-koreográfiáját, amelynek budapesti bemutatóját akárhanyadjára sem fogadta hatalmas lelkesedés. Lehet kételkedni, hogy az alkotásoknak sok közük volna egymáshoz.

A világ leghálásabb művészi témája a nyomor. Kajálja a közönség, mert szeret belepillantani, megdöbbenni rajta, valamint sajnálkozni, sopánkodni, felháborodni, távolmaradni. Nem lett volna nehéz dolga tehát a portugál-német társulatnak és koreográfusának, hogy kissé élénkebb fantáziával és asszociációs képességekkel elkápráztassák a közönséget. Bár ki tudja, manapság a táncszínháznak sem könnyű, sok van belőle, nem ismerik el, viszonylag szűk, megújulni képtelen gesztuskörrel dolgozik: lendületek, vállrándítások, hajmosó és mosakodó mozdulatok stb. Nehéz lehet átültetni mindent erre a konyhanövény nyelvre, viszont az sem fair, hogy didaktikus módon minden jelentést lefordítsanak a tánc nyelvére nekünk. Így aki nem talál valami egészen érdekes kifejezésmódot, annak minden esélye megvan rá, hogy vérszomjas, DV8-hez és Fura Del Baushoz szokott közönsége végigunatkozza a darabot, esetleg kifejezőbb mozdulatokkal távozzon, mint amilyenekre a színészek egész este képesek voltak a színpadon.

Nem vagyok hajlandó felülni a rég megkopott avantgárd nagy és a toleranciaszintemnek elviselhetőnél hosszabb feszültségkeltő csendjeinek, idegesítő piszmogásainak: ezeket karitatíve egyedül a török amatőr színjátszóknak tudom megbocsátani. Komolyan mondom, szegénységélmény tekintetében nagyobb katarzisom van, ha végigmegyek a Kalefon, vagy megnézek messziről egy ebédosztást a Máltai Szeretetszolgálatnál, mint ezen az estén volt, pedig ugye a darab arra volna való, ha tánc is, hogy élesítsen, teremtsen nekünk ikonokat, feszültséget, akár félszegen, akár tombolva.

A négy főszereplő egy hatalmas repülőgépposzter alatt molyol, tekereg, téblábol. Repülőtér közelében meghúzódó homelesseket látunk tehát. Ez a tér, ahol a kerület véget ér. Két pasast és két nőt, hóna alatt hullámpapírja, hogy meglegyen a hajléktalan ivararány. A háttérben álló ruhahegyek kínai piac benyomását keltik, de később kiderül, hogy ennek a halomnak átöltöztető funkciója van. Mindenki felveszi a mások cuccát. És így tovább, csak egyértelműen: zsebben hordozható bababútor, kétszersült, letolt nadrág, meztelen segg, éhes, nagy csöcsök, alultáplált combok, időnként egy kis szövegismételgetés angolul vagy portugálul, hogy ne feledjük, ezek szerencsétlenek, hiányoznak nekik a barátaik, hiányzik a szex, sőt az otthon, nincs menekvés, csak az a monoton nyomor, az fog hiányozni. Meg kell vallani, a hetvenes évek szavalókórusai drámaibbak voltak. A színházi és táncszínházi jelenetnek is ijesztő részletek között a négy ember időnként összeáll négyszögbe, és egyszerre elkezdi a fent már említett mosakodó mozdulatsorokat, mintegy levezető körként, majd szétesik az egész. Oké, ennek is megvan a maga funkciója. Ha más nem, az lejön belőle, hogy ha szeretnél egy kis vörösbort inni, tölcsé magadnak. De előtte jobb, ha kimész a büfébe.

- sissova -

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.