Tánc: Tölts magadnak ("Légy kedves, vagy menj el. Kösz" - Petőfi Csarnok)

  • - sissova -
  • 1998. május 14.

Zene

"Légy kedves, vagy menj el. Kösz" - Petőfi Csarnok

"Légy kedves, vagy menj el. Kösz" - Petőfi Csarnok

A kilencvenes évek közepén Margaret Morton szociofotós készített egy döbbenetes albumot New York alagútlakó társadalmáról. Állítólag ez az album ihlette Angela Guerrerio nyomor-koreográfiáját, amelynek budapesti bemutatóját akárhanyadjára sem fogadta hatalmas lelkesedés. Lehet kételkedni, hogy az alkotásoknak sok közük volna egymáshoz.

A világ leghálásabb művészi témája a nyomor. Kajálja a közönség, mert szeret belepillantani, megdöbbenni rajta, valamint sajnálkozni, sopánkodni, felháborodni, távolmaradni. Nem lett volna nehéz dolga tehát a portugál-német társulatnak és koreográfusának, hogy kissé élénkebb fantáziával és asszociációs képességekkel elkápráztassák a közönséget. Bár ki tudja, manapság a táncszínháznak sem könnyű, sok van belőle, nem ismerik el, viszonylag szűk, megújulni képtelen gesztuskörrel dolgozik: lendületek, vállrándítások, hajmosó és mosakodó mozdulatok stb. Nehéz lehet átültetni mindent erre a konyhanövény nyelvre, viszont az sem fair, hogy didaktikus módon minden jelentést lefordítsanak a tánc nyelvére nekünk. Így aki nem talál valami egészen érdekes kifejezésmódot, annak minden esélye megvan rá, hogy vérszomjas, DV8-hez és Fura Del Baushoz szokott közönsége végigunatkozza a darabot, esetleg kifejezőbb mozdulatokkal távozzon, mint amilyenekre a színészek egész este képesek voltak a színpadon.

Nem vagyok hajlandó felülni a rég megkopott avantgárd nagy és a toleranciaszintemnek elviselhetőnél hosszabb feszültségkeltő csendjeinek, idegesítő piszmogásainak: ezeket karitatíve egyedül a török amatőr színjátszóknak tudom megbocsátani. Komolyan mondom, szegénységélmény tekintetében nagyobb katarzisom van, ha végigmegyek a Kalefon, vagy megnézek messziről egy ebédosztást a Máltai Szeretetszolgálatnál, mint ezen az estén volt, pedig ugye a darab arra volna való, ha tánc is, hogy élesítsen, teremtsen nekünk ikonokat, feszültséget, akár félszegen, akár tombolva.

A négy főszereplő egy hatalmas repülőgépposzter alatt molyol, tekereg, téblábol. Repülőtér közelében meghúzódó homelesseket látunk tehát. Ez a tér, ahol a kerület véget ér. Két pasast és két nőt, hóna alatt hullámpapírja, hogy meglegyen a hajléktalan ivararány. A háttérben álló ruhahegyek kínai piac benyomását keltik, de később kiderül, hogy ennek a halomnak átöltöztető funkciója van. Mindenki felveszi a mások cuccát. És így tovább, csak egyértelműen: zsebben hordozható bababútor, kétszersült, letolt nadrág, meztelen segg, éhes, nagy csöcsök, alultáplált combok, időnként egy kis szövegismételgetés angolul vagy portugálul, hogy ne feledjük, ezek szerencsétlenek, hiányoznak nekik a barátaik, hiányzik a szex, sőt az otthon, nincs menekvés, csak az a monoton nyomor, az fog hiányozni. Meg kell vallani, a hetvenes évek szavalókórusai drámaibbak voltak. A színházi és táncszínházi jelenetnek is ijesztő részletek között a négy ember időnként összeáll négyszögbe, és egyszerre elkezdi a fent már említett mosakodó mozdulatsorokat, mintegy levezető körként, majd szétesik az egész. Oké, ennek is megvan a maga funkciója. Ha más nem, az lejön belőle, hogy ha szeretnél egy kis vörösbort inni, tölcsé magadnak. De előtte jobb, ha kimész a büfébe.

- sissova -

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.